Ez a cikk különböző szekszárdi vonatkozású információkat gyűjt össze, bemutatva a város és környéke történetének, kulturális és vallási életének, valamint kiemelkedő személyiségeinek néhány aspektusát.
Vallási élet Bölcskén és Szekszárdon
A Tolna megyei Bölcske község egyházi élete már az Árpád-korban jelentős lehetett. Első írásos emlékével csak az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben találkozhatunk, ahol Péter nevű plébánosa 48 báni dénárt fizetett pápai tizedként. Ez az összeg a tolnai főesperesség területén belül a jelentősebbek közé sorolta a bölcskei egyházat.
1750 decemberében egy Tolna megyei, szekszárdi származású pap, Schmidt József (1750-1752) került Bölcskére, akit ugyanebben az évben Pécsett szenteltek fel. Dienes Istvánhoz hasonlóan első állomáshelye neki is Bölcske volt. Akárcsak elődjei, ő is nagyon kevés időt töltött a faluban, mert 1752 végén már Závodra ment.
Békés János (1803-1807) 1772-ben született Szekszárdon. 1795-ben Pécsett szentelték pappá, ezt követően Abaligeten, Szekszárdon és Pakson káplánkodott, s 1803 februárjában került Bölcskére.
Az 1783. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv leírja a falu vallási életét: „A közösség népe kevés tót kivételével (ennek emléke ma a Felső-, Középső-, Alsó- Tót utca) magyar, részben katolikus, részben és pedig többségben a helvét hitvallást követi. A katolikusok száma összesen 915. Sem hitehagyott, sem vegyes házas nincs. 17 év alatt 10 megtérő volt az eretnekségből. A hívő lakosság a szent dolgok iránt eléggé dicséretes hajlamú, az ünnepeket és a parancsolt böjtöket, elég szorgalmasan megtartják, a szent misét, prédikációt, katekéziseket eléggé serényen látogatják, a gyónást és a húsvéti szentáldozást előírás szerint elvégzik, többen éven át gyónnak; a plébános iránt kellő tisztelettel vannak. Visszaélések, említésre méltó kihágások vagy egyéb erkölcsi hibák és babonák a községben nem észleltetnek.”
Dóczy (Hegedűs) József, az 1807 és 1813 közötti plébános is megörökítette Bölcske vallási állapotait: „A katolikus lakosság száma 980 (65-tel több mint 33 évvel ezelőtt). Jelleme, sokféle szokása minthogy az egész nép nagyobbrészt urasági hivatalnokokból, cselédekből, munkásokból áll, úgyhogy ha a mesterembereket leszámítod, alig találsz tizet, aki nem a fokozatosan felszaporodott szolgákból és munkásokból állana. Hogy ez az embercsoport Kálvin igen hatalmas követőinek közepette milyen vegyes erkölcsöket öltött magára, könnyű felfogni, úgyhogy az összes hibák, amelyek a többi községekben előfordulnak itt is megtalálják a maguk követőit, nem tekintvén a lelkipásztorok buzgalmát és fáradságát. Vannak azonban, bár kevesen, akik a keresztény jámborsághoz a többiek példájául ragaszkodnak.”
A Bicskei Plébánia a Szentháromság templom múltja, jelene és jövője
Illyés Gyula és Tolna megye
Illyés Gyula (eredetileg, 1933-ig Illés Gyula; Sárszentlőrinc-Felsőrácegrespuszta, 1902. november 2. - Budapest, 1983. április 15.) háromszoros Kossuth-díjas magyar költő, író, drámaíró, műfordító, lapszerkesztő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. Apai ágon a dunántúli lapályokon és völgyekben vándorló, római katolikus vallású pásztorősök leszármazottja volt. Illyés később is szívesen idézte meg e szerteágazó rokoni láncolatot adó „pogány besenyő ősöket”, és személyes emlékeiben is őrizte a tolnai erdőkben makkoltató kanász szépapja, Illés János és a szintén pásztorszármazású, szigorú és bigott katolikus apai nagyanya, Csima Anna alakját.
A költő szülőföldje, az egymás közelségében futó Siót és Sárvizet környező mezőföldi puszták vidéke, és a szűkebb környezet, a felsőrácegresi uradalom egyaránt meghatározó élményvilágként jelent meg Illyés Gyula életében és művészetében, természetről és társadalomról vallott gondolkodásában. Születésekor az Apponyi-uradalom és az azt körülvevő határ az ott élő mintegy háromszáz ember állandó életkeretéül szolgált, saját udvarházzal, kápolnával, iskolával és persze lakó-, illetve gazdasági épületekkel, műhelyekkel.
A gyerek Illyés Gyula a puszta megszokott életét élte: mezítlábas cselédgyerekként részt vett a gazdasági munkákban, esténként pedig egy csöndes sarokba húzódva hallgatta az uradalmi cselédek népdalait, népmeséit, hiedelemmondáit és igaz történeteit. Az elemit a pusztai római katolikus népiskolában kezdte meg 1908-ban, s az első négy osztályt itt is végezte el. Nyolcéves korában szülei a svábok lakta közeli Varsádba adták „német szóra”, sőt, franciaórákat is vett a pálfai kastély nevelőkisasszonyától.
1912-ben az apa összekülönbözött Apponyi gróffal, s az Illés család Simontornyára költözött. Simontornyán járta ki 1912-13-ban a római katolikus elemi iskola ötödik osztályát, világa kitágult, korábban sosem látott embertípusokkal ismerkedett meg „a városon”, s itt írta meg első költői zsengéit, saját későbbi vallomása szerint „klapanciáit” is.
Az első világháború kitörése után, 1914 őszén a bonyhádi evangélikus főgimnázium második osztályos tanulója lett. Gyula a második - gimnáziumi tanulmányai harmadik - évét fejezte be Bonyhádon, amikor 1916-ban édesapja és édesanyja szétváltak. A tizennégy éves fiú és édesanyja közvetlenül a válás után, 1916-ban felköltöztek a fővárosba.
Hetesi Péter Pál életútja és művészete
Hetesi Péter Pál Budapesten született, 1963. május 29-én. Baloldali érzelmű édesanyja mellett nőtt fel, noha bohém életformájú újságíró apja oldalán gyakorta látott bele a szerkesztőségi világba. Visszahúzódó, gátlásos gyerek volt, falta a könyveket, a versesköteteket.
Középiskolai tanulmányait a Villányi úti József Attila Gimnáziumban végezte. Már itt próbálkozott zeneszerzéssel, szövegírással, rádiós szerkesztéssel. Tudván, hogy apja nyomdokán az újságírói pályára készül, elvégezte a Tanítóképző Főiskolát, majd a Polip szerkesztőségébe került, később pedig a Kurír napilap egyik legegyénibb hangvételű belpolitikai és kulturális újságírója lett.
Az 1980-as években, amikor a Budapesti Tanítóképző Főiskola népművelés szakkollégistája volt, a társasági élet egyik legfontosabb színtere a KISZ bizottság volt, ahol pártállásra való tekintet nélkül összegyűlhettek mindazok, akik valamivel többet akartak, mint a semmi különös. Itt találkozott olyan tehetséges zenészekkel és alkotókkal, mint Főző Attila, Reményi Zsuzsi, Pivarnyik László és Legát Tibor.
Példaként említhető a W. Caesar nevű trupp, akik frissek, komolytalanok, szemtelenek voltak, ugyanakkor lévén ének szakkollégisták, nem okozott nekik gondot a svábterc sem. Az örök Micimackó szerepében Főző Attila tündökölt, aki azzal szokott büszkélkedni, hogy ő követte el az első magyar rapet. Nagyon rendben lévő díva volt Reményi Zsuzsi, aki soha nem volt tudatában saját színészi és énekesi képességeinek, de ahhoz képest, hogy gyűrűs menyasszony volt, igencsak meg lehetett kívánni a színpadon. A zenei mindent tudót Pivarnyik Lászlónak hívták, akiből ömlöttek a dalok és szövegek. Akkortájt röpke kirándulásokat tett Legát Tibor is köreikben, a huszadik századi magyar underground legegyedibb rock and roll prófétája.
Sportesemények Szekszárdon
A Fitness 5 Szekszárdon rendszeresen szervez sporteseményeket és kihívásokat. Például a Red Bull Szimulátor eseménysorozat keretében az őszi edzéseket felturbózó programokat kínálnak, ahol a résztvevők tesztelhetik magukat és összemérhetik tudásukat barátaikkal. Emellett extra kihívásokra is vállalkozhatnak a nap folyamán, melyek részleteit az edző, Peti videóban is megosztja a közösségi oldalukon.
Fenyő István és az irodalomtudomány
Fenyő István (1929. február 25. - 2017. február 25.) az MTA Irodalomtudományi Intézetének egykori tudományos tanácsadója, az MTA Irodalomtudományi Bizottságának tagja volt. Budapesten született 1929-ben, és itt érettségizett 1948-ban. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem-magyar szakán 1953-ban szerzett tanári oklevelet, és már tanulmányai folytatása közben, 1952-ben is dolgozott középiskolai tanárként Szombathelyen.
Az MTA Irodalomtudományi Intézetének 1966-tól volt munkatársa, 1970-től főmunkatársa, 1977-től pedig tudományos tanácsadója. 1999-ben vonult nyugdíjba. 1992-2012 között az Intézet Irodalomtörténeti Füzetek sorozatát szerkesztette. Fő kutatási területe a 19. század magyar irodalma volt, különösen a reformkor kritika- és sajtótörténete területén folytatott alapvető kutatásokat; a centralistákkal kapcsolatos vizsgálódásai nagyban hozzájárultak a korszak történeti és eszmetörténeti megismeréséhez.
Tudományos munkássága mellett oktatóként is tevékenykedett: 1984-től a Kossuth Lajos Tudományegyetem világirodalmi tanszékének vezetője, 1990-től az ELTE címzetes egyetemi tanára, 1990-1996 között pedig a Janus Pannonius Tudományegyetem tanára volt. 1960-ban az irodalomtudományok kandidátusa, 1976-ban pedig az MTA doktora címet szerezte meg.
Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának Irodalomtudományi Intézete - a Reformáció Emlékbizottság támogatásával - „Hosszú reformáció és irodalomtörténet-írás. A magyar reformáció irodalomtörténete az ötszázadik évforduló (1517‒2017) kontextusában” címmel egyhetes intenzív mesterkurzust szervezett. A mesterkurzus célcsoportja a PhD-képzésben részt vevő hallgatók, akiknek érdeklődése, kutatása a régi magyarországi irodalom- és egyháztörténethez kapcsolódik. A résztvevők az egyetemi képzésüket kiegészítő módszertani, forráshasználati, tudománytörténeti jártasság elsajátítására kaptak lehetőséget, és szakmai újdonságokról értesülhettek.
Tervezett előadás- és szemináriumtémák között szerepelt a reformáció historiográfiája, a hosszú reformáció fogalma és nyugat-európai alkalmazásai, módszertani eljárások (mikrotörténet-írás, történeti antropológia, mindennapok történetírása, mentalitástörténeti vizsgálatok, paratextus-vizsgálatok, filológiai gyakorlatok), a magyar és az európai reformációtörténet komparatív vizsgálata, a magyar hagyomány sajátosságai (korszakolás, recepció, nyomtatott és kéziratos nyilvánosság, a szöveghasználat mint írásantropológia a magyar reformációban), valamint a reformáció eszméinek képzőművészeti vonatkozásai.
