A kisbaba élete a régi időkben: Történelmi perspektívák és modern megvilágítások

A gyermekre, mint témára csak a 20. századi történetírás figyelt fel. A társadalomtudományok művelői számára a gyerekek történetének kutatása alapvető fontosságú. Még néhány évtizeddel ezelőtt is hosszas vita zajlott a nemzetközi történetírásban a gyerekkor fogalmáról és értékeléséről. Egyes vélemények szerint a középkor nem ismerte fel a gyermeki életszakasz lényegét, azt, ami a felnőttől megkülönbözteti, a gyerekkort csak a kora-újkor fedezte fel a 16. században. A másik álláspont szerint a gyereket már a középkorban sem tekintették „kis felnőttnek” és életkori sajátosságainak megfelelően bántak vele.

A születés és a csecsemőhalandóság kihívásai

A régi időkben természetesen nem létezhetett családtervezés, mert a rossz egészségügyi viszonyok miatt nem lehetett tudni, hogy hányan maradnak életben. A középkorban a gyerekeknek körülbelül a fele 7 éves kora előtt meghalt. A népmesék gyakori fordulatát, hogy „a szegény parasztnak annyi gyereke volt, mint a rosta lika és eggyel több” a demográfiai kutatások nem igazolták: a középkorban és kora-újkorban a nemesi családokban született sok gyermek, mert ahhoz, hogy a nemesi család folytatódjon, legalább 6-8 fiúnak kellett születni, akik közül 3-4-nek meg kellett élni a felnőttkort. 23 árpádházi királyunk (1000 - 1301 között) közül 6 gyermektelenül halt meg, 3 királyfi gyerekkorban halt meg, 2 királyunknak „csak” lányai voltak, akik nem tudták továbbvinni a dinasztiát.

A gyermek jogi helyzete és az életkor megállapítása

A mai szemmel kissé furcsa kérésnek az volt az oka, hogy a középkorban nem volt anyakönyvezés, és így az emberek sokszor csak megközelítőleg tudták megmondani az életkorukat. 1459. február 12.-én a kapornaki konvent hiteleshelye oklevélben tudatta, hogy személyesen megjelent előtte Molnári Püspök Domokos felesége Margit, aki magával hozta gyermekét, Benedeket és kérte a szerzeteseket, hogy állapítsák meg a fiú életkorát. A fiúgyermek életkorát pedig azért kellett tudni, hogy elérte-e a törvényes kort (14 év), amitől jogképes és perképes volt. A hiteleshely ránézéssel állapította meg a gyermek életkorát és erről oklevelet állított ki, ez volt az „időlátott levél.”

A megszületett gyermeket megkeresztelték és nevet adtak neki, de rendszeresen vezetett anyakönyveket csak a 17. század végétől ismerünk. A főúri zalai család, az Alsólendvai Bánffyak két évszázadon keresztül folyamatosan jegyeztek fel családi eseményeket, köztük születéseket is egy 16. századi kalendáriumban. A család számára már fontos volt személyes történelmük. Dorottya születésének bejegyzése a Bánffy család naplójában 1581-ben, Szombathelyen a Megyei Könyvtárban található.

A magyar középkor gyerekeinek jogi helyzetét Werbőczy Hármaskönyvéből jól ismerjük. Az apa hatalma gyerekei fölött szinte korlátlan volt, de köteles volt gyermekeiről gondoskodni a fiúknak juttatott birtokadományokkal, a lányokat pedig ki kellett házasítania. Az alacsony átlagéletkor miatt forrásainkban lépten-nyomon találkozunk árva gyermekekkel, akik mellé nagykorúságukig gyámokat jelöltek ki. Sokszor fordult elő, hogy a gyámok visszaéltek helyzetükkel, mint egy 1475. április 18.-i oklevélben olvasható: Laki Kaczor Borbála és Márta bepanaszolták a zalavári konvent hiteles helye előtt rokon gyámjaikat, Kaczor Pétert és Györgyöt, mert ők a lányok szüleinek halála után kiforgatták őket vagyonukból és nem nemesi helyzetüknek megfelelően nevelték őket.

Bábák és a születési szokások a múltban

Gyermekek mindig is születtek, ez akkor sem volt másképp, mikor 1882. április 22-én lángok borították Hetényt, ugyanis id. Sárai Gyula épp ezen a napon szerette volna meglátni a napvilágot. A bába szülést segítő és a gyermekágyas asszonyt és újszülöttét ápoló nő volt. Bába lehetett tanult, valamint ún. cédulás vagy parasztbába. A tanult bábák előtanulmányaikat a múlt században már Bábaképző Intézetben végezték 4 hónaptól 2 évig terjedhető időtartam alatt. 1902-től hivatalos tankönyvből tanultak. Az ún. cédulás bábák 4-6 hetes tanfolyamon vettek részt valamelyik megye kórházi osztályán, és engedélyüket a körzeti főorvostól kapták, általában egy-egy község területére. A parasztbábák képesítés nélkül, a tapasztalatok hagyományozása útján jutottak tudásuk birtokába.

A bába általános tennivalói a következők voltak: előkészítette a szülést, megvetette a gyermekágyas asszony ágyát, előkészítette a szülés helyét és ahhoz szükséges eszközöket, tárgyakat; a szülés után lemosta a gyermeket és a gyerekágyast, a gyermekágyba kísérte, ezután többnyire elment felkérni a keresztanyát. Meghatározott ideig, általában egy hétig naponta ment az anyát és az újszülöttet ápolni, a szennyeseiket kimosni. A keresztelőre is a bába toborozta a vendégeket. A bába vitte a keresztelőre a gyermeket a keresztanyával együtt. Az avatásra is többnyire a bába kísérte el a gyermekágyas asszonyt, különösen, ha ilyenkor az újszülöttet is magukkal vitték. Ha az újszülött gyenge volt, a bába szokta megkeresztelni. A bába szervezője és szóvivője volt a keresztelői lakomáknak. Általában kiszabott pénzösszeget kapott szolgálataiért, ezt terményben, élelmiszerben is megválthatták. A gyermekágyas háznál általában megvendégelték. Egyes helyeken a bábának szánt pénzt a gyermek első fürdővizébe dobták, másutt a keresztelői lakoma alkalmával szedtek bábapénzt, bocskorpénzt.

Erneczné Csintalan Gizella, bábasszony (szül. 1927) mesélte el, hogy a komáromi kórházban volt a bábaképző 32 diáklánnyal. Ezeket a képzéseket azért hozták létre, mert kezdtek kiöregedni a bábák, és sokkal képzettebb és fiatalabb utódokat szerettek volna helyettük. A tanfolyamra az juthatott be, aki sikeresen felvételizett. Orvosok és szülésznők tanították őket 10 hónapon keresztül. Ahhoz, hogy hivatásos szülésznők lehessenek, 10 szülést felügyelet mellett, problémamentesen le kellett levezetniük. Munkáját öt nappal a tanfolyam befejezése után kezdte, ugyanis ekkor született meg az első baba, akinél már hivatalos szülésznőként segédkezett. Szerették őt a helybeliek, mert ismerték és bíztak benne. Hetényen szinte az összes asszony őt kereste, ha szülésről volt szó.

Már a terhesség alatt látogatták az anyákat, tanácsokkal látták el őket. Terhes tanácsadásra jártak az asszonyok, ahol megmérték a vérnyomásukat, és vért vettek tőlük. Előfordult, hogy terhesség alatt, ha magas volt a vérnyomás, akkor a vesék nem működtek jól, ami veszélyes volt. Mikor már öt hónapos terhesek voltak, a baba szívhangját ellenőrizték speciális eszközzel. Később szülés előtt az anyát már felkészítették, különösen az első szülőket, hogy milyenek lesznek a szülési fájások, tanították őket lélegezni, tornáztak. Mikor eljött a szülés napja, azonnal értesítették Gizi nénit. Megvizsgálta az anyát, majd a babát is, hogy biztonságosan le tudja vezetni otthon a szülést. Ha nem volt semmi rendellenesség, akkor gond nélkül folyt a szülés, ha azonban egy aprócska kis rendellenességet is észrevett, azonnal hívta az orvost, vagy a mentőt, és bekísérte az anyát a kórházba. Otthonszülés esetén csak az anya és a bába volt ott, az apákat kiküldték nehogy rosszul legyenek. A megszületett babának steril eszközökkel elvágta a köldökzsinórját, majd megfürdette. Elejével még vezethette az első szüléseket is otthon, ha mindent rendben talált, de később, ha akár egy aprócska kis rendellenességet is észrevett, akkor bekísérte az anyát a kórházba. Később minden elsőszülöttet kórházba kellett vinni. A baba megszületése után még nyolc napig látogatta a családot. Megtanította a babát szopni, és az anyát szoptatni. Tanította az anyát, hogy hogyan fürdesse meg a gyermekét.

Az 1930-as években a keresztelőre a komaasszonyok komatálban minden nap hordták az anyának az ételt. Ez elmaradhatatlan jele volt a közösségi összetartásnak, egymásra figyelésnek. A szoptató anyáról való gondoskodással biztosították, hogy az anya minél gyorsabban erősödjön a szülés után, s minél tovább tudjon szoptatni. A tál kiadós ebédet tartalmazott, egy kis borral. A bőséges és erős táplálék fontos volt, mert „a gyermek helyét hamar ki kell tölteni”. Fogásainak száma mindig páratlan volt. Az első és az utolsó rendesen a főkomaasszony küldeménye, a többi komaasszony naponta váltotta egymást. Nemcsak a komaasszonyok küldtek, hanem a keresztelőlakomán jelenlevő többi vendég is megrakta a komacsészéket (3 díszes porcelántál). Illendőség szerint az kóstolta meg először, aki hozta, s az anya és családja előtte ették meg. Ha többet is kaptak, az első után következőket el lehet tenni másnapra, amikor esetleg egyet sem kapnak. A vivő erőt, egészséget, bő tejet és jó fejlődést kívánt, s elkérdezgette az anyától, hogy van a gyermek, hogy ment végbe a szülés, majd ellátták jó tanácsokkal. A keresztelőre mindig a bábasszony hívta meg az összes komát. A bábasszony meleg vizet vitt, azzal leöntötték a baba fejét, és megkeresztelték. A legöregebb koma tartotta a babát a keresztvíz alá. A keresztelőn a keresztszülők fogadást tettek, hogy a gyermek neveléséhez hozzájárulnak ők is. A babát ebből az alkalomból hetényi hímzett takaróval terítették le. Minden keresztelői ünnepségre meg volt hívva a bábasszony, ahol a nótát neki kellett elkezdenie. Ha a koma még legény volt (nem volt felesége) akkor a keresztelőre az anyukája ment el helyette. Később jöttek szokásba a ’névadók’, ezek már nem a templomban, hanem a községházán voltak. Mivel Hetény református falu, ezért eltért a környező falvak keresztelői szokásaitól.

Gizi néni elérzékenyülve mesélte el legemlékezetesebb és egyben a legnehezebb szülését: már a szülés folyamán látszott, hogy ez a baba nem biztos, hogy élve fog megszületni. Már kezébe tartotta a babát, aki fehér álhalálban született meg. Azonban nem esett kétségbe, és hideg meleg vízbe mártogatta, aminek következtében lassan életre kelt a gyermek. Azt az örömöt, amikor felsírt a baba, élete végéig nem fogja elfelejteni. Akkoriban azokat a babákat küldték röntgenre, akik farral születtek, nehogy később emiatt sánták maradjanak. Azonban megtörtént az, hogy mire Gizi néni odaért a szüléshez, a baba már megszületett segítség nélkül. Tanácsolta a szülőknek, hogy vigyék el röntgenre, mert ő nem tudja utólag megállapítani, hogy hogyan született, és nehogy sánta maradjon. Azonban a szülők nem vitték el a gyereket, és mikor már járni kezdett, akkor látták rajta, hogy sánta. Azonnal feljelentették a bábasszonyt, őt okolták a sántaság miatt.

A gyermeknevelés módszerei és elméletei a történelem során

A nevelés módszereiről a legtöbb adatunk a királyi gyermekek életéről van, akiknek egyáltalán nem adatott felhőtlen gyerekkor. A királyfiak nevelésének célja az uralkodásra való felkészítés volt. A kis hercegnők pedig a dinasztikus politika eszközei voltak, akiket már gyermekként eljegyeztek. Királynéként pedig az elsőrendű kötelességük a trónörökös biztosítása volt. Károly Róbert feleségét, Lokietek Erzsébet lengyel hercegnőt már életében nagy tisztelet övezte, mert 4 fiúgyermeke érte meg a felnőttkort, közülük került ki a királyi utód is, akit Nagy Lajosként ismer a magyar történelem. A nemesség gyerekeinek neveléséről a korai újkorban a családi leveleknek köszönhetően már egészen alapos ismereteink vannak, például Nádasdy Tamás és Kanizsai Orsolya 20 év házasság után született és régen várt fiáról, Ferencről. A polgárság és parasztság gyerekeiről már sokkal szűkszavúbban szólnak a források, őket szinte mindig arra szánták, hogy apjuk mesterségét vigyék tovább.

A piac ma már bővelkedik a gyermeknevelési könyvekben, de nem volt ez másképp a 19. században sem, sőt akkor virágzott csak igazán az anyákat gyerekük neveléséről kioktató gyermeknevelés-biznisz. Ezekben a 19. századi és 20. század eleji, rendszerint férfi orvosok által írt könyvekben számos megalapozatlan állítás szerepel, általában dorgáló hangnemben. Egy 20-as évekbeli A család egészsége című magyar könyvben például báró Dr. Kétly László azt tanácsolja, lehetőleg ne beszéljünk hangosan a gyerekekhez, de kisebb csecsemőket verni szabad. A tanácsok áltudományosságuk ellenére legalább annyira követendőnek tűntek akkoriban, mint a most divatos nevelési elvek, pedig ésszerűtlen követelések, az anyai ösztönnel szembehelyezkedő elvek és alaptalan, hiteltelen kijelentések halmazai voltak ezek.

1878-ban A nő testi élete című könyvében Dr. George H Napheys Dr. Henry Kennedy gyermekgondozási szakértő által publikált tanulmányára hivatkozik, ami rámutat, hogy ha az anyák valóban azt akarják, hogy gyermekük megőrizze egészségét, akkor a baba alvási pozíciójánál ügyelniük kell arra, hogy a feje észak felé mutasson. Az 1920-as években B. G. Jefferis és J. L. Nichols a Reflektorban az egészség: Az eugenika tudománya című könyvükben azt írták: „A terhes anyáknak kerülniük kell, hogy csúnya emberekre gondoljanak, vagy olyanokra, akiket valamilyen deformitás vagy betegség jellemez; kerülniük kell a sérüléseket, ijedtséget és bármilyen betegséget.” Érdekes megjegyezni, hogy a korszakból származó szülői kézikönyvek figyelemre méltó része használta az „eugenika” (fajegészségtan) szót, amely az emberi faj javításának elve volt, és később számos mentálisan beteg embert tettek meddővé a teóriára hivatkozva például Svédországban vagy Japánban is. Azonban a 20-as években az eugenikának még pozitív jelentése volt, hívei szerint ez biztosította a következő nemzedék erejét és jó tulajdonságait, vagyis még nem kapcsolódott a nácik fajelméletéhez.

A szülői időbeosztás és a szigorú fegyelem a születés első napjától kezdve nagyon fontos volt a 20. század elején. A szeretetet korlátozni kellett, a gondozási utasítások pedig jobban illettek egy fikuszhoz, mint egy gyerekhez. Az 1916-os Az anya és gyermeke című könyvben dr. Lena és William Sadler azt írta: „A lehető legkevesebbet foglalkozzon a babával. Időnként fordítsa egyik oldalról a másikra, etesse, cserélje ki a pelenkát, tartsa melegen, és hagyja békén; a sírás elengedhetetlen a jó erős tüdő kialakulásához. A babának mindennap többször erősen sírnia kell.” Ahogy a gyermek nőtt, a szabályozott érintés már megengedett volt: „Kéthetes korban a gyermeket szisztematikusan, napi 2-3 alkalommal a karjában hordhatják az anyák, hogy további helyzetváltoztatást biztosítsanak.”

Ami a sírást illeti, a korai kézikönyvek tanácsai egybehangzóan azt állították: „egy elkényeztetett csecsemő egész életében nyomorult lesz, hisztériára és gyengeségre hajlamos, nem tud megbirkózni az élet nehéz fordulataival. A baba elkényeztetésének első és legrosszabb módja pedig az, ha megfogod, amikor sír”. Sadlers szerint: „Sok buktatóval találkozhatunk, amikor az ideges baba fegyelmezését vállaljuk. Az első az, hogy néha annyira sír, hogy elfeketedik az arca, és még görcsöt is kaphat; esetenként egy kis véredény megrepedhet a test valamely részén, általában az arcon. Amikor látja, hogy a kicsi közeledik ehhez a ponthoz, fordítsa meg, mérjen rá egy hangos ütést, és azonnal lélegzethez jut. Minden szülő életében eljön az az idő, amikor minden tőlük telhetőt megtettek, de egyszerűen be kell zárniuk az ajtót a biztonságban lévő, de ordibáló baba előtt, és el kell menniük.” John B. Watson pszichológus és mások által kidolgozott behaviorista gondolkodásmód szerint a csecsemő elkényeztetése olyan erkölcstelen cselekedet, amely örökre rányomhatja bélyegét a gyermek jellemére. Watson azt tanácsolta a szülőknek, hogy „soha” ne „öleljék és csókolják meg” gyermekeiket.

Bár ma már szörnyen hangzanak ezek az útmutatások, abban az időszakban érthetőek voltak. A CDC szerint 1900-ban az összes amerikai csecsemő 10-30 százaléka meghalt az első születésnapja előtt. Meghaltak, mert az ivóvizük szennyezett volt, mert a tehéntej, amit ittak, pasztörizálatlan volt. Meghaltak kanyaróban és a szamárköhögésben, és mindazokban a betegségekben, amelyekre ma már van védőoltás. Vagyis ezekben a vészterhes időkben, amikor az anyák nem tudták, miért haltak meg a babáik, miért sírtak vagy lettek rosszul; kétségbeesetten ragaszkodtak minden irányelvhez, amely azt állította, ki tudja védeni ezeket a problémákat - mindegy, hogyan.

Még a babák székletürítését is szabályozni akarták az elmúlt századokban. A 19. század végi és 20. század eleji babatanácsadó könyvek slágertémája kétségkívül az emésztés, ennek oka pedig a sok csecsemő halálát okozó hasmenésessel járó fertőzésektől való félelemben keresendő. A piszkos szövetpelenkák mindennapos tisztítása adhatta a lendületet ahhoz, hogy az újszülötteket is már a vécére szoktassák, de a szakértők gyakran hozzáadtak egy erkölcsi összetevőt is. 1935-ben az Egyesült Államok Munkaügyi Minisztériumának egyik „csecsemőgondozási” füzete a csecsemő beleinek és húgyhólyagjának szabályozását a „jellemépítés” kulcsfontosságú részének nevezte. Az anyákat arra utasították, hogy már a babák két hónapos korában kezdjék a vécéhez szoktatást, és mindennap pontosan ugyanabban az időpontban tartsák a vécé felett a babákat, és „ha szükséges, használjanak szappanrudat”, hogy bélmozgást váltsanak ki. A füzet előrejelzése szerint hat-nyolc hónapos korára a baba edzett lesz, és tíz hónapos korában a szülők elkezdhetik a hólyagtréninget. Az anya erőfeszítéseinek további előnyeként írták le, hogy a csecsemő „kezdi megtanulni, hogy része egy olyan világnak, amely nagyobb, mint a saját igényei”.

Számos tanácsadó könyv utalt arra, hogy az anyák árthatnak a babának, ha rossz gondolataik vannak nemcsak terhesen, hanem szoptatás alatt is. Számos orvos például a „dühös” anyákat hibáztatta babáik kólikájáért. „Az anyák is kiszáradhatnak, ha aggodalmaskodnak, gyászolnak vagy zsörtölődnek” - írták. Az 1877-ben megjelent Tanács a feleségnek című könyvben arra figyelmeztetik az anyákat, hogy ne szoptassanak túl sokáig. A századforduló táján számos tanácsadó könyv azt javallja, hogy az újszülötteket „jól be kell kenni” disznózsírral, olívaolajjal vagy „friss vajjal”. „Valamiféle zsír kell” a viaszos magzatmáz bevonat eltávolításához, amivel a babák születnek - magyarázta egy könyv.

Veszélyes gyógyszerek a múltban

Miután megállapította, hogy ötször hatékonyabb - és állítólag kevésbé okoz függőséget -, mint a morfium, a Bayer 1898-ban kezdett reklámozni egy heroint tartalmazó aszpirint torokfájástól, köhögéstől és megfázástól szenvedő gyermekek számára. Egyes palackokon gyermekek láthatók, akik lelkesen nyúlnak a gyógyszerért. Az orvosok ellenkezése és a heroin mellékhatásairól szóló negatív történetek felhalmozódása ellenére a Bayer 1913-ig folytatta termékének forgalmazását és gyártását. Tizenegy évvel később az FDA teljesen betiltotta a heroint. Ebben az időben egyébként a gyermekek fogfájására is kokainos cseppeket ajánlottak, sőt érzéstelenítő tulajdonságai mellett a kokaint a gyermekek félénkségének gyógyírjeként is kikiáltották. Winslow nyugtató szirupja volt a felelős rengeteg csecsemő haláláért Amerikában.

Játékok és játékos gyermekkor

Minden kor minden gyermeke játszik. A középkor gyerekeinek játékairól a régészeti leleteken kívül a krónikák és a művészeti ábrázolások is szólnak. Ezekből látszik, hogy a gyerekek a maihoz hasonlóan utánzásos és eszközös játékokkal töltötték idejük egy részét, amik a felnőttek tevékenységeinek utánzásai voltak: a lányok babáztak, a fiúk katonásdit játszottak. A vesszőparipa a fiúk kedvenc játéka volt, a lányok valószínűleg rongy- és cserépbabákat dajkáltak, de a módosabbaknak lehetőségük volt játékszereket is venni. A korabeli Németföldön virágzó játékipar alakult ki, Nádasdy Ferencnek például Nürnbergből hozattak játék katonákat, de innen ismerjük az első játékbaba-készítő mestereket is. A budai, a visegrádi és a diósgyőri várak ásatásaiból cserép babák, kis edények, állatfigurák is kerültek elő. A gyermekjátékok történetének érdekes forrása Pieter Brueghel németalföldi mester 1560-ban készített ismert festménye, amelyen 200 gyerek és 80 féle játék ábrázolása fordul elő.

Ikonikus babák a történelemben

• Porcelánbaba (16-17. század): A tehetősebb családok lányai már a 16. század végén, illetve a 17. század elején porcelánbabákkal játszottak.
• Matyó baba (19-20. század): A 19. és a 20. század fordulóján a pompás matyó hímzés egyre inkább elterjedt, a népművészeti hagyomány alapján pedig matyó babákat is készítettek.
• Borzas Anna: A híres amerikai író, Johnny Gruelle 13 éves lánya emlékére alkotta meg Borzas Annát. Marcellát a himlő elleni oltás betegítette meg, és ahogyan az egészségi állapota egyre romlott, a kislány olyan lett, mint egy erőtlen, vörös hajú rongybaba.
• Tiny Tears: A babának öntött műanyagból készült haja volt, és úgy nézett ki, akár egy kisgyermek. Az első olyan baba volt, amely nemcsak inni, hanem pisilni is tudott - így a tulajdonosának lelkiismeretesen kellett pelenkáznia.
• Barbie-baba: Az ikonikus babát Ruth Handlernek köszönhetjük, aki miközben lányát, Barbarát figyelte játék közben, észrevette, hogy leginkább felnőtt szerepeket oszt babáira. Ezeket a játékokat abban az időben csupán csecsemők és kisgyerekek mintájára készítették, így Ruth-ban felmerült a gondolat, hogy mi lenne, ha felnőtt testű babákat dobnának piacra.
• Muffin babák: Nagy kedvencek voltak gyerekkorunkban az illatos, első látásra muffinnak kinéző játékok, amikkel, ha kifordítottuk őket, gyönyörű babaként játszhattunk.
• Bratz babák: Nagyban hasonlítanak a Barbie-babákra, azzal a különbséggel, hogy ezeket a „divatbabákat” a ruházkodásért rajongó tinédzserek számára hozták létre.

Kézműves babák és játékszerek

A baba nélkülözhetetlen eszköz a gyermekek szocális és érzelmi fejlődéséhez. Szerepelnek szerepjátékokban, a gyermek elpróbálhatja, milyen apának, anyának lenni, milyen érzés gondoskodni valakiről, vagy éppen tanítani a babáit. Már a régi időkben is nagyon kreatívan, sok féle anyagból készítettek babát a gyermekeknek. A szerény körülmények között élő gyermekek sokszor maguk készítették el a saját babájukat a természetben, vagy a ház körül megtalálható anyagokból.

• Csuhébaba: a kukoricacsövet beborító leveleket megszárítják, és ebből készítik a csuhébabát. A csuhé felhasználását művészi szintre lehet fokozni.
• Papírmasé baba: A papírmaséban nagyon sok lehetőség rejlik.
• Fából készült babák: ezekhez speciális szerszámok, gépek, eszterga kell, házilag nehezen elkészíthetők.
• Fonalbaba: Ha sok maradék fonal halmozódott fel otthon, kedves időtöltés lehet a gyerekekkel fonalbabát készíteni.
• Baba vadgesztenyéből: ősszel, gesztenyeéréskor kihagyhatatlan játék a gyerekekkel.
• Horgolt, kötött amigurumi babák: horgolás vagy kötés tudást igényel. Pamut alapanyagú, nem szöszölődő fonalból készítsük.

Általánosan elmondható, hogy kizárólag jó minőségű, természetes alapanyagú textilt használjunk a gyermekeinknek szánt játékokhoz. Semmiképpen ne használjunk olyan, használtan vett textilt, aminek az a jellegzetes „kínai piac” szaga van. Pamut, vagy lenvászonból készült babákhoz használt anyagot felhasználás előtt avassuk be, azaz áztassuk be forró vízbe fél órára. Nagyon kedveltek a gyermekek körében a plüss anyagból készült babák, játékok. A plüss jó minőségű, puha. Mivel nem nyúlik nagyon, ezért a belőle készült játék vagy babaruha használat és mosás után is megtartja a formáját, megőrzi a színét. Készíthetünk babát, játékot csak plüss felhasználásával, vagy úgy is, hogy a baba fejét vászonból, a testét plüssből készítjük. Nagyon szépek a waldorf baba fejű, plüss testű babák, manók is. Ezeknek a fejéhez speciális anyagot használunk. A waldorf baba arca nem tükröz érzelmeket, vonásai egyszerűek. A waldorf jellegű babák elkészítéséhez használhatunk méteráru boltban kapható testszínű rugalmas pamutdzsörzét.

A kisbaba érzékelése és emlékezete - régen és ma

Mielőtt a részletekre térnénk, gondoljunk csak bele, micsoda szemléletváltásra volt szükség az újszülöttek (sőt, a magzatok) megítélése terén. Néhány évtizede ugyanis még tankönyvi szinten tartotta magát az a nézet, hogy a kicsi gyerekek valamiféle értelmetlen, ködös, zúgó világban élnek - mármint ennyire nem tudják felfogni környezetük eseményeit -, így aztán értelemszerűen nem is irányult ezekre a képességekre kutatás, hisz ami nincs, azt minek kutatni. Lassan-lassan azonban néhány korszakalkotó felfedezést követően mára már gyökeresen megváltoztak a gyerekek képességeiről, érzékeléséről, emlékezetéről, tanulási készségéről vallott nézetek.

Mit tudunk a kisbaba képességeiről?

Fordulópontnak számít, amikor a hatvanas években felfedezték, hogy az igen kicsi gyerekek élénk érdeklődést mutatnak az emberi arc, sőt annak ábrázolt változata iránt is. Ez azt jelenti, hogy szívesen néznek emberi arcot ábrázoló rajzot, rendszerint mosolyognak is rá, míg ha a rajz elemeit - a szemet mutató pöttyöket, a száj körívét - nem "arc" elrendezésben, hanem összevissza vetjük papírra, akkor ez az érdeklődés alábbhagy. A másik jelentős felfedezés a hetvenes évekre tehető. Ekkor igazolták, hogy a kicsi gyerekek képesek a számukra bemutatott arckifejezéseket (például nyelvöltést, tágra nyitott szájat és hasonlókat) utánozni. Próbálja ki otthon a kisbabával: amikor kellően éber, de nyugodt, nem éhes, figyel, akkor vegye úgy maga elé, hogy körülbelül 30-40 cm távolság legyen az arcuk között, majd mutassanak neki hosszan, kitartóan valamilyen egyértelmű arckifejezést, például a nyelvöltést. Türelmesen várjon a "válaszára", kell egy kis idő, amíg megszervezi a mutatványt. Válaszul a kisbaba hamarosan kiölti a nyelvét - ha ezt mutatjuk neki. Ezek a kutatások egyértelműen arra utaltak, hogy a pár hetes gyerekek is sokkal többre képesek, mint amit feltételeztünk róluk.

Ötletes berendezésekkel vizsgáztatják a babákat. A kicsik elé ábrát tettek, majd szemmozgásukat igen finom, precíz kamerákkal követték. Így kirajzolódott, hogy mit néznek egy ábrán, illetve az egyes részletek környékén mennyit időznek. Ilyen módszerrel fedezték fel azt, hogy az egy hónapos gyerek az emberi arcnál főként az éles határvonalak mentén szemlélődik (például az áll és a homlok és a haj találkozásának vonalainál), és csak két hónapos kor körül alakul ki, hogy az arc "lényeges" részei: a szem és a száj környéke kezdik érdekelni. Eleinte tehát inkább a fizikai tulajdonságok (a világos és sötét határvonala) érdekes számára, és az ábra jelentése, lényege csak kicsit később köti le, nyilván a közben összegyűjtött tapasztalatai alapján, hiszen sokkal több izgalmas dolog olvasható le a szemből és a száj mozgásából, mint a homloka és haja találkozásából.

Látnak-e színeket a kisbabák?

Egyszerű kérdésnek tűnik, ám beszéd nélkül nehéz egyértelmű válaszokat kapni. Az ilyen típusú kérdések eldöntésére ugyanis rendszerint azt a módszert használják, hogy a gyerek elé bal, illetve jobb oldalra egy időben tesznek két ábrát, és azt figyelik meg, hogy a kettő közül kitünteti-e az egyiket hosszasabb odafigyeléssel, kitartóbb rápillantással. Ilyen elrendezésben például kimutatható, hogy a csecsemők szívesebben néznek körökből, görbe vonalakból álló ábrákat az egyenesekkel, éles szögeket bezáró vonalakkal szemben. Körültekintő módszerekkel sikerült azt is kimutatni, hogy nyolc-tizenkét hetes gyerekek már biztosan a színre reagálnak, tehát el tudják különíteni az egyes színeket egymástól. Ami még izgalmasabb, három-négy hónapos korukra már ugyanúgy egy csoportba tartozónak tartják például a "kék" vagy a "piros" szín rengetegféle konkrét változatát, mint ahogy mi felnőttek is ugyanazzal a névvel illetjük a színek egész sorát a kis árnyalatnyi különbségek ellenére is.

Miért nem emlékszünk kora gyermekkori élményeinkre?

E jelenségre már Sigmund Freud, a pszichoanalízis atyja is felfigyelt, és az ő elméleti rendszerébe illeszkedő magyarázatot igyekezett adni. Szerinte azért nem emlékszünk erre az időszakra, mert szüleinkkel kapcsolatban ilyenkor olyan érzéseket élünk meg, amelyekkel később jobb nem szembesülni. A modern kutatások azonban egészen más jellegű magyarázatot adnak. Egyfelől a kérdés minden bizonnyal összefügg az idegrendszer, illetve az agy érettségével. Az egészen korai időszak - körülbelül egyéves korig - még az agynak egy olyan ősi rendszerére épít, amelyik már ekkor érett, sőt már a magzati élet egy része alatt is. Ez az úgynevezett "korai" rendszer képes az egyszerű inger-válasz tanulásra, illetve ezek emlékezeti megőrzésére. Később fejlődik csak ki az agy azon része, amelyik az eseményekre való emlékezésért felelős lehet. Ugyancsak érési folyamathoz kapcsolódik, hogy a tartós emlékezés érdekében az adott emlékanyagnak megfelelő "leülepedési", nyugalmi perióduson kell átmennie - ezt szaknyelven konszolidációnak hívjuk. Ezért a folyamatért egy olyan agyrész - az ún. hippokampusz - a felelős, amely a szülés utáni időszakban még éretlen.

A gyerekek másképp emlékeznek

A gyermekek egészen másfajta módon raktározzák (kódolják) élményeiket, mint a felnőttek, épp ezért felnőttként visszagondolva nincs "kulcsunk" a korai időszak anyagának kibontásához. Ez az eltérés azután még inkább kiéleződik a késői óvodáskor, illetve iskoláskor környékén, amikor egyre inkább rávezetjük a gyerekeket arra, hogy élményeiket szavakban, beszédben fogalmazzák meg, ezért lassacskán így, elmesélve rögzíti őket az emlékezet. A beszédre épülő rendszert használva nehéz elérni és felidézni a korai időszak más természetű emlékanyagát.

A napi események megőrzése a nyolc-tizennyolc hónapos időszakban megerősödő emlékezeti teljesítmény megjelenésétől kezdve várható, bár ennél fiatalabb gyerekek is emlékezhetnek egy-egy mozzanatra, főképp, ha jelentős - például kellemetlen - élményük kapcsolódik hozzá. Például az orvosi rendelő szaga és a szuri fájdalma összekapcsolódhat, és a következő alkalommal a szag előhívhatja a korábbi emléket. Ez olyan egyszerű tanulási forma, ami nem feltételezi, hogy a baba ezt tudatosan átéli (tehát hogy például el tudná mesélni, ha tudna beszélni), ettől még kialakulhat a kapcsolat az egyes mozzanatok között. Ahogy a gyermek agya nő és fejlődik, az emlékei megváltoznak, és a memóriaközpont növekszik. Csakhogy a memória növekvése annyira minimális, hogy felnőtt korban alig lehet megtartani az ilyen korai emlékeket. Az egyetlen, amire a gyerekek egy éves kor után emlékeznek azok a hangok, illatok és arcok. Különösen azok az arcok, amelyek legtöbbet vannak körülöttük, azaz az ismerős arcok, vagy a család. És ez a gyerekek számára a legfontosabb. Ezért kell egy éves korig a lehető legtöbbet beszélni hozzájuk. A gyerekek ugyanis legjobban a hangokra és a szavakra emlékeznek.

„A gyermek tehát azt látja, amire szüksége van, s nem zavarják össze az ő szempontjából lényegtelen dolgok élete első napjaiban. Íme, a célszerűség netovábbja! Születéskor minden állat éppen annyit lát, amennyit szükséges. A kis antilopnak kifejlett, felnőtt látás kell, amint feltápászkodik négy ide-oda csukló, pipaszár lábán. Szinte nyomban menekülni kénytelen üldözői elöl. A sötét, föld alatti üregbe születő egérnek azonban előnyösebb, ha nem lát. Míg vak, valószínűbb, hogy veszteg marad a fészekben, és nem bűvöli csavargásra holmi kósza fényfolt. Csukott szeme védelmet jelent neki, szaglása segítségével azonosítani tudja a többi fiókát, meg az anyát is. Az ember, mint állatfaj, valahol a két véglet között helyezkedik el. Nem véletlen, hogy éppen 15-30 centiméter választja el arcát a karjában dajkált babáétól - éppen az a távolság, amennyire a csecsemő már élesen lát.”

Desmond Morris: Babafigyelőben

A gyermeknevelési tanácsok fejlődése: Múlt és jelen

A "hagyom sírni, mert erősödik a tüdeje" nevelési elv nálunk még a 90-es évek elején is elterjedt volt, sőt máig számos tudományos vita zajlik a kérdésben. A kötődéselmélet képviselői szerint a csecsemők sírni hagyása rontja a kötődést, megemeli a babák stressz-szintjét, így károsítja idegrendszerüket, egy tavalyi kutatás azonban arra a következtetésre jutott, hogy a csecsemők sírni hagyása semmilyen káros következménnyel nem jár, azonban segíthet az önkontroll kialakításában. Haladóbb nézetek szerint a babák jó okkal sírnak, azért, mert csak így tudnak kommunikálni, a tüdejüknek pedig nincs szükségük ilyen gyakorlatra, sőt zsarolni sem képesek a szüleiket életük első 18 hónapjában. A szigorú rutinrend szerint nevelkedett babák nem az önkontroll miatt alszanak el hamarabb és sírnak egyre kevesebbszer, hanem mert egyre gyorsabban adják fel. Agyuk alkalmazkodott egy olyan világhoz, ahol nem reagálnak rájuk.

A babamasszázs és az érintés rendkívül fontos a baba fejlődése szempontjából. Erősíti a kötődést a szülő és a gyermek között, segít a babának ellazulni, javítja az emésztését és az alvását. Az érintésen keresztül a baba megismeri a testét, és fejlődik a testtudata. Stimulálja az idegrendszerét, és hozzájárul az érzelmi biztonságérzetéhez. Fontos tudni, hogy minden baba a saját ütemében fejlődik, így kisebb eltérések teljesen normálisak. Ha azonban több mérföldkövet is tartósan késéssel ér el, vagy egyáltalán nem mutat fejlődést egy adott területen, érdemes gyermekorvoshoz vagy védőnőhöz fordulni. Ők tudnak szakértői tanácsot adni, és szükség esetén további vizsgálatokat javasolhatnak.

tags: #kisbaba #regi #idokbol