A mese szerepe a gyermek fejlődésében és a szorongásoldásban

A mesék jelentősége a gyermekek számára felbecsülhetetlen, hiszen fontos ősi tartalmakat hordozva felkínálják az azonosulás lehetőségét, kitágítják a valóságot. Emellett felhasználhatóak a problémamegoldás és alkalmazkodás fejlesztésére, valamint segítenek a szorongásoldásban. A mese hallgatása nem csupán egy kedves rituálé, hanem egy láthatatlan befektetés a gyerek jövőjébe, amely kreatívabb, nyitottabb gondolkodást és mélyebb emberi kapcsolatokat alapoz meg.

A mese kulcsszerepet játszik a gyermekek értelmi és érzelmi fejlődésében, viselkedési mintákat nyújt számukra és szabályozza érzelmeiket, irányítja gondolkodásukat, befolyásolja a világról és önmagukról alkotott képüket. Elvarázsolja hallgatóját, megnyugtatja, tanítja, és segíti eligazodni a világban.

Mesék és a gyermekkori szorongások

Első ránézésre gondolhatnánk, hogy a tündérmesékben megjelenő boszorkányok, sárkányok és farkasok rendkívül félelmet keltőek egy gyermek számára. Azonban éppen az ellenkezőjéről van szó: a kicsikben eleve vannak szorongások, hiszen ki vannak szolgáltatva a felnőtteknek egy számukra még kevéssé érthető világban. A nem túlzottan borzongást keltő történetek lehetőséget adnak nekik, hogy nehezen meghatározható érzéseiket formába öntsék, kiélhessék.

A kisgyermek szoronghat szülei elvesztésétől, saját tehetetlenségétől a felnőtt világban, testvére iránti irigységétől, vagy épp haragjától. A Hófehérkére féltékenykedő gonosz mostoha, az erdőben eltévedő Jancsi és Juliska, a királylányt fogva tartó hétfejű sárkány ezeket a fejlődéssel járó szorongásokat jeleníti meg nagy erejű, szimbolikus képekben. Bármilyen hajmeresztőek is legyenek a kalandok, a hős a mese végére mindig felülemelkedik a nehézségeken.

Ha a gyermek ki tudja várni a szorongás fantáziaképein áthaladva a vigasztalás és megszabadulás képeit - a történet végét - akkor a hátborzongató mese nagyon is jótékony hatású. A világban jelen van ugyan a nagy erejű rossz, de a jóság és a szolidaritás is, ezért hihetünk benne, hogy a dolgok végül jóra fordulnak. A tündérmese olyan jelenségekről beszél a gyereknek - életről, halálról, emésztő haragról és féltékenységről -, amelyekről máshogy, elvont fogalmak szintjén nem tudnánk beszélni vele.

A mesék szimbólumai révén eszközt adunk a kezükbe félelmeik megjelenítéséhez és a fantázia révén történő felülkerekedéshez. A meseterápia során a gyermek nem passzív befogadó. Bár úgy tűnhet, csak csendben hallgat, belső képalkotása során aktívan dolgozik. Olyan belső képeket gyárt, amelyek egyediek és csak az övéi. Ezek a képek segítenek feldolgozni a napi konfliktusokat, a kortársakkal való súrlódásokat vagy a teljesítménnyel kapcsolatos gátlásokat.

A mesék nem azt tanítják meg a gyereknek, hogy léteznek sárkányok - azt már úgyis tudja. Amikor egy gyermek egy eltévedt királyfiról hall, aki a sötét erdőben keresi az utat, valójában a saját magányáról és elveszettségéről kap visszajelzést. A mese nem azt mondja neki, hogy „ne félj az erdőben”, hanem megmutatja, hogy az erdőnek van széle, és útközben segítőtársakra lehet lelni. Ez a szimbolikus támogatás sokkal mélyebbre jut, mint bármilyen szülői intelem.

A meseterápia ereje

A szorongásoldásban a mesék egyik legnagyobb ereje a rend és igazságosság helyreállítása. A népmesékben a jó elnyeri jutalmát, a rossz pedig méltó büntetését. Ez a fajta morális stabilitás alapvető biztonságérzetet ad a gyermeknek. A meseterápia nem véletlenül használ ősi motívumokat. Ezek az archetípusok olyan egyetemes emberi tapasztalatokat sűrítenek össze, amelyek minden kultúrában és minden életkorban érvényesek.

A sűrű erdő, a hamuban sült pogácsa, az öreg néne vagy a hétfejű sárkány mind-mind egy-egy lelki állapotot vagy élethelyzetet képvisel. A szimbólumok segítségével a gyermek távolságot tud tartani a saját problémájától. Ez az eltávolítási technika teszi lehetővé, hogy a gyermek ne érezze magát hibásnak vagy gyengének a szorongása miatt. A szimbólumok mögé bújva biztonságosan kísérletezhet a megoldási stratégiákkal.

Bár sok nagyszerű modern gyerekkönyv létezik, a meseterápia alapját gyakran a klasszikus népmesék adják. Ennek oka, hogy a népmesék évszázadok, sőt évezredek alatt csiszolódtak, és csak a legfontosabb, legmélyebb igazságok maradtak meg bennük. Nem tartalmaznak felesleges leírásokat vagy didaktikus tanulságokat. A modern mesék sokszor túlságosan is konkrétak, és próbálják megspórolni a gyermeknek a negatív érzelmeket. Ezzel szemben a népmesékben jelen van a halál, az éhség, a gonoszság és a kegyetlenség is. Bár szülőként hajlamosak vagyunk megvédeni a gyermeket ezektől a motívumoktól, a meseterápia szerint ez hiba.

A gyermek ugyanis találkozik ezekkel a fogalmakkal a saját fantáziájában vagy a mindennapi híreket hallva. A népmesék szerkezete stabil: a kezdeti hiányállapotot követi az útra kelés, a próbák sorozata, végül a diadal és a boldog végkifejlet. Ez a dinamika tanítja meg a gyermeknek, hogy az erőfeszítés kifizetődik.

Az esti mesehallgatás rituáléja

A kisgyermekkor lényeges történése a szülők valamelyikével történő esti mesehallgatás. A mesélés testi jóllét állapotában, nyugalmas környezetben, csendben, elalvás előtti, „módosult tudatállapotban” zajlik. Ha ez nem lenne elég, ott van még a gyakori testi kontaktus, a meghitt együttlét a szülővel. A helyzet, a testi állapot jelzései, az események időbeli rendje mind-mind a korai, első életévek tapasztalataira emlékeztetnek.

Az esti mese olvasása elsőre egyszerű, hétköznapi szülői gesztusnak tűnhet, de ez a gyereknevelés egyik legfontosabb mozzanata. A közös olvasás olyan képességeket ültet el bennünk, amelyek felnőttként is meghatározzák a gondolkodásunkat és a kapcsolatainkat. Az esti mese hatása a gyerekekre elvitathatatlan, de fontos, hogy a gyerekek fejlődésére csak akkor képes ennyire pozitívan hatni, ha a szülő, gondviselő személyes jelenlétével társul.

A mesélés ugyanis nemcsak a történetekről szól, hanem a közösen eltöltött minőségi időről is. A szülő hangja, mimikája, közelsége és figyelme mind azt üzeni a gyereknek: „Fontos vagy nekem”. Ez az élmény pedig hosszú távon olyan biztonságérzetet ad számára, amivel rengeteget nyer. Azok, akik ilyen élményekkel nőttek fel, gyakran stabilabb kapcsolatokra képesek felnőttként is. Könnyebben alakítanak ki mély, bizalmon alapuló kötelékeket, és jobban értik mások érzelmeit. Emellett erősebb lehet bennük a családhoz való kötődés is, hiszen már gyerekként megtapasztalták a minőségi együtt töltött idő értékét.

Amikor a szülő mesél, elindul a gyermek fantáziája, és a hallottakat belső képekké formálja. Nincs két gyerek, akik egyforma képet hoznának létre saját képzeletükben, miközben ugyanazt a mesét hallgatják. A szülő olvassa a mese szavait, a szavak és kifejezések összetettebb jelentéstartalommá alakulnak a gyereknél. Ő pedig létrehoz egy elképzelést arról, hogy az, amiről hallott, az hogyan néz ki. Számára nem jelent korlátot egy mondat. Ezért élhetünk meg mi magunk is akkora varázslatot, amikor mesélünk vagy mesét olvasunk a gyereknek. Mert ekkor ő korlátlan méretű szabadsággal alkothat képeket. Olyan erdőt vagy várost alkot, amilyet csak akar.

A mesehallgatáshoz hasonló átszellemülést láthatunk a gyereken olyankor is, amikor művészi alkotással foglalja el magát. Rajzol, fest vagy táncol. Ekkor azonban vannak korlátok. A fizikai tér, a papír, az ecset, a táncparkett korlátai határolják a lehetőségeit. Amikor mesélünk neki, akkor még alakíthatja is a történetet. Nem kell megjelenítenie a fizikai térben. Megkérhet minket arra, hogy inkább másféleképpen történjen, mint amilyen irányban haladtunk.

A belső képalkotás képessége nem csupán az érzelmi fejlődésben fontos. Az olvasás- és írástanulás során sokkal könnyedebben boldogulnak a rendszeresen mesét hallgató gyermekek, hiszen az értő olvasás alapja az, hogy a gyermek el tudja képzelni, amit olvas. A betűk egymás után rendezése nyomán kialakuló szavak belső kép formájában megjelennek előttük. Így könnyebb azt megtartani emlékezetükben mindaddig, míg a többi szóból mondatok lesznek. Ugyanígy az íráshoz is szükséges a szavak képekké, majd szimbólumokká alakítása. A szimbólumok lerajzolása, betűformákba öntése akkor lehetséges, ha sikerül a hangoknak megfelelő betűk belső képét felidézni, majd reprodukálni.

Mese kontra képernyő: A vizuális élmények hatása

Mi a helyzet a nézett mesével? A kisgyereknek nagyon nagy a kép-éhsége, mert sok feldolgoznivalója van. De a picik még nem tudnak különbséget tenni belső és külső kép között. A külső kép nem járul hozzá a feldolgozáshoz, sőt, feldolgozhatatlan információkkal árasztja el és blokkolja a belső képkészítést. A feszültségek, indulatok így felhalmozódnak, feldolgozatlanul maradnak.

A képernyőt figyelve agyunk elektromos hullámszerkezete is megváltozik. Míg az alvás vagy meditációs állapotokban megfigyelhető folyamatok során agyunk elfordul a külvilágtól és nyitva áll a belső világ hatásainak feldolgozására, addig a képernyő figyelése én-idegen, külső hatásoknak nyit meg bennünket. A gyorsan változó, villódzó képek nem hagynak időt és teret a gyereknek arra, hogy fantáziája, érzelmi feldolgozó munkája révén belső képeket készítsen.

A megszakítás nélkül, órákon át ömlő, újabb és újabb mesék emésztetlenül haladnak át a kicsi elméjén. Nincs mód visszakérdezni, az izgalmas részeket újra és újra átélve, fokozatosan uralni a mesebeli bonyodalmak keltette szorongást. Az animációs film képi világának is óriási jelentősége van. Az alakok képmásokat hordoznak, a veszélyes állatok, gigantikus férgek, torz emberformák az ösztön-én veszélyes energiáit szimbolizálják, melyet még nem zaboláztunk meg.

A virtuális valóságban, a tévéműsorokban többnyire nem a dolgok természetes menetével találkozunk, hanem egy felpörgetett, irreális életritmussal. Ezek a látott képek megmaradnak bennünk és tovább dolgoznak. Ezek a benyomások sokkal tartósabbak, mint az olvasott vagy csak hallott szöveg. Leginkább akkor, ha a részletek jól kidolgozottak, valósághűek, a gyermekekben, serdülőkben mélyebb nyomokat hagynak, akik jobban ki vannak e hatásoknak szolgáltatva.

A nagy mennyiségű agresszió napjainkban nemcsak az akciófilmeket, hanem a kifejezetten gyerekeknek szánt rajzfilmeket is elárasztja. A képernyőn látottak hatást gyakorolnak érzelmeinkre, a tragédiák részletezése traumatikus hatású is lehet és a valóság téves értelmezéséhez vezet: az erőszak az egyetlen konfliktusmegoldó eszköz. A tévénézéssel a gyerekek elsősorban befogadni képesek a hatásokat, nem pedig újat teremteni, alkotni.

A tévé nem kellene, hogy ellenségünkké váljon, hiszen a hangot és látványt közvetítő média, nagy erejű hatórendszer, amellyel sok mindent elérhetünk: újszerű műveltséget, a kulturális hátrány csökkentését, a tanulás megkönnyítését. A tévének megvan a lehetősége arra, hogy a kultúrát gazdagítsa és vannak is ilyen műsorok, csatornák, ám azzal, hogy egyfajta valóságot teremt, a világot hozza el otthonunkba. S mint minden nagy hatású eszköz esetében a veszélyek száma is jelentős.

A televízió sajnos túlnyomórészt olyan világképet közvetít, mely egy tapasztalattal és ítélőképességgel még nem rendelkező gyermek számára torz támpontot nyújthat. Természetesen a mítoszok is tele vannak véres jelenetekkel, a mesék is harcokkal, csakhogy ebben az esetben szelektíven alkalmazott erőszakról van szó, míg a televízióban ezt felváltotta a futószalagon gyártott, bármely esetben elfogadható erőszak.

Mivel a gyerekek még nem elég érettek a műsorok megválasztására, ez a felelősség a szülőket terheli. A teljes tilalom ugyanakkor csak megnöveli a kíváncsiságot, így különbséget kell tennünk az értékes és akár káros műsorok közt. Megoldást jelenthet, ha teszteljük a gyermekműsorokat. Legyen a szövege, szókincse érthető a gyermek számára, a beszédtempó követhető. Ne árassza el aránytalanul az agresszív tartalom. Fontos, hogy gyermekünk megértse a benne elhangzott poénokat, és a téma az ő korának megfelelő legyen.

Gondoljuk át, milyen hatást gyakorolnak a látottak a gyermekre, különösen az akciórajzfilmek esetén. Hiába kerül ki győztesen a gonosszal való küzdelemből a jó, a gyorsan pergő, követhetetlen harci eseményeket megjelenítő képsorok megrázkódtatást okoznak a kicsiknek, mert nem tudják kellően függetleníteni magukat attól, ami történik, hiszen a cselekmény tempója számukra felfoghatatlanul gyors. Sokszor éppen a gonosz szereplő indítékai maradnak érthetetlenek. Sokkal élvezhetőbbek a gyerekek számára azok a rajzfilmek, mesék, melyeknek tartalma valamelyest összhangban van a mindennapi tapasztalataikkal.

A meseolvasás, szabad mesemondás közben a szülő folyamatos kontaktusban van a gyermekkel, észreveszi, ha nem ért valamit, rá tud kérdezni a homályosnak tűnő részletekre. Erre a tévénézés során legfeljebb utólag van lehetőség. A tévé máskülönben akadályozza a családtagok közti kommunikációt, csökkenti a gyermek kreativitását, és sokszor a család számára idegen életszemléletet közvetít.

Ha mégis arra kerülne a sor, hogy a gyereket a képernyő elé ültetjük, a gondosan kiválasztott, elejétől végéig lejátszott, lehetőleg visszapörgethető és újra levetíthető video/DVD filmek jóval kevésbé károsak, mint a válogatás nélküli tévénézés. Ilyenformán ha a gyermek valamit nem értett meg, a túl gyors tempójú szöveg visszatekerhető, könnyebben megérthető. 7-8 éves korig a szülő feladata kiválasztani az alkalmasat, de később is érdemes közösen megtervezni azokat a műsorokat, melyeket a gyerek megnézhet. Fontos tudnunk, mit néz a gyermek, hogy megbeszélhessük, és értékelhessük azt. Ne hagyjuk, hogy passzív szemlélő legyen az apróság, érdeklődjünk kedvenc szereplője, véleménye iránt, hogyan lehetett volna a konfliktust máshogy megoldani, stb.

Végezetül pedig nagyon fontos, hogy ne legyen központi helyen a tévé, evés közben ne menjen a készülék, ne szakítsunk félbe együttes tevékenységet, mindig előbb egymással foglalkozzunk, és ha marad időnk, akkor tévézzünk, ha az valóban nyújt valami pluszt.

Gyakran ismételt kérdések a mesélésről

Hány éves kortól érdemes elkezdeni a szisztematikus mesélést?

Bár a csecsemőknek már az első napoktól kezdve énekelhetünk és mondókázhatunk, a klasszikus történetek iránti igény általában 2-3 éves kor körül alakul ki. Ebben a korban a rövid, állatokról szóló mesék a legmegfelelőbbek.

Nem ártalmasak a népmesékben előforduló ijesztő jelenetek?

Éppen ellenkezőleg! A gyermeknek szüksége van arra, hogy kontrollált körülmények között találkozzon a félelemmel. A mesékben a gonosz mindig elnyeri büntetését, ami segít a gyermeknek feldolgozni a saját agresszióját és félelmeit. Fontos azonban, hogy a szülő ott legyen mellette, és a gyermek igényeihez szabja az ijesztő részek hangsúlyozását.

Baj-e, ha a gyermekem mindig ugyanazt a mesét kéri?

Egyáltalán nem, sőt ez a gyógyulási folyamat természetes része. A szorongó gyermeknek az ismétlés ad biztonságot. Addig kéri ugyanazt a történetet, amíg az abban rejlő lelki üzenetet teljesen fel nem dolgozza.

A hangoskönyv is ugyanolyan hatásos, mint a szülői felolvasás?

Bár a hangoskönyvek hasznosak lehetnek például egy hosszú autóút során, az esti szorongásoldásban nem helyettesítik a szülőt. A meseterápia lényege a jelenlét és a közös érzelmi hangolódás.

Hogyan válasszak mesét egy konkrét problémára, például testvérféltékenységre?

Érdemes olyan népmeséket keresni, ahol több testvér indul útnak, és végül a legkisebb, legelnyomottabb vagy legkedvesebb hős jár sikerrel. A „kiskirályfi” típusú mesék remekül oldják az alsóbbrendűségi érzést.

Lehet-e „túladagolni” a meséket?

A minőségi meseolvasást nem lehet túlzásba vinni, de fontos a gyermek reakcióit figyelni. Ha a gyermek elfáradt, vagy már nem tud figyelni, ne erőltessük tovább a történetet. A meseterápia célja az öröm és az oldódás, nem pedig a teljesítmény.

Mit tegyek, ha a gyermekem mese után mégis fél elaludni?

Ilyenkor érdemes a mese után egy rövid, megnyugtató rituálét beiktatni: egy közös imát, egy „védelmező ölelést” vagy egy rövid beszélgetést arról, hogy mi volt a legszebb a napban. Biztosítsuk a gyermeket, hogy a mese hőse (és mi magunk is) vigyázunk rá.

tags: #kisgyereket #eszik #mese