Az öltözködés története folyamatosan változott, megújult az, hogy mit viselünk. A társadalmi rétegek közötti viseletbeli különbségek az egyiptomi kultúra során fokozatosan alakultak ki, és váltak egyre markánsabban szét. Kezdetben egyformán öltözködtek az emberek: a nők egyszerű vászonkendőt csomóztak össze a derekukon, felsőtestüket eleinte fedetlenül hagyták.
Az ókortól a középkorig
Később jelent meg a lábikráig, vagy bokáig érő, testre simuló kalaszírisz, amely speciális egyrészes ruha volt, széles vállpánttal és nyaknál zárt résszel úgy, hogy a női mell fedetlenül maradt. Az egyedien redőzött, általában övvel is rögzített, szalagokkal díszített erős színű ruhadarabok szövött lenből, gyapjúból, pamutból készültek.
A nők egyik kedvelt, jellegzetes viselete volt a peplosz, ami egy derékszögű gyapjúkendőből állt: a kendőt kar alatt a testre tekerve, a vállra felhozva rögzítették. A rögzítés történhetett tűvel, köpenycsatokkal, gombokkal vagy csomóval is. Egy másik jellegzetes női viselet volt a lenből készült, oldalt összevart khiton, amelynek volt szűkebb, rövidujjú és bővebb változata is.
Az ókori rómaiak viselete sokban hasonlított a görögökéhez. A római civilizáció elején a ruhadarabok kapcsán a természetes színek domináltak, későbbiek során váltak csak elterjedté a kirívóbb, színesebb darabok. A női tunika, azaz a házi ruha két anyagból lett összevarrva, melynek volt ujjatlan és ujjas változata is, gyakran viselték felső köntössel, vagyis a gyöngyökkel, rojtokkal és hímzéssel díszített stólával, amihez strófium, azaz mellpánt is tartozott.
Az utcán azonban testüket és gyakran fejüket is fedő gyapjúkendővel vagy paenulával (ha hidegebb volt) gyapjúból, vagy bőrből készült csuklyás köpennyel fedték el. A bizánci viselet lényege az volt, hogy minél kevesebbet mutasson meg az emberi testből. A ruházat fényűző, merev viseletté alakult, amely a testet beburkolta, és eltakarta a természetes alakját. A női alsóneműként szolgáló tunika felé húzott hosszú vagy rövid ujjú stóla a földig ért. Ezek felé paenulát, azaz zárt köpenyt húztak, amelynek szegélyét visszahajtva a vállon átvetve hordták.
Egészen a középkorig a ruhák általában véve is kellőképpen bő szabásúak voltak ahhoz, hogy azok alatt a terhesség hónapjaiban is elfért a nők növekvő hasa, épp ezért nem volt szükség külön kismamaruházatra. Éppen ezért a várandós nők körében népszerűvé váltak az olyan nehezebb anyagok, mint a bársony, melynek redői alatt diszkréten bújt meg a has. Emellett megjelentek a ruhákon olyan elemek is, mint a befűzhető panelek, melyeket a pocak növekedésével arányosan lehetett fokozatosan kiengedni.
Reneszánsz és Barokk
Némi felüdülést és változatosságot a reneszánsz kori viselet jelentett. A XIV. századi Itáliában megjelent a szabó mesterség, új technikák és a testhezállóbb ruhák. Akkor vált el élesen a két nem öltözködése, a női ruhák szűkebbek, díszítettebbek lettek, a nyakkivágás is nagyobb lett.
A barokk idején jelent meg az első, már kifejezetten várandós nők számára készült viselet, az Adrienne, mely egy derék nélküli ruha volt, sok-sok redővel és hajtással. Később ennek az öltözetnek a mellrészére egy előke is került, megkönnyítve ezzel a szoptatást. A felsőbb körökben a női ruházatra a terjedelmesség, a drága alapanyagok használata, a drágakövekkel gazdagon díszített ruhaköltemények, és minden réteg gazdag díszítettsége volt jellemző. Éles kontrasztot alkotó színeket párosítottak egymással: a bordó és a lila, az arany és a gyöngyház, valamint a smaragd és a barna is jellemző volt.
Rokokó és a modern divat születése
Ahogy láttuk, kezdetben az öltözködés a státuszt fejezte ki, illetve funkcionális volt; a mai értelemben vett divat a rokokó korában kezdett igazán kibontakozni. Kétséget kizáróan ebben a korszakban a mesterségek között szabóként lehetett a legmagasabbra jutni, mind egzisztenciálisan, mind társadalmi megbecsültséget illetően. A divathoz köthető mesterséget űző személyeknek a legmagasabb körökbe volt bejárásuk.
A rokokó viselet szerette a kihívást és a kihívó elemeket, keveset takart a testből. Ez volt az első irányvonal, amely esetében európai öltözködés történetében először kapott teret az aszimmetrikus díszítés. XV. Lajos idején a szoknya alapja lehetett pamut, viaszosvászon vagy selyem, de ami egyforma volt, az az, hogy 5, fölfelé kisebbedő abroncsot viseltek magukon a hölgyek, ami éles kontrasztot alkotott a szoros fűzővel kialakított vékony derékkal. A krinolinszoknya, vagyis a panier volt a legnépszerűbb szoknyaforma, ami átmérőjét tekintve változott, olykor extra méreteket is öltött. Egészen extrém formájában úgy lehetne jellemezni méreteit, hogy mindegy, milyen karcsú volt egy hölgy, a szoknya miatt egy kerti padot kitöltött egymaga, és a kétszárnyú ajtókon is csak oldalazva jutott be.
Alapvetően e ruhák olyan kényelmetlenek voltak, hogy a nyilvános terekben hordták őket, ezért megnövekedett az igény egy olyan ruhatípusra, amiben mindenki jól érezheti magát. Így jött létre a könnyű háziruha vagy pongyola, a neglizsé, melyet első időszakban csak a négy fal között hordtak, idővel azonban egyedi és pikáns verzió kikerültek az utcára is. Ebből az egybevarrott ruhadarabból alakult ki az övvel hordott úti kosztüm is. A neglizsé alatt sosem hordtak fűzőt, idővel pedig megjelent a hosszú ujjú változata is.
A 19. és 20. századi változások
A viktoriánus korszakban - amikor a nők átlagosan 5-8 gyermeket hoztak a világra - a terhességet szigorúan magánügynek tekintették. A korabeli társadalom ugyanis a tökéletes nőt szelídnek és erkölcsösnek képzelte el, még ha házas is, a terhesség ellentmondott azonban ennek az ideális képnek azáltal, hogy fizikai bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy a nő nemi közösülésben vett részt. Éppen ezért a várandósságot még beszélgetésekben sem volt illendő említeni, a növekvő pocakot pedig minél inkább el kellett fedni. Ebben a korszakban jelent meg a kismamafűző, melyet úgy alakítottak ki, hogy azzal minimalizálni lehessen a has méretét. Ezeknek a fűzőknek a has két oldalán futott a fűzése, hátul pedig csak egyetlen csont tartotta, a derék vonalában.
Az első kereskedelmi forgalomba került kismamaruha Lena Himmelstein Bryant Malsin nevéhez fűződik. Az amerikai tervező 1904-ben nyitotta meg boltját a New York-i Fifth Avenue-n, itt kezdte árusítani állítható derékkal és pliszírozott szoknyarésszel készült kismamaruháit, melyek rövid idő alatt népszerűvé váltak nem csak a tehetős, de a középosztálybeli nők körében is. A kollekciót 1911-től újságokban, többek között a Vogue magazinban is hirdette, ami jelentősen megdobta az eladásokat, később pedig a ruhák csomagküldő katalógusból is rendelhetővé váltak.
Az 1920-as évek divatja általában véve a nők, de a kismamák kényelmének is kedvezett, hiszen ekkor váltak felkapottá a fűzőket feleslegessé tévő, puhább sziluettek, a bővülő, csípőszabású ruhák. A felszabadulás azonban csak átmeneti volt. Az 1930-as évekre újra a konzervatívabb vonalvezetés jött divatba, széles vállrésszel, a karcsú derekat és keskeny csípőt hangsúlyozó szabásvonalakkal.
1937-ben aztán egy amerikai mérnökhallgató, Elsie Frankfurt megelégelte, hogy várandós nővére, Edna úgy néz ki a ruháiban, akár „egy strandlabda egy vetetlen ágyban”. Egy kétrészes kosztümöt tervezett a testvére számára, melynek valódi, áttörést jelentő újdonságát a szoknya jelentette: a ruhadarabon ugyanis elől, a derékpánt alatt egy lyukat hagyott a növekedő hasnak, mely húzózsinórral volt az éppen aktuális méretre állítható, míg felülről elfedte azt a kabátka. A testvérek meglátták az üzleti lehetőséget az innovatív ruhadarabban: műhelyt béreltek, felvettek pár varrónőt, majd Page Boy márkanév alatt boltot nyitottak a dallasi Medical Arts Buildingben, ahová rengeteg kismama járt terhesgondozásra.
Új HINTA Rémület! 🔥
A háború utáni babyboom éveiben aztán a kismamadivat is „megengedőbbé” vált. Divatba jöttek a hosszított fazonú, szélesedő kismamablúzok, melyek már egyértelműen mutatták, hogy viselőjük gyermeket vár. Ebben az évtizedben a kismamaszoknyák mellett a kismamanadrágok is megjelentek, a húzózsinórokat pedig az elasztikus anyagok váltották fel. Az 1960-as években aztán Jackie Kennedy gyakorolt meghatározó hatást a kismamadivatra letisztultan szofisztikált dobozruháival.
Az 1980-as években aztán visszatértek a sátorszerű, oversize kismamaruhák, de ennek az évtizednek köszönhetjük az ikonikus, kantáros kismamafarmert is. 1991-ben az akkor második gyermekével várandós Demi Moore meztelenül pózolt a Vanity Fair magazin címlapján. „Nagyon jól emlékszem az egészre. Azt is látom, milyen hatással volt ez a világunkra, a nőkre, ez egyfajta engedélyt adott arra is, hogy elfogadjuk magunkat várandósan.
A 21. századi kismamadivat
Az ezredfordulót követően aztán utóbbi trend erősödött fel: a pocak sziluettjét követő vagy teljesen testre simuló kismamaviseletek váltak felkapottá. A kismamadivat évszázadokon át a pocak rejtegetéséről szólt, hogy aztán a 21. században a büszke pocakmutogatás vegye át a helyét.
A divatot befolyásolhatják lokális, nemzeti események is, így az orosz-ukrán háború hatására kiment a nemzetközi divatból minden, ami oroszos, és a szolidaritás jelképeként sokan hordtak sárga és kék színű kiegészítőket, kombinálva. De meghatározza divatot a kulturális beállítottság, a vallási előírás, a korszellem, az uralkodó mentalitás is. Hatással lehet a divatirányzat alakulására egy-egy népszerű sztár vagy köztiszteletnek örvendő személy.
Minden korszaknak megvannak a maga lenyomatai, gondoljunk például a kombinéra, melynek őse az ókori khoiton, vagy tunika volt. A rokokó korszakának hatása a mai napig érezhető a divatban, ami a díszítéseket, formákat illeti. A Haute-Couture ruhák például a leginkább azok, melyek magukon viselik ennek a kornak a hatását: gazdagok a kézzel felvarrt elemekben, mint a fodor, szalagcsokor, csipke. A vintage keretei között jött újra divatba a régi idők viseletének újragondolása, a múlt divatjának újraéledése, ezt, a nosztalgia és a fenntartható divat iránti igény élteti. Ennek szellemében ma is népszerűek a 20. század első feléből származó, egyszerűbb és rövidebb ruhák, a térd alatti szoknyák, illetve minden olyan darab, ami egy jóval szabadabb mozgást tett lehetővé.