Hogyan legyél türelmesebb a babáddal: Tippek és stratégiák a higgadtabb szülői léthez

A kimerültségtől nehéz pillantások, a konyhapulton tornyosuló mosatlan és a nappali közepén szétszórt építőkockák látványa sokunk számára ismerős alaphelyzet. Olyan pillanatok ezek, amikor a legkisebb gyermeki ellenállás is elég ahhoz, hogy elveszítsük a kontrollt és olyasmit mondjunk, amit később megbánunk. A szülői lét egyik legnagyobb kihívása nem a logisztika vagy a feladatok elvégzése, hanem az a belső munka, amellyel megőrizzük a nyugalmunkat a vihar közepette is.

Sokan abban a hitben élnek, hogy valaki vagy türelmesnek születik, vagy nem, és ezen a temperamentumon változtatni lehetetlen. A valóság azonban az, hogy az önuralom és a higgadtság sokkal inkább hasonlít egy izomra, amelyet rendszeres edzéssel és tudatossággal meg lehet erősíteni. Az agyunk stresszhelyzetben hajlamos a „támadj vagy menekülj” üzemmódba kapcsolni, ami egy dacos kisgyerek mellett ritkán vezet konstruktív megoldáshoz. Ha megértjük, hogy a türelem elvesztése egy biológiai folyamat eredménye, máris tettünk egy lépést a megoldás felé.

A türelem fejlesztése ott kezdődik, hogy elfogadjuk: lesznek rossz napjaink, amikor elszakad a cérna. Ez nem tesz minket rossz szülővé, csupán emberré, aki éppen a határaihoz ért. Koncentráljunk inkább magunkra, mutassunk jó példát, legyünk az életünkben is, de legfőképp gyermekünkkel türelmesek, és ő is egyre jobb lesz benne.

Miért nehezebb ma türelmesnek lenni, mint régen?

Mielőtt ostorozni kezdenéd magadat, hogy milyen türelmetlen vagy, jó, ha tudatosítod: sokkal nehezebb dolgod van, mint akár 10-15 éve. Persze ez nem ment fel és nem legalizálja a türelmetlenséget, de érdemes tisztában lenni azzal, hogy amikor minden ennyire gyors, azonnali körülöttünk, akkor nem könnyű átállni egy türelmesebb, higgadtabb üzemmódra.

A Real Simple cikke szuper kutatásokat idéz a témában: A One Poll 2019-es felmérése szerint egy átlagos felnőtt 25 másodpercnyi várakozás után ideges lesz, ha a közlekedési lámpa nem vált. A Massachusets-i Egyetem 2012-es felmérése alapján pedig az internetezők negyede nem néz meg olyan videót, amely 5 másodpercnél hosszabban töltődik be. Márpedig a gyerekneveléshez nagy szükség van türelemre - és mintha egyre kevesebb lenne belőle.

A türelem tulajdonképpen önkontroll gyakorlását jelenti - és az önkontrollra való képesség kutatások szerint nagyobb önbizalommal, jobb interperszonális képességekkel jár. Egyszerűen összefoglalva: a türelmesebb emberek szerethetőbbek, mert képesek kivárni, amíg a másik beszél, nem vágnak bele mások mondandójába. És ahogy mindez a gyereknevelésben leképeződik: egy türelmesebb szülő sokkal könnyebben tanítja türelemre a gyermekét is.

A türelmetlenség gyökerei a szülői létben

A szülői stressz egyik legfőbb forrása a folyamatos készenléti állapot, amelyben az idegrendszerünk pihenés nélkül dolgozik. Reggeltől estig döntéseket hozunk, konfliktusokat simítunk el, és próbálunk megfelelni a saját és a környezetünk elvárásainak. Gyakran nem is a gyerek viselkedése a valódi kiváltó ok, hanem egy korábbi feszültség, ami bennünk maradt. Egy rosszul sikerült munkahelyi hívás vagy egy feszült beszélgetés a házastársunkkal olyan alapszintű irritációt hoz létre, aminél a legkisebb zaj is elviselhetetlenné válik.

A fizikai állapot szerepe

Érdemes megfigyelni, hogy a türelmünk elvesztése gyakran összefügg a fizikai szükségleteink elhanyagolásával. Ha éhesek vagyunk, szomjazunk, vagy krónikus alváshiányban szenvedünk, az agyunk érzelmi központja, az amigdala sokkal érzékenyebbé válik. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a fizikai állapotunk alapvetően meghatározza a türelmi szintünket. Egy olyan szülő, aki hónapok óta nem aludt át egy teljes éjszakát, biológiailag képtelen ugyanarra a higgadtságra, mint egy kipihent felnőtt.

A tartós kialvatlanság megemeli a kortizolszintet, ami folyamatos szorongást és „ugrásra kész” állapotot eredményez. A megoldás ilyenkor nem az önostorozásban rejlik, hanem abban, hogy felismerjük: a türelmünk egy véges erőforrás. Ha tudjuk, hogy nehéz éjszakánk volt, aznapra érdemes lejjebb tekerni az elvárásokat mind magunkkal, mind a környezetünkkel szemben.

Triggerek és stresszforrások

Minden szülőnek megvannak a maga specifikus kiváltó ingerei, az úgynevezett „triggerek”, amelyek azonnal kihozzák a sodrából. Valakinél a hangos sikítás váltja ki ezt, másnál a folyamatos kérdezgetés, vagy éppen az, ha a gyerek szándékosan nem figyel arra, amit mondanak neki. Ha sikerül azonosítanunk ezeket a pontokat, nagyobb eséllyel tudunk felkészülni rájuk. Gyakori trigger lehet a sürgetés érzése is, amikor úgy érezzük, el fogunk késni, és a gyerek éppen akkor kezd el lassabban öltözni. Ilyenkor a belső feszültségünk átvetül a kicsire, aki a mi idegességünkre még nagyobb ellenállással vagy lassulással válaszol.

A tökéletességre való törekvés csapdája

A türelem egyik legnagyobb ellensége a tökéletességre való törekvés. Ha azt várjuk el magunktól, hogy mindig mosolyogjunk, a házunk mindig tiszta legyen, és a gyerekeink mindig példásan viselkedjenek, akkor folyamatos kudarcélménynek tesszük ki magunkat. Donald Winnicott pszichoanalitikus vezette be az „elég jó szülő” fogalmát, ami felszabadító erejű lehet a mindennapokban. Az elég jó szülő nem tökéletes, néha elfárad, néha hibázik, de jelen van és képes korrigálni.

Gyakran azért vagyunk türelmetlenek, mert a fejünkben él egy kép arról, hogyan „kellene” kinéznie a délutánunknak. Amikor a valóság nem egyezik ezzel a képpel, csalódottságot és haragot érzünk. Ne feledjük, a gyerekeink nem türelmes szülőt akarnak, hanem egy valódi, hús-vér embert, aki szereti őket.

Gyakorlati tippek a türelem fejlesztésére

A mikro-szünetek ereje

Sokan várnak a hétvégi pihenésre vagy a nyaralásra, hogy végre feltöltődjenek, de a szülői létben a türelem megőrzéséhez napi szintű beavatkozásokra van szükség. A mikro-szünetek olyan néhány másodperces vagy perces időszeletek, amelyeket tudatosan iktatunk be a nap folyamán. Ezek az apró megállók segítenek abban, hogy az idegrendszerünk ne maradjon folyamatosan a legmagasabb fokozaton. Amikor érezzük, hogy emelkedik bennünk a feszültség, próbáljunk meg fizikailag is megállni. Sokan bűntudatot éreznek, ha a gyerek mellett akár csak öt percre is leülnek semmit tenni, pedig ez a fajta „én-idő” alapvető a mentális egészséghez. Egy kipihentebb, önmagára is figyelő szülő sokkal több türelmet tud adni a környezetének, mint az, aki mártírként az utolsó erejéig hajtja magát.

A STOP technika

Amikor úgy érezzük, hogy mindjárt elkiáltjuk magunkat, a STOP technika segíthet visszanyerni az uralmat. Az angol betűszó magyarul is jól értelmezhető lépéseket takar, amelyek segítenek a tudatosság visszaszerzésében:

1. S (Stop): Állj meg, bármit is csinálsz.
2. T (Take a breath): Vegyél mély levegőt, koncentrálva a hasi légzésre. Ez közvetlenül hat a bolygóidegre és lassítja a szívverést.
3. O (Observe): Figyeld meg a helyzetet és a saját testedet kívülállóként. Mit érzek most? Feszül a gyomrom? Gombóc van a torkomban? Mi váltotta ki ezt belőlem?
4. P (Proceed): Tudatosan válaszd meg a következő lépést.

Ez a folyamat kezdetben hosszúnak tűnhet, de némi gyakorlással mindössze tíz-tizenöt másodpercet vesz igénybe. Ez az a rövid időablak, ami elválasztja az ösztönös reakciót a tudatos választól.

Határozott, rövid kommunikáció

Amikor idegesek vagyunk, hajlamosak vagyunk túlmagyarázni a dolgokat, vagy hosszas prédikációkba kezdeni, amit a gyerekek, különösen a kisebbek, egyáltalán nem képesek befogadni. A feszült helyzetekben a hosszú mondatok csak fokozzák a gyerek zavarodottságát és a mi frusztrációnkat. Ahelyett, hogy azt sorolnánk, mit ne csináljon a gyerek, mondjuk el pontosan, mit várunk tőle. „Ne szaladgálj a konyhában!” helyett próbáljuk ki a „Kérlek, sétálj lassabban!” kérést. A suttogás technikája egy másik meglepően hatékony eszköz. Amikor a gyerek kiabál, a természetes reakciónk az, hogy mi is hangosabbak leszünk, hogy „túlkiabáljuk” őt. Ha azonban szándékosan elhalkulunk és suttogni kezdünk, a gyereknek is le kell csendesednie, hogy hallja, amit mondunk.

Reggeli és esti rutinok optimalizálása

Sok család számára a reggel a nap legkritikusabb időszaka, amikor a legtöbb konfliktus születik. Az óra ketyegése és az indulás kényszere olyan nyomást gyakorol ránk, ami alatt a türelmünk pillanatok alatt elfogy. A reggeli feszültség csökkentésének titka az előkészítésben és az időtartalékok képzésében rejlik. Ha este előkészítjük a ruhákat és az uzsonnát, reggel értékes perceket nyerünk, amiket a gyerekeinkre fordíthatunk. Próbáljuk meg a reggeli rutint játékossá tenni ahelyett, hogy parancsokat osztogatnánk. Egy vidám dal az öltözéshez vagy egy versenyfutás a cipőkhöz elveheti az élét a kényszernek.

A nap vége felé mindenki fáradt: a gyerekek nyűgösek a napközbeni ingerektől, mi pedig az egész napos helytállástól. Ebben az állapotban a legkönnyebb elveszíteni a türelmet, pedig ilyenkor lenne a legnagyobb szükség a nyugalomra. A kiszámíthatóság és a rituálék biztonságot adnak a gyereknek, ami csökkenti a lefekvés körüli ellenállást. Ha minden este ugyanazok a lépések követik egymást - fürdés, mese, összebújás -, a gyerek idegrendszere felkészül a pihenésre. Érdemes bevezetni az úgynevezett „három jó dolog” gyakorlatát, ahol elmeséljük egymásnak, mi volt a legjobb aznap. Ez segít átkeretezni a nehéz pillanatokat és pozitív érzelmekkel zárni a napot.

Önszabályozás és példamutatás

A gyerekek nem azt tanulják meg, amit mondunk nekik, hanem azt, amit látnak tőlünk. Amikor mi magunkat szabályozzuk - mély levegőt veszünk, elszámolunk tízig, vagy kimondjuk, hogy dühösek vagyunk, de próbálunk megnyugodni -, akkor a legfontosabb leckét adjuk nekik az érzelmek kezeléséről. Sokan félnek kimutatni a negatív érzelmeiket a gyerek előtt, pedig a düh természetes emberi érzés. A probléma nem az érzéssel van, hanem azzal, ahogyan kifejezzük. Az önszabályozás tanulható folyamat, amelyhez hozzátartozik a saját határaink ismerete is. Fel kell ismernünk, mikor érünk el arra a pontra, ahol már nem vagyunk képesek türelmesen reagálni. Ilyenkor jobb egy pillanatra kivonulni a helyzetből, mintsem belemenni egy méltatlan vitába.

A fizikai környezet hatása

Kevesen gondolnak bele, de a fizikai környezetünk hatalmas hatással van a türelmi szintünkre. A vizuális zaj - a rendetlenség, a halmokban álló tárgyak - folyamatosan terheli az agyunkat, még ha tudatosan nem is vesszük észre. Nem kell steril tisztaságra törekedni, de a tárgyak racionalizálása és a gyermeki játéktér korlátozása sokat segíthet. Ha minden játéknak megvan a helye, és a gyerekeket is bevonjuk az elpakolásba, csökken a mi mentális terhelésünk is. Érdemes kialakítani a lakásban legalább egy olyan sarkot, ami mentes a gyerekjátékoktól és a káosztól. Ez lehet egy kényelmes fotel vagy egy rendezett íróasztal, ami szigetként funkcionál a családi élet viharaiban.

Bocsánatkérés és a javítás folyamata

Minden igyekezetünk ellenére előfordul, hogy elszakad a cérna és elkiáltjuk magunkat. Ilyenkor sok szülőt elönt a bűntudat és a szégyen, ami csak tovább rontja a helyzetet. Bocsánatot kérni a gyerektől nem a gyengeség jele, hanem a tiszteleté és az érzelmi intelligenciáé. Ha kimondjuk: „Sajnálom, hogy kiabáltam veled, nem így akartam elmondani, amit gondolok, de nagyon fáradt voltam”, azzal visszaadjuk a gyerek érzelmi biztonságát. A javítás folyamata során ne vigyük át a felelősséget a gyerekre. Ne mondjuk azt, hogy „Azért kiabáltam, mert te nem pakoltál el”, mert ez áldozathibáztatás. A saját érzelmi reakciónkért mi vagyunk a felelősek.

A társadalmi nyomás kezelése

A mai szülők egy olyan világban élnek, ahol a közösségi média folyamatosan a „tökéletes” családok képét közvetíti. A kiretusált fotókon mindenki mosolyog, a gyerekek pasztellszínű ruhákban eszik a biozöldségeket, és a szülők látszólag végtelen türelemmel rendelkeznek. Fontos tudatosítani, hogy amit a képernyőn látunk, az csak egy-egy gondosan megválogatott pillanat, nem pedig a valóság. A színfalak mögött mindenki küzd a daccal, a fáradtsággal és a saját türelmetlenségével. A társadalmi nyomás, hogy „élvezzünk minden pillanatot”, szintén káros lehet. A szülőség nehéz munka, és teljesen természetes, ha nem élvezzük minden percét, amikor a gyerek éppen a földön fekve rúgkapál.

Vészfék mechanizmusok

A szervezetünk jelzéseket küld, mielőtt bekövetkezne a robbanás. Ez lehet a szívverés felgyorsulása, a gyomor összeszorulása, a hangszín megváltozása vagy az izmok megfeszülése. A vészfék jelentheti azt, hogy egyszerűen közöljük a családdal: „Most elment a türelmem, bevonulok a fürdőszobába megmosni az arcomat”. Pár perc fizikai távolság és a hideg víz érintése segíthet leállítani a stresszreakciót. Sokszor segít az is, ha változtatunk a fizikai környezeten. Ha bent feszült a hangulat, menjünk ki az udvarra vagy a közeli parkba. A friss leveő és a tágasabb tér szinte azonnal csökkenti a bezártság érzését és az irritációt.

A humor és a játékosság bevezetése

Amikor már minden kötél szakad, a humor lehet az utolsó mentőövünk. Egy jól elhelyezett vicc vagy egy vicces grimasz gyakran hatékonyabb, mint bármilyen fegyelmezési eszköz. Próbáljuk meg néha kívülről szemlélni a helyzet abszurditását. Amikor például a gyerek a bolt közepén azért sír, mert nem engedtük meg neki, hogy megnyalja a bevásárlókocsi kerekét, ismerjük fel a szituáció komikumát. A játékosság bevezetése a konfliktusos helyzetekbe csodákra képes. Ha a gyerek nem akar fogat mosni, és mi ahelyett, hogy tizedszer is rászólnánk, a fogkefével „beszélni” kezdünk hozzá, a dac valószínűleg kíváncsiságba fordul.

Párkapcsolati támogatás és segítségkérés

A gyereknevelés csapatmunka, és a türelmünk nagyban függ attól, mennyire érezzük magunkat támogatva a párkapcsolatunkban. Ha úgy érezzük, minden teher a mi vállunkon van, sokkal hamarabb fogunk „elfogyni”. Érdemes kidolgozni egy jelrendszert a párunkkal azokra a helyzetekre, amikor már a határunkon vagyunk. Ha kimondjuk a „váltás” jelszót, a másik fél átveheti a gyereket, mi pedig kapunk tíz percet a megnyugvásra. A közös tehermegosztás nemcsak a fizikai feladatokról szól, hanem az érzelmi támogatásról is. Ha van kivel megbeszélni a nap nehézségeit, és érezzük a megértést, a feszültség nem gyűlik fel bennünk napokig.

A gyerekek türelmetlenségének megértése és kezelése

A kérdés rossz, mert valójában nem a mai gyerekek türelmetlenek, a régi gyerekek is azok voltak. Régebben azonban a türelmetlen gyerekre rászóltak, megbüntették, vagy egyszerűen csak letorkolták, így gyorsan megtanulta, hogy ne fejezze ki a szükségleteit. De miért türelmetlenek a gyerekek és hogyan tanítsuk meg őket várni?

• A kisgyerek alapvetően egocentrikus, úgy gondolja, hogy a világ körülötte forog és mindig őérte van. Újszülött korban ez a túlélést szolgálja, muszáj üvöltenie, hogy jelezze az igényeit.
• A kisgyerek azt hiszi, anya mindenható, bármire képes. Úgy gondolja, nincs előtted korlát, a pénztárcád feneketlen, a lehetőségeid korlátlanok, simán tudsz neki szilvásgombócot varázsolni még azután is, hogy elfogyott. A „nem tudom”, „nem megy”, egyszerűen nincs ott az eszköztárában.
• A gyermek igényei vele együtt nőnek.
• Mi is türelmetlenek vagyunk. Sokan mondják, hogy a gyerek valójában azért türelmetlen, mert a világ rohan. De a gond nem a világgal van, sokkal inkább azzal, hogy a szülők rohannak, idegesek, stresszesek, kapkodnak. Ezerfelé szeretnének megfelelni. A mai gyerekeket sokkal többfelé viszik a szülők magukkal, sokkal több a program, a foglalkozás már csecsemőkortól, ahova oda kell érni, ahova sietni kell, ugyanannyi időbe sokkal több programot próbálunk beletuszkolni.

Ugyanakkor a gyerekek fejlődését is sokan sürgetni próbálják, aggódnak, jó-e a fejlődés üteme, összehasonlítgatják a kicsiket egymással, elvárják, hogy minden időben vagy még hamarabb kezdődjön, mint ami a táblázat szerint elő van írva. Mindez persze nem azt jelenti, hogy ne tanulhatna a gyerek türelmet.

Hogyan tanítsd meg a gyerekednek a türelmet?

1. Tedd érzékelhetővé az időt: A kisgyerek időérzéke még nem elég fejlett, éppen ezért a „várj még 5 percet” semmit nem jelent neki. Segítsünk hát neki megfoghatóvá tenni az időt! A kisebbeknek ez lehet egy versnyi vagy mesényi idő, amit elmondunk, amíg várakoznia kell, a nagyobbaknak azt mondhatjuk, hogy számoljanak el ötvenig vagy százig.
2. Magyarázd el, mi történik: Könnyebben megy a várakozás, ha a kicsi megérti, mi is történik addig. Például elmondhatjuk neki, hogy még be kell fejeznünk a leves előkészítését és utána tudunk menni játszani vele.
3. Adj neki feladatot: A gyerek számára támpontot jelent, ha megmondjuk mit tegyen addig, amíg várakoznia kell. Pl. színezzen ki egy képet, nézzen meg egy mesét, építsen egy homokvárat stb. Fontos, hogy ez ne parancsként hangozzék el és legyen konkrét.
4. Ismerd el az érzéseit: A gyerek sokszor nem konkrétan azért nyafog, amit mond és nem azért, mert türelmetlen. Talán csak csalódott, talán csak egy kis plusz figyelemre és buksisimire vágyik. Mielőtt elmondjuk, hogy várnia kell kicsit, kimondjuk az igényét, elismerjük, hogy megértjük azt és beszélgetünk egy kicsit róla a belső feszültség és ellenállás oldására (pl. „Szóval már nagyon szeretnél a játszótérre menni. Még be kell fejeznem addig a teregetést.)
5. Légy következetes: Ha megígérsz valamit, az legyen is úgy. Ha pedig nem tudod megtartani, csak azért ne ígérd meg, hogy átmenetileg csend legyen, mert ezzel akaratlanul is átvered a gyereket.
6. Hagyd, hogy maga csinálja: Mi szülők néha annyira sietünk, hogy gyakran inkább mi adjuk fel a kicsire a kabátot, csak ne babráljon olyan hosszan a gombokkal vagy mi adjuk rá a pulóvert, csak ne menjen olyan csigalassan. Valójában ezzel épp az ellenkezőjét érjük el, mint szeretnénk: a kicsi még később fogja megtanulni, hogyan vegye fel egyre gyorsabban és ügyesebben a ruhadarabjait.
7. Merj nemet mondani: Nemet mondani a saját gyermekünknek nehéz. Ugyanakkor néha muszáj. Ne féljünk tőle! Amikor türelemre intjük őt, valójában nem nemet mondunk, csupán megkérjük, hogy várjon kicsit. Persze lesz olyan alkalom, amikor ő emiatt sírva fakad, hisztizni kezd vagy nyafog. Ezt az érzést vegyünk komolyan, ne álljunk le vele vitatkozni vagy alkudozni, szimplán csak biztosítsuk róla, hogy megértjük a feszültségét, nyugtassuk meg, legyünk ott vele, ha sír, de tartsuk magunkat a megbeszélt határidőhöz.

Amikor elszakad a cérna - kezelés utólag

Amikor már minden kötél szakad, és mégis elkiabáltuk magunkat, fontos tudatosítani, hogy a harag természetes érzelem. Teljesen rendben van, hogy ezt érezzük, amikor valamilyen, számunkra elfogadhatatlan dolgot csinál a gyermekünk. A lényeg, hogy még időben észrevegyük azt, ha indulatosak vagyunk, még mielőtt eddig fajulna a helyzet.

A harag fiziológiai és gondolati jelei

A haragnak gondolati, fiziológiás és viselkedéses szintje is van. Talán a legkönnyebb a fiziológiai jeleket észrevenni: felgyorsul a pulzusunk, vérnyomásunk megemelkedik, izzadni kezdünk stb. Érezzük, hogy „felforr az agyvizünk”. Ha haragosak vagyunk, gyakran olyan gondolatok juthatnak eszünkbe, mint „Ő a hibás ezért!”, „Nem igaz, hogy megint itt kötöttünk ki!” vagy „Nem tehetek semmit, és ez idegesít.” Viselkedéses szinten pedig úgy mutatkozik meg, hogy ingerülten kezdünk el beszélni, megemeljük a hangunkat, akár csapkodunk.

Mit tegyél, ha már megtörtént?

1. Vedd észre és kommunikálj: Azonosítsd azokat a helyzeteket, amikor könnyebben mérges leszel. Mondd el a gyermekednek, hogy sajnos most ingerültebb vagy, mint általában, és kérd meg, hogy tartsa magát a megszokott keretekhez.
2. Lépj ki a helyzetből: Ne cselekedj, amikor mérges vagy! Ebben a felfokozott érzelmi állapotban nem sok jóra vezet, ha megpróbálsz fegyelmezni. Ehelyett vonulj el, és mondd, hogy miután lenyugodtál, visszatérsz a történtekre! Vegyél néhány mély levegőt, vagy alkalmazz relaxációs technikákat.
3. Kérdezd meg magadtól: Tényleg olyan fontos? Ha a teljes képre fókuszálsz, mentálisan távolodsz el a helyzettől, amely szintén segít a lecsillapodásban.
4. Találd meg a harag okát: Ne hagyd, hogy az indulatok vezessenek, mint „Megint mindent egyedül kell csinálnom!” vagy „Miért idegesítesz szándékosan?”. Nagyon sokszor a haragunk egy védekezési forma, ami megvéd attól, hogy sebezhetőnek látsszunk. Nézz magadba, és lásd meg a sértettségedet, félelmedet vagy tehetetlenségedet a haragod alatt.
5. Nem muszáj mindig kifejezni: A közhiedelemmel ellentétben nem mindig célszerű elmondanunk, ha kiborulunk. Sokszor az, hogy elmondjuk, csak bosszút és még több haragot szül.
6. Kérj bocsánatot: Ha nem jól kezelted a dühödet, mutass példát gyermekednek. Tudj bocsánatot kérni viselkedésed miatt! Mondd azt például, hogy „Sajnálom, hogy kiabáltam veled. Elvesztettem a fejem, mérges voltam, viszont kiabálnom akkor sem kellett volna”. Fontos, hogy ne érzelmeid miatt kérj elnézést, hiszen azzal azt az üzenetet fejeznénk ki, hogy a harag mint érzelem egy megbocsátandó dolog.

Ha a fenti tippeket nem tudjuk betartani és gyakran érezzük, hogy a harag eluralkodik rajtunk, akkor keressünk fel egy szakembert. Azzal a lépéssel, hogy ezt megtesszük, elősegítjük a gyermekünk egészséges fizikai és mentális egészségét. Jobb szülőnek fogjuk érezni magunkat és gyermekünk fejlődését is segíteni tudjuk majd.

tags: #hogyan #legyek #turelmesebb #a #babammal