Karácsonyi baba videók és információk: Útmutató az első ünnepi élményekhez

Kisbabád érkezésével, mint oly sok minden, a családi ünnepek is átalakuláson mennek keresztül. Gyerekből szülővé válsz, új hagyományok vannak születőben. Az első karácsony minden család életében különleges mérföldkő, melyre hosszú évek múltán is lélekemelő visszagondolni. Amikor új taggal bővül a család, az ünnepi hangulat, az adventi készülődés még izgatottabbá válik, és általában átalakulnak az addig bevett családi szokások. Ebben a cikkben hasznos ötleteket adunk Nektek a készülődéssel, az ajándék választással, valamint azzal kapcsolatban, miként lesz a baba első karácsonya örök emlék.

Család karácsonyfa előtt kisbabával

Az ünnepi menü és a babák

Az ünnepre való hangolódás, az ajándékok kiválasztása, a díszítgetés és a karácsonyi menü összeállítása komoly feladat, különösen egy kisbaba mellett! Nem kell azonban lemondanod édesanyád vagy nagymamáid karácsonyi receptjeiről, egy kis odafigyeléssel és néhány előkészülettel csemetéd is megízlelheti a család kedvenc karácsonyi fogásait.

Tény, hogy a gyerekek többsége nem igazán kedveli a hagyományos karácsonyi menüt. Előfordulhat, hogy a halászlé, a rántott ponty a kicsik ízlésének még túlzottan erőteljes ízek lehetnek, de sok esetben még a bejgli sem a kedvencük. Ebben az életkorban ezzel nincs is semmi baj, hiszen a kisgyermek nem felnőtt - az ízlés és a bevitt ételek tekintetében sem. Különösen fontos, hogy az ünnepi menü megtervezésekor kiemelt figyelemmel légy gyermeked speciális tápanyagszükségletének megfelelő kielégítésére is.

Annak érdekében, hogy a családod ne nélkülözze az egész évben várt, hagyományos ünnepi terülj-terülj asztalkám adta finomságokat, azt tanácsoljuk, hogy inkább gyermeked menüjét igazítsd a családéhoz, ne pedig fordítva! Igen, sőt, jó lenne, ha adnál! Ez a baba hozzátok érkezett, ahol biztosan vannak -vagy most alakulnak- az ünnepi tradíciók. A babáknak, a kisgyermekeknek is szüksége van az ételekkel való (pozitív) kapcsolatra, az ünnepek idején különösen, hiszen most tanulják, mi is az a karácsony, mitől különleges. Egyébként is jó, ha hasonló -kicsit átalakított- ételeket eszik mint ti, hiszen így megtanulja, hogyan kell azt enni, mit kell vele tenni, lemásolja, amikor azokat, akiket szeret és bízik, ugyanezt (t)eszik. Rengeteg szezonális finomság van, amelyek egy kis átalakítást követően tökéletesek a kisebb gyerekeknek is.

Ételek 1-2 éves babáknak

Az 1-2 éves totyogó kisgyermek gyomra nagyjából egyharmada a felnőttekének, ezért még mindig igaz az alapvetés, miszerint többször kell kisebb adagokat ennie. Emiatt az ünnepi ebéd összeállítása során nem lesz nehéz dolgod, mert nem kell gyermeked számára nagy mennyiségekkel bíbelődnöd. Az is szuper, hogy elérte az egy éves kort, ami az étkezése szempontjából mérföldkőnek számít, ezért (ha nincs semmilyen érzékenysége vagy allergiája) már ehet szinte mindent, amit ti is. A tej, a méz és a diófélék is felkerülhettek az étlapjára, amelyek - főleg karácsony közeledtével - egyébként is népszerű hozzávalók.

Jó megoldás lehet, ha gyermeked számára is elkészíted az ünnepi ételekre, azonban a túl fűszeres, sós, cukros, zsíros vagy alkoholos ételeket inkább hagyd ki a kicsi menüjéből. A karácsonyi menü tradicionális, ennek megfelelően minden évben ugyanaz kerül az asztalra. Ha kisbaba születik a családban, akit már hozzátáplálnak, akkor bizony az ő igényeihez is hozzá kell igazítani az ünnepi menüt. Gondolkodhatunk tehát krémlevesekben, amit a babának növényi tejjel vagy tejszínnel készítünk el.

Készül az ünnepi menü bababarát módon

Kerülendő ételek (ezek egyébként is kerülendőek):

  • Méz 1 éves kor alatt.
  • Túlzott sózás vagy magas sótartalmú étel (pl. bacon, szalonna, kolbász - ezt a botulizmus miatt is érdemes kerülni, szalámi, ömlesztett sajt, stb.).
  • Nyers/nem átsütött hal/hús/tojás.
  • Félrenyelhetőség miatt a kerek/gömb/korong alakú formák és a kemény állag.
  • Csípős íz, rágós állag.

A cukorra az általános tanács az, hogy kerülni szükséges az első két életévben, hiszen a baba egészsége függ tőle, ill. az édes ízű ételeket egyébként is előnyben részesíti a többi ételekkel szemben. A csoki koffeint is tartalmaz, ezt nem ajánlom általánosan, főleg nem vacsora desszertjeként. Reszelve, pl. pohárkrémek tetejére, jó minőségben kisgyermekeknél azért nem ördögtől való. Viszont azt is fontos tudni, hogy nem lesz semmi baja a babának 1-1 adag házi fincsiségtől, de nyilván nem szabad minden nap édességekkel kínálni.

Sütemények esetén a durvára őrölt magvak, csonthéjasok félrenyelése okozhat gondot a piciknél, ezért ennek elkerülése érdekében azt tanácsoljuk, hogy ezeket az alapanyagokat inkább finomra ledarált formában és a tésztába keverve add hozzá az édességhez. Figyelj arra is, hogy alkoholos süteményeket ne adj gyermekednek (pl. az ilyenkor gyakran hozzáadott rumaromát is hagyd ki a receptből)!

A séf lakomája 1. ⭐ Illatos lélekmelengető: karácsonyi puncs ⭐- Lidl Főzőiskola Széll Tamással

Sültalma-süni recept babáknak

Az ünnepek közeledtével egy könnyen elkészíthető és mókás recepttel szeretnénk kedveskedni neked és csemetédnek, amit desszertként vagy uzsonnára akár közösen is elkészíthettek és elmajszolhatjátok a karácsonyfa alatt:

SÜLTALMA-SÜNI

Hozzávalók:

  • 4 db alma
  • 0,5 dl citromlé
  • 1 teáskanál fahéj
  • 1 csomag leveles tészta
  • 1 csomag mandulaforgács
  • 1 evőkanál szegfűszeg

Elkészítés:

  1. A félbevágott almák magházát kivájjuk.
  2. A magházak helyét meglocsoljuk fahéjas citromlével (ízlés szerint mézes darált dióval is megtölthetjük).
  3. Az almákat levelestészta-korongokra borítjuk.
  4. Vékony mandulaforgácsból tüskéket, szegfűszegből szemet, orrot készítünk a süniknek.
  5. Forró sütőben percek alatt elkészül.
Sültalma-süni gyerekeknek

Tálalás és étkezési szokások

Ültesd oda a karácsonyi asztalhoz. Érje fel, jó pozícióban üljön. A társas étkezések, alkalmak befolyásolják a kicsi étkezési szokásait: hagyd, hogy felfedezze az ünnepi ízeket. Ilyenkor a családok szinte mindig együtt étkeznek, közben beszélgetnek. Őt se hagyjuk ki, de figyelj: karácsonykor hosszabbak az étkezések, ne várd el tőle most sem, hogy ezt végig ülje! Ha már nem kér több ételt, nyugodtan vedd ki, mutasd meg neki valamelyik új játékát (vagy a dobozát), és te fejezd be a vacsorát.

Tálalj olyan eszközben, ami lefoglalja, és tudod benne szeparálni a különböző finomságokat. Ezek között MINDIG, MINDEN étkezésnél legyen olyan étel, amit a gyermek tuti biztos el fog fogadni, szeret, ezt nevettük „biztonsági ételnek”.

Az ivást is tanulni kell, és persze karácsonykor is a legjobb a tiszta víz. Az ivás tanulása nem egyszerű, a nyelvecskének szabadon kell mozognia (NEM szopómozgást végezni, azaz NINCS a nyelven semmilyen csőr vagy szilikon vagy valami). A kisbaba keze kicsi, ezért a pohárka, kulacs átmérője sem lehet nagyobb (mi sem korsóból iszunk, át sem tudnánk fogni, ha nem lenne rajta fül).

Levesnek, főzeléknek, zabkásának, egytálételnek a gyermeknek mindenképp mélyebb tálka kell. Sajnos, mivel ezeknek az ételeknek nagy része melegen kerül bele, előfordul, hogy sok termékből a hő/mikró hatására ez-az kioldódik. Vagy nem lehet elmosni. Vagy túl nagy a pereme, így a gyerek ezeket az amúgy nem könnyű állagokat nem tudja könnyen enni.

Bababarát tálalás ünnepi asztalon

Előkészületek és a baba első karácsonya

A házimunka nem szalad el! Sok családban a téli nagytakarítás az adventi hetekre esik, hogy mire a vendégek megérkeznek, csillogjon a lakás. Ha úgy érzed, hogy idén nem fér bele az egész ház kisuvickolása, akkor engedd el ezt a feladatot! A családtagjaid biztosan nem fognak felnézni a konyhaszekrény tetejére, hogy ott is letörölgetted-e a port.

Készíts tervet hosszabb távra! Érdemes a karácsonyi előtti, sőt akár az azt követő pár hetet is megtervezni, hogy elkerüljétek a kapkodást. Rögzítsétek az ajándék ötleteket, a vendégségek időpontjait, azokat a házimunkákat, melyeket mindenképpen szeretnétek elvégezni. Bátran fogadd el a segítséget! Ha egy kedves családtag, rokon vagy barát felajánlja a segítségét: bevásárol, elkészít pár ételt vagy vigyáz a picire, hogy ti is tudjatok haladni a feladatokkal, akkor élj a lehetőséggel, és ne vonakodj elfogadni a felajánlását!

Karácsonyi tervező naptár

Ajándékötletek babáknak

A szülők számára a legnagyobb ajándék az baba izgatottságát és kíváncsiságát látni élete első karácsonyán. De mivel lepjük meg a pici babákat idén? Egy ölelgetni való plüss, egy kedves alvótárs mosolyt csal még a legkisebbek arcára is. Sok babát éveken keresztül elkísérnek a legkedvesebb plüssei, sőt a legtöbb kicsinek van olyan korszaka, amikor a világ összes plüssállata is kevés lenne. Ha még egészen kicsi a babánk, akkor a csörgők, plüss csörgők és rágókák is tökéletes ajándéknak bizonyulnak, hiszen ezek felkeltik az érdeklődését, fogásra-markolásra ösztönzik és a finommotorikáját is fejlesztik. A legkisebbeknek válasszunk puha textiljátékokat, mint a textil építőkockák, labdák vagy a lapozgatni, gyűrögetni való textilkönyvek. Egy névre szóló cumi igazán különleges ajándék a baba számára, főként, ha szeret cumizni. A fejlesztő játékokkal is nagy örömet szerezhetünk, hiszen ezek hasznos és szép ajándékok is egyben. Bármilyen névre szóló tárgy remek választás, legyen az egy hímzett plüssállat, nyálkendő, előke vagy éppen a cumi.

Babajátékok karácsonyi ajándéknak

Karácsonyi fotózás és hagyományok

A baba első karácsonyán minden bizonnyal rengeteg fotó és videó készül majd, ezért ha szeretnél olyan képeket, melyek életszerűek, de mégis harmóniát sugároznak, akkor ez is igényel némi tervezést. Találd ki jó előre a családi öltözéket, öltözzetek össze, és lehetőleg a karácsonyi dekorációhoz is passzoljon minden. A szépen berendezett babaszobát pár, az ünnepet idéző tárggyal, fényfüzérekkel, és lámpásokkal, karácsonyi díszletté lehet varázsolni. Ha a képek még az ünnep előtt elkészülnek, akkor képkeretbe, albumba, digitális képkeretbe helyezhetők, sőt akár fotókönyv is készíthető belőlük, melyet ajándékba adhattok a nagyszülőknek és a rokonoknak. Biztosra vehető, hogy ezzel örömkönnyeket csaltok a szemükbe.

Az első karácsony nemcsak az ajándékozásról és a közös pillanatokról szól, hanem arról is, hogy megteremtsük saját ünnepi hagyományainkat, hiszen a baba érkezésével egy új család is született. Az angyalka, a Jézuska vagy éppen a Mikulás szerepe a karácsonyi ajándékozásban fontos kérdés, hiszen ezek a hagyományok hosszú éveken keresztül elkísérnek majd benneteket a karácsonyi időszakban.

Családi karácsonyi fotó

A séf lakomája 1. ⭐ Illatos lélekmelengető: karácsonyi puncs ⭐- Lidl Főzőiskola Széll Tamással

Az ünnepek alatti biztonság

Az ünnepek alatt előfordulhatnak sajnos betegségek, tünetek, balesetek. Ezekre most is fel kell készülnöd, hiszen tudod, az ellátás ilyenkor nehezebb lehet. Nézd meg, hol van az ünnepekkor a közeletekben ügyelet (ha elmentek máshová, ott is nézd meg!). Mit kell tenned, ha a gyerek félrenyel? Van otthon fájdalom-, lázcsillapító? Minden szokásos gyógyszer? Milyen egy allergiás reakció? Mi van, ha leesik valahonnan? Kiütések ilyenkor előfordulnak?

Ha még a hozzátáplálási szakaszban vagytok az ünnep idején (de egyébként is), elképzelhető, hogy egy kicsit nehezebben tudsz majd odafigyelni arra, hogy mit, mikor evett a baba, hiszen a családon belül előfordulhatnak jóakarók, akik épp csak egy falattal kínálják meg a gyermeked és nem szólnak róla, vagy a sok vendégeskedés miatt már nem tudod nyomon követni, hogy pontosan hol, mit és mennyit evett csemetéd. Azt tanácsoljuk, hogy udvariasan jelezd mindenkinek, hogy a pocifájás elkerülése érdekében gyermeked csak tőled vagy a te előzetes megkérdezésedet követően kaphat enni- és innivalót.

Gyakran ilyenkor kerülnek elő a drágább, kuriózumnak számító ételek (pl. különleges déli gyümölcsök) is. Ezekkel szemben is lehet érzékeny kisbabád, ezért ilyen esetekben az a biztos, ha a megszokottat adod neki, vagy ha új ételt vezetsz be, akkor fokozottabban figyelj oda gyermeked reakciójára. Fontos, hogy beszéljétek meg az édességfogyasztás szabályait - ami akár lehet teljes tiltás is -, hogy biztosan semmi olyan ételcsoport ne kerüljön a baba tányérjára, melyet még nem szeretnétek bevezetni.

Gondolkozz előre! Új ételallergéneket nem ünnepnap vezetünk be, így legyen főpróba előtte: a hivatalos, Házi Gyermekorvosok Egyesülete által ajánlott Hozzátáplálási Kisokosunkból olvasható, mely összetevő mikor vezethető be általánosan a babák számára. Ne feledd, azért lehet kivétel, egyeztess gyermekorvosoddal, védőnőddel ha bizonytalan vagy, de tudjuk, hogy egészséges babának 12 hónapos kora előtt sokféle allergén bevezetendő. Vannak érzékenyebb babák, és kevésbé érzékenyek. Van, akit bánt a káposzta, van akit nem.

tags: #karacsonyi #babas #videok