A gyerekülés szerepe a borulásos baleseteknél és a biztonságos gyermekszállítás fontossága

Nincs szörnyűbb, mint azok a balesetek, amelyekben gyermekek válnak áldozattá. A helyszínre rettegve megy a rendőr, és a legszomorúbb, hogy szinte az összes megelőzhető lenne, mégis megtörténik újra és újra. Nem a gyorshajtás, nem a kanyarodási szabályok megsértése, nem is az elsőbbségadási kötelezettség elmulasztása okozza őket, hanem valami, amiről alig szólnak hivatalos statisztikák.

Gyalogosokról, kerékpárosokról, autósokról és motorosokról olvasunk a balesetet okozó közlekedők kapcsán, mindenki kap egy tortaszeletet a diagramban, közben az áldozatok sokszor olyan gyerekek, akik csupán nem szerencsések, mert felelőtlenek a szüleik.

Tragikus esetek és a felelőtlenség következményei

Május 24-én vasárnap még a kijárási korlátozás utóhatásait éreztük, alig volt forgalom. Délután nem esett eső, nem voltak rosszak a látási viszonyok, és ahogy a rendőrség fotóit nézem, az útburkolattal sem volt gond ezen a külvárosi környéken. Mégis hiába érkeztek mentők egy egyéves kisfiúhoz, miután szülei autója a XXII. kerületi Kolozsvári utca 23. előtt összeütközött egy szabálytalanul elé hajtó másik autóval. A balesetet okozó nő a lámpa jelzését érthette félre, de a gyerek nem ezért fizetett az életével.

Bár csak egy törött J Astrát mutatnak a helyszíni fotókon, az autó sérülései nem vészesek. Mi történt? A szabályosan közlekedő autó utasai, egy férfi és egy nő súlyos sérüléseket szenvedtek, gyerekük, egy egyéves kisfiú viszont belehalt az ütközésbe. A magyarázat fájdalmasan egyszerű: a gyerek az anyja ölében ült a hátsó ülésen. A Kolozsvár utcai eset híréből nem derül ki, hogy a kisfiú úgy utazott-e az anyja ölében, hogy használták az övet. Részletkérdés, hiszen ha a felnőtt ölében ülő gyerek előtt volt áthúzva az öv, akkor az vezetett a tragédiához, hogy a nagyobb test összepréselte maga előtt a kicsit. Amikor pedig egy övet nem használó felnőtt teste repül szabadon egy autó utasterében, bárki szerencsésnek érezheti magát, aki nem hal meg a tonnás súllyal lesújtó magatehetetlen test ütésétől.

Két nappal a budapesti baleset előtt egy kilenc hónapos kislányt mentettek meg a hajdúböszörményi rendőrök, amikor megállítottak egy hátsó ablak nélkül, betört első szélvédővel közlekedő Swiftet, amelyben öt felnőtt, illetve az egyikük ölében a csecsemő utazott. Az autó harmincéves vezetőjének korábban elvették a jogosítványát, a Suzuki műszakija szintén lejárt. Ez az év váratlanul sok hasonló példát produkál.

Január 30-án, kora reggel a kaposvári Pécsi utcában egy Renault Scénic lecsúszott az úttestről, majd oldalával egy fának csapódott. Az autót vezető apa a rendőrség állításait cáfolva állította, a gyerekek számára rutin az övek becsatolása az indulás előtt. Halált okozó ittas járművezetés miatt emeltek vádat egy kiskőrösi férfival szemben, aki 2018. június 20-án, késő este Akasztón balesetezett BMW-jével. A vele utazó nő és egy gyerek könnyű sérüléseket szenvedett, egy másik, hároméves kislány viszont meghalt, miután kirepült az autóból. Gyereke nem csak annak születik, aki képes vigyázni rá, ahogy autót sem csak az vezet, akinek van jogosítványa, illetve felfogja, hogy miért fontos a megfelelő műszaki állapot, a KRESZ-szabályok, vagy a többi részlet.

2023. március 25-én délután egy 29 éves bátaszéki férfi autózott Bonyhád felé, amikor balesetet szenvedett. A sofőrön kívül a kocsiban utazott elöl az élettársa, a hátsó ülésen pedig három gyermek is, akik három, nyolc és kilencévesek. Egyikük sem ült gyermekbiztonsági rendszerben, és a biztonsági övük sem volt bekapcsolva. A balesetet megelőzően egyedül a vétlen autó sofőrje használta az övét. A helyszínre több mentőhelikopter is érkezett. A balesetet okozó autóban három gyermek is utazott. A kocsiban nem volt gyermekbiztonsági rendszer, ráadásul az elöl utazó szülők sem voltak bekötve.

Az Európai Bizottság megbízásából, a közúti gyerekbalesetekről készített átfogó tanulmány szerint 2015-ben 654 tizenöt évesnél fiatalabb gyerek halt meg az Unió útjain, és a gyerekek körében máig a második leggyakoribb halálok a közlekedési baleseteké, melyeknek jelentős része autóbaleset. Az áldozatok többnyire nem gyerekülésben ülnek, nem kapnak ülésmagasítót, sokszor be sem kötik őket az autó saját biztonsági övével.

A balesetek okait bemutató infografika, kiemelve a gyermekülés hiányát és a felelőtlenséget

A gyerekülés szabályai és fontossága

A gyermekbiztonsági rendszerek használata nem csak jogszabályi kérdés, akár életet is menthet a megfelelő eszköz. Nem mindegy, milyen kiegészítőt vásárolnak a szülők, fontos, hogy az ülés illeszkedjen a gyermek korához és testmagasságához, ellenkező esetben ugyanis nem biztosít kellő védelmet a kritikus pontokon: a fejnél és a nyaknál - nyilatkozta Galacz Rita, a bajai Baba Sarok bababolt üzletvezetője.

Pedig a gyerekbiztonsági eszközökre vonatkozó szabályok egyértelműek, a magyar például így szól: „Az autóban utazó 150 centiméternél alacsonyabb gyerek, a testsúlyához igazodó kialakítású gyermekbiztonsági rendszerben rögzítve szállítható". Ez lehet hagyományos babahordozó vagy gyerekülés, illetve a nagyobbak számára kitalált ülésmagasító. A KRESZ szerint 3 évnél fiatalabb gyerek személygépkocsiban mindig csak gyerekülésben, a csecsemők babahordozóban utaztathatók.

A jogszabály szerint 135 centiméteres magasságig kötelező az utas korának és testsúlyának megfelelő gyermekülés, afölött ülésmagasító is választható. Fontos, hogy biztonsági szempontból megfelelő eszközt válasszanak aülők. Nagyon sok olyan ülés van, ami az uniós előírások mellett ADAC teszttel is rendelkezik, ami azt jelenti, hogy biztonság, használat, káros anyagok és tisztíthatóság szempontjából is bevizsgálták az adott terméket és erre garanciát vállal a gyártó.

Lényeges, hogy amikor beültetjük a picit, megnézzük, hogy az ő paramétereihez illeszkedik-e a gyerekülés, és hogy az alkalmas-e a fej és oldalvédelemre.

A helyes gyermekülés kiválasztásának szempontjai (kor, súly, magasság) infografika

A KRESZ előírásai és a gyerekülés kategóriák

Magyarországon a jogszabályok egyértelműen meghatározzák, hogyan lehet a gyermekeket az autóban szállítani. Az előírásokat elsősorban a KRESZ (az 1/1975. KPM-BM együttes rendelet) tartalmazza, amely az uniós biztonsági normákkal összhangban szabályozza a gyermekbiztonsági rendszerek használatát.

A gyermekek szállítására vonatkozó irányelveket a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 58/2007. (III. 31.) Korm. rendelet 7. § (2). Hatályos: 2007. IV. 1-től.) rendelet 48-as paragrafusának 5-7. bekezdései részletezik.

48. § (7) A gépkocsiban vagy a mopedautóban - a (8) bekezdésben foglalt kivétellel - 150 cm-nél alacsonyabb gyermek csak a testméretéhez és testsúlyához igazodó kialakítású gyermekbiztonsági rendszerben rögzítve szállítható. A gyermekbiztonsági rendszert a jármű e célra gyárilag kialakított rögzítési pontjaihoz, vagy az üléshez tartozó biztonsági övhöz kell a gyártója által megadott szerelési információknak megfelelően rögzíteni. A jármű szokásos haladási irányával ellentétes irányban a jármű első üléséhez a gyermekbiztonsági rendszer csak akkor szerelhető be, ha az üléshez légzsákot nem szereltek fel vagy a légzsák működésbe lépését előzetesen megakadályozták. A 3 évnél fiatalabb gyermek csak gyermekbiztonsági rendszerben rögzítve szállítható.

Gyermekbiztonsági rendszernek nevezzük azon gyermeküléseket, melyek övvel rögzíthetők és a gépkocsiban gyárilag nem kerültek beszerelésre. Előbbi esetben hevederek vagy hajlékony elemek kombinációja, biztonsági csattal, beállító eszközökkel, tartozékokkal és egyes esetekben kiegészítő székkel és/vagy ütközésvédelemmel együtt, amit a saját beépített hevederrel vagy hevederekkel rögzítenek. A nem integrált gyermekbiztonsági rendszer részleges biztonsági rendszer, amely a felnőttek számára szolgáló biztonsági övvel együtt használva teljes gyermekbiztonsági rendszert képez.

A gyermekülések a gyermek súlya alapján kategóriákba sorolhatók:

  • 0. csoport: 0-10 kg (kb. 0-9 hónap)
  • 0+. csoport: 0-13 kg (kb. 0-18 hónap)
  • I. csoport: 9-18 kg (kb. 9 hónap-4 év)
  • II. csoport: 15-25 kg (kb. 3-7 év)
  • III. csoport: 22-36 kg (kb. 6-12 év)

A legújabb i-Size (ECE R129) minősítés szerint már nem testsúly, hanem testhossz szerint kategorizálják az autósüléseket. Az i-Size szabvány szerint gyártott gyereküléseknek szigorúbb elvárásoknak kell megfelelniük, mint a korábbi normák szerint készült termékeknek. Az i-Size ülések csak isofix rendszerrel ellátott autóban használhatóak, vagyis az autó 3 pontos biztonsági övével nem köthetőek be.

A gyermekülés kategóriákat bemutató táblázat, súly- és korcsoportok szerint

A helyes rögzítés és a biztonsági öv típusok

Fontos a gyerekülés rögzítése, ha az ülés mozog, akkor ütközéskor nem nyújt maximális védelmet. Egyre több járműben található az úgynevezett ISOFIX-rendszer. Az autó vázán kialakított fix ponthoz csatlakoztatható gyermekülés stabil rögzítést biztosít, így a kiegészítő az utazás alatt végig a helyén marad. A régebbi gépjárművekben a hárompontos biztonsági övet használhatják a szülők.

Az ISOFIX egy gyárilag az autóba szerelt panel, aminek a segítségével az ülés fixen az autó vázához rögzíthető, így stabilabb és biztonságosabb megoldást kínál a hagyományos rögzítési módnál. Míg a biztonsági övével bekötött gyerekülések mindössze 30%-a van megfelelően rögzítve, az ISOFIX használatával ez az arány 96%-ra nő. Az ISOFIX a 2000-es évektől terjedt el és vált egyre népszerűbbé. Fontos kiemelni, hogy nem minden ISOFIX egyforma, ezért vásárlás előtt mindenképpen le kell ellenőrizni, hogy az adott ülés beilleszthető-e az autóba.

ISOFIX-es gyereküléseknél találkozhatunk a Top Tetherrel. Lényege, hogy egy 3 pontos övrendszerrel a gyerekülés stabil rögzítését segíti. Top Tetheres ülések esetén az autó ülésének háttámlája felett elvezetett egy öv, amely a padlóhoz vagy hátul az ülés háttámlájához rögzítve felülről is stabilizálja gyerekülést. Ezzel megakadályozza, hogy baleset vagy fékezés esetén az ülés elforduljon.

ISOFIX rögzítési pontok és a Top Tether bemutatása, rajzos magyarázatokkal

5-pontos biztonsági öv vs. pajzsos gyerekülés

Régóta vitatott a szakértők körében, hogy vajon az 5 pontos biztonsági öves vagy pajzsos gyerekülés a biztonságosabb. A vitában egyértelmű válasz még nem született, így mindenkinek magának kell eldönteni, hogy melyiket részesíti előnyben.

A Britax Römer honlapjáról fordított szövegben a Römer kifejti, hogy miért nem áll be a sorba, és miért nem fejleszt “pajzsos” gyerekülést, ami manapság elég divatossá kezd válni. Egy külső szervezet tesztjére alapozva igazolja saját meggyőződését, miszerint az 5-pontos biztonsági öv biztonságosabb a pajzsos megoldásnál.

  • 5-pontos biztonsági öv: Kiváló védelmet nyújt: Balesetek a valóságban különböző módokon játszódhatnak le: lehet frontális ütközés, oldalirányú ütközés, hátulról történő ütközés, felborulás, vagy ezek kombinációja. Az 5-pontos biztonsági öv használata esetén az energia leadása ellenőrzött előremozgás során történik meg. Az ütközési energia a test erős csontjain keresztül (váll, csípő, medence) az ülésbe kerül levezetésre. Az 5-pontos biztonsági öv szignifikánsan lecsökkenti azokat az erőket, melyeknek egy gyermek a baleset során ki van téve, hisz ezek a gyermektől az öt érintkezési ponton keresztül az ülésbe vezetődnek le. Amikor a gyermeket az övrendszer megfogja, akkor egy viszonylag nagy felületen történik meg a gyermekre ható erők csillapítása, miközben a vállak és a csípő mozgását is megakadályozza.
  • Pajzsos gyerekülés: A pajzsos gyerekülések esetén a gyermeket öv helyett egy puhább és nagyobb felületű pajzs védi, amelyet a biztonsági övvel kell a gyermek előtt rögzíteni. Mivel az ütközőt nem állíthatjuk teljesen a gyermekünkhöz, és például a medence tájékán túl nagy szabad teret enged, a gyermek az ütközés előtt és közben jobban előre és oldalra tud mozdulni, mintha 5-pontos övvel lenne rögzítve. Egy baleset során azonban minden kontrollálatlan mozgást feltétlenül el kell kerülni.
Az 5 pontos biztonsági öv és a pajzsos gyerekülés összehasonlítása (előnyök, hátrányok)

Felborulásos balesetek és a gyerekülés szerepe

A videó egy borulásos balesetet mutat be. Már a második pördülésnél részben kicsúszik a gyermek a gyerekülésből, ami valószínűleg koponya- és gerincsérülésekhez vezetne - azaz életveszélyes sérüléseket szenvedhetne egy igazi gyermek. A borulásos balesetek maximum 10%-át alkotják az összes autóbalesetnek (a Britax Römer saját belső számításai alapján), ennek ellenére nem elhanyagolhatóak. Hisz a fentiekből egyértelműen kiderül, hogy túl nagy a lehetősége egy komoly sérülésnek.

Bemutató balesetek - Gyermekülések fontossága

Hogyan válasszunk jól gyerekülést?

Gyerekülés választásakor fontos tudatosan dönteni, nem a trendek és az ülés huzata alapján választani. Mindig a gyermek magasságához és súlyához illeszkedő, megfelelő biztonsági tanúsítvánnyal rendelkező (ECE R44/04 vagy az újabb és szigorúbb R129/i-Size) ellátott modellt válasszunk. Utóbbi előnye, hogy már nem korcsoport szerinti sorolja kategóriákba az üléseket, hanem magasság szerint, így kisebb eséllyel lehet elrontani a választást. Ha az autó rendelkezik Isofix rögzítési ponttal, célszerű ezt használni, mert csökkenti a hibás rögzítés esélyét. A szakértők azt is javasolják, hogy a gyermek minél tovább menetiránynak háttal utazzon, mert ez jobban védi a fejet és a nyakat.

A pici babák utaztatása tekintetében i-Size előírás, hogy ők kizárólag menetiránynak háttal utazhatnak. Ennek oka, hogy a picik izomzata még gyenge és a gyenge izmoknak egy aránylag nagy fejet kell megtartania. Erős fékezés vagy ütközés esetén a baba nyaka nem csapódik előre, hanem hátra nyomódik az ülés fejrészébe. Egy esetleges frontális ütközés esetén így védhető ki leginkább a fej és a nyakcsigolyák sérülése. A babahordozó biztonságos és kényelmes a gyermekek számára.

A gyermekülések meglehetősen drágák, és érdemes számításba venni, hogy egy gyermek esetén akár 3 különböző ülésre is szükség lehet. Nem célszerű ezen spórolni. Egy nem megfelelő méretű gyermekülés használata komoly veszélyeket hordoz magában. A túl nagy ülés nem fog és nem véd megfelelően, a túl kicsi pedig sérüléseket okozhat. A megfelelő méret kiválasztásában érdemes a gyermek testsúlyát és méretét is figyelembe venni. A fenti problémára szolgálnak segítségül az ülésszűkítők, amelyeknek köszönhetően a gyermekülés „együtt nő a gyermekkel”, és biztosítja, hogy a gyermek a legmegfelelőbb méretű ülésben utazhasson.

Egy hosszú nyári autóútnál kevés kimerítőbb dolog van a gyermek számára. Éppen ezért fontos, hogy az ülés anyaga légáteresztő legyen, és hogy jó nedvszívó képességgel rendelkezzen. Ez a szempont valójában az autónk paramétereivel áll összefüggésben. Fontos ugyanis, hogy a kiválasztott termék megfeleljen az autóülés mélységének és azon ne lógjon túl, így stabilan rögzíthető legyen. Nem csak biztonságossági, hanem praktikus oka is lehet a helyigény felmérésének. Ha nagyobb családot tervezünk, érdemes számításba venni, hogy nem minden autóban fér el egymás mellett három nagyobb gyermekülés.

Gyakori tévhitek a gyerekülésekkel kapcsolatban

  • ADAC teszt: Évente átlagosan mindössze 50-60 autósülést tesztel az ADAC, azonban ennél azért jóval több modell legurul a gyártósorokról. Az ADAC teszt igen összetett, ahol ugyan a biztonságot 50%-ban súlyozzák, azonban a tesztelés nemcsak a biztonsági kritériumokból áll. Szóval, ha egy autósülésnek nincs ADAC tesztje, az nem azt jelenti, hogy nem biztonságos vagy nem használható.
  • Ár és biztonság: Az ár nemcsak a biztonságot jelképezi. Minden gyártónál más kritériumok alapján történik az árképzés. A márka piaci pozícionálása, az anyaghasználat, az extra funkciók mind sokat nyomnak a latba. Azonban sok prémiumkategóriás márka saját tesztlaboratóriumot üzemeltet, ahol bevizsgálja termékeit, ezért ennek fenntartási költségeit is beépítik a termék árába.
  • Gyermekkel együtt növő ülések: Ezeket az ún. gyermekkel együtt növő üléseket 0 kg-tól kategorizálják, azonban soha nem szoktuk ajánlani féléves kor alatt.
  • Menetiránynak háttal utazás: A legújabb norma szerint erősen ajánlott a gyermeket 1,5 éves koráig menetiránynak háttal utaztatni az autóban. Mivel ebben a helyzetben jelentősen csökken a sérülés veszélye, a fejlettebb országokban ezt a korhatárt amennyire lehet, kitolják.
  • Baleset utáni csere: Akármilyen kismértékű ütközésről van szó, még akkor is, ha látszólag a biztonsági ülés nem sérült, akkor is ajánlott a csere. A belső szerkezetben olyan károk keletkezhetnek, amelyek ugyan kívülről nem érzékelhetőek, azonban egy újabb esetleges balesetnél nem fogja az ülés ellátni 100%-osan a feladatát.
  • Ülésmagasító használata: A KRESZ szabályzat nem tér ki kifejezetten az ülésmagasítók használatára. Ami feketén-fehéren le van írva, az az, hogy 150 cm magasságig kötelező gyermekbiztonsági rendszerben rögzítve szállítani a gyermeket. Azonban a gyakorlat azt mutatja, hogy egy 15 kg-os gyermeknek még nem biztonságos az ülésmagasító, hiszen nem mindegy, hol fut a biztonsági öv.
  • Babahordozó az anyósülésen: A háttal beszerelhető autósüléseket, illetve autóshordozókat használhatjuk az anyósülésen. Fontos feltétel, hogy hátrafelé néző biztonsági ülés esetén az utasoldali légzsákot kötelező kikapcsolni. A szakmai ajánlások ettől függetlenül azt javasolják, hogy a gyermek lehetőség szerint a hátsó ülésen utazzon, mert az a legbiztonságosabb pozíció.
  • Vastag kabát: A szakemberek nem javasolják a vastag kabátok viselését a gyerekülésben, mert ebben az esetben a belső biztonsági övet nem tudjuk optimálisan beállítani.
  • Taxi és gyerekülés: A KRESZ szabályozás kimondja, hogy a taxiban nem kötelező a biztonsági gyerekülés. Azonban sajnos nincs garancia arra, hogy a taxival való utazás biztonságos a gyermeknek ülés nélkül. Szerencsére azért már a nagyobb taxitársaságok számoltak ezzel, és lehetőség van igényelni olyan autót, amiben van autósülés, így a gyermeket is biztonságosan utaztathatjuk.
  • Mózeskosárrá alakítható hordozók: Léteznek ECE szabványnak megfelelt és tesztelt mózeskosárrá alakítható autóshordozók, melyek teljesen fekvőhelyzetbe állítva beköthetőek az autóba. Szuper megoldás, ha hosszabb autóútra indulunk a picivel.

Ellenőrzések és büntetések

A március 9. és 15. között zajló rendőrségi ellenőrzések során a gyerekülés használata is kiemelt figyelmet kap. A ROADPOL nemzetközi akcióhoz kapcsolódva Magyarországon is fokozott közúti ellenőrzést tart a rendőrség a héten. A hatóságok többek között a biztonsági övet, motorosoknál pedig a bukósisak viselését ellenőrzik, de a legfiatalabb utasok védelmére is külön figyelmet fordítanak, így a gyerekülés használata is előtérbe kerül.

A 2025-ös ellenőrzés során a rendőrök azt tapasztalták, hogy 16 105 utas figyelmen kívül hagyta a legegyszerűbb, mégis életmentő szabályt azzal, hogy nem csatolta be a biztonsági övet. 11 354 esetben maga a járművezető volt az, aki nem kapcsolta be az övet. A gyermekbiztonsági rendszerről 244 esetben feledkeztek meg, míg 36 motorkerékpáros bukósisak nélkül közlekedett.

A gyerekülés szabályok megszegése komoly következményekkel járhat. Ha nincs gyerekülés, a rendőr helyszíni bírságot szabhat ki, amely jellemzően 15-60 ezer forint között mozog. Lakott területen belül a bírság összege jelenleg 15 000 forint, lakott területen kívül 30 000 forintra emelkedik, autópályán vagy autóúton pedig a 45 000-60 000 forintot is elérheti. De ugyanígy büntetést szabhat ki a rendőr, ha ugyan van gyerekülés, de nincs (vagy nem megfelelően van) bekötve a gyerek. Emellett általában 3 büntetőpont jár a szabályszegésért. Fontos tudni, hogy a bírság minden esetben a jármű vezetőjét terheli, függetlenül attól, hogy a gyermek vagy az autó a sajátja-e.

A gyerekülés használatának elmulasztásáért járó büntetések, ábrázolva a különböző úttípusokra vonatkozó összegeket

tags: #gyerekules #borulasos #balesetnel