Egy gyerek érkezése a szülei életének minden területére hatással van: anyagi szempontból is nagy változásokat hoz, főleg az első pár hónap, év, amíg az anyuka - vagy most már egyre gyakrabban az apuka - otthon van a babával. Az így kieső összeg pótlására számos állami juttatás érhető el, ezek részletei és feltételei között azonban nem könnyű eligazodni. Ebben segít a HOLD Alapkezelő HOLD podcastja, amiben két pénzügyi szakértő, Kun-Welsz Edit és Karácsony Tamás portfóliókezelők közérthetően és egyszerűen magyarázzák el, hogy milyen lehetőségek állnak a friss szülők rendelkezésére. Évről évre bővül a családok által igénybe vehető támogatások köre, ennek része az is, hogy a meglévő jogosultságokat kiterjesztik más családtagokra is.
A gyermekek után járó különféle támogatások pénzügyi segítséget jelentenek a családok számára. Mutatjuk, mit kell tudni a CSED-ről, a GYED-ről és a GYES-ről.
CSED (Csecsemőgondozási díj)
A szülési szabadság időtartamára (ez maximum 24 hét, azaz kb. fél év lehet) jár a CSED, abban az esetben, ha rendelkezünk a gyermekünk születését megelőző két éven belül 365 nap társadalombiztosítási jogviszonnyal. Az anya helyett az apa akkor mehet CSED-re, ha az anya egészségügyi okból nem élhet velük, vagy ha életét veszti. A hatályos szabályok szerint a CSED időtartama összesen 168 nap (24 hét), ami pontosan megegyezik a szülési szabadság időintervallumával. Tehát a gyermek fél éves koráig igényelhető a CSED.

A CSED összege és adózása
A CSED kalkulátor idén változatlanul az anya jövedelmének 100%-val számol, az utolsó 180 naptári napi átlagkeresetet veszik a számítás alapjául. A CSED folyósítása esetén a bruttó fizetésből mindössze a 15%-os személyi jövedelemadót vonják le. Fontos változás, hogy amennyiben az anya érvényesítheti a 30 év alatt gyermeket vállaló nők szja-mentességét - ami a CSED, GYED összegére is érvényes -, úgy a bruttó bére 100%-át megtarthatja nettóban. Ha a CSED igénylő anya nem rendelkezik a 365 napos biztosítási jogviszonnyal, méltányossági alapon is folyamodhat CSED-ért.
Fontos tudnivalók:
- Ha az anya betegszabadságról megy CSED-re, akkor a kezdeti hónapra a távolléti díj jár.
- Ha az anya társas vagy egyéni vállalkozó, akkor a minimálbér összege alapján számolják a CSED-et.
Kinek jár a CSED a második gyermek születése után?
Jogosult lesz CSED-re és GYED-re a második gyermeke születése után az a munkavállaló, aki 2022. január 10-től áll jelenlegi munkáltatója alkalmazásában, és a 2022. július 10-én született második gyermeke születésének napjától igényli a CSED-et. Az előző munkaviszonya 2019. október 31-én szűnt meg, első gyermeke 2019. augusztus 10-én született, s a gyermek születése napjától CSED-ben, majd annak lejártát követően a gyermek 2. életévének betöltéséig passzív GYED-ben részesült 2021. augusztus 10-ig. Az előzetes 365 napi biztosításban töltött időt a második gyermek születését megelőző két éven belül kell vizsgálni, azaz 2020. július 10. és 2022. július 9. között. Ezen az időtartamon belül a munkavállaló 2020. július 10-től 2021. augusztus 10-ig 397 nap passzív GYED folyósítási idővel és 181 nap biztosításban töltött idővel rendelkezik, ezért CSED-re jogosult a 2022. július 10-én született gyermekére tekintettel.
GYED (Gyermekgondozási díj)
A gyermekgondozási díj (GYED) a magyar családtámogatási rendszer egyik legfontosabb eleme, amely jelentős segítséget nyújt a kisgyermeket nevelő szülők számára. A GYED egy pénzbeli ellátás, amelyet azok a szülők igényelhetnek, akik saját háztartásukban gondozzák gyermeküket. A GYED nem alanyi jogon járó ellátás, hanem biztosítotti jogviszonyhoz kötött juttatás. A GYED összege a szülő keresetének egy részét pótolja, így minél magasabb volt a korábbi jövedelem, annál magasabb lehet a megállapított támogatás is, egy meghatározott maximumértékig.
A GYED időtartama és jogosultság
A GYED általános szabály szerint a gyermek 2 éves koráig jár. Ez azt jelenti, hogy az ellátást legfeljebb a születését követő második év betöltéséig lehet folyósítani. Amennyiben a szülő ikergyermeket nevel, a jogosultság időtartama meghosszabbodik, és a GYED a gyermekek 3 éves koráig jár. Fontos megjegyezni, hogy bizonyos speciális esetekben - például az apai GYED vagy a diplomás GYED esetében - a támogatás időtartama eltérhet a fentiektől.
A GYED-re jogosultsághoz szükséges előzetes 365 napi biztosítási idő szerzése céljából az Európai Közösségek tisztviselőinek személyzeti szabályzatáról és egyéb alkalmazottainak alkalmazási feltételeiről szóló, 1968. évi CXXII. törvény (Tbj.) 6. § (1) bekezdés d) és e) pontja, továbbá a Tbj. 49/A. § (1) bekezdése alapján kötött megállapodás útján szerzett biztosítási időt is figyelembe veszik. Az összeszámított biztosítási jogviszony időtartamát ahhoz a fennálló jogviszonyhoz kell hozzászámítani, amelyiknél a biztosított az ellátást kéri.
A GYED összege és számítása
A GYED összege a szülő korábbi jövedelméhez igazodik. Az alapját az igénylést megelőző 180 nap jövedelme képezi (vagy ha nincs 180 nap, akkor kevesebb időszak alapján számolják). A GYED összege a szülő előző évben szerzett jövedelmének 70%-át teszi ki, maximálisan a minimálbér kétszeresének 70%-a lehet. Ebből levonásra kerül a személyi jövedelemadó (15%), illetve kérésre a nyugdíjjárulék (10%) is. A pontos összeg természetesen attól is függ, hogy az igénylő tényleges korábbi jövedelme mennyi volt. Ha az nem éri el a minimálbér kétszeresét, akkor a GYED ennél alacsonyabb lesz.
A gyermekgondozási díj naptári napi alapjának megállapítása:
- Amennyiben az igénylő a gyermekgondozási díjra való jogosultság kezdő napját közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számítva rendelkezik 180 naptári napi jövedelemmel, akkor a gyermekgondozási díj alapját ezen 180 napi jövedelem figyelembevételével kell megállapítani, ha a biztosítási idő folyamatos (a biztosítási idő akkor folyamatos, ha abban 30 napnál hosszabb megszakítás nincs). A folyamatos biztosítási idő megszakítása esetén, a megszakítást megelőző jövedelmet nem lehet figyelembe venni.
- Ha az igénylőnek az 1. pontban meghatározott időtartam alatt nincs 180 naptári napi jövedelme, de van legalább 120 naptári napi jövedelme, akkor a GYED alapját ezen 120 napi jövedelem figyelembevételével kell megállapítani.
- Ha az igénylő sem 180, sem 120 napi figyelembe vehető jövedelemmel nem rendelkezik, de van a jogosultság kezdő napját megelőzően 180 nap biztosítási ideje, akkor a minimálbér kétszeresének harmincad része lesz a GYED alapja.
- Ha a fentiek szerint nem lehet megállapítani az ellátás összegét, akkor a gyermekgondozási díj naptári napi alapja a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér kétszeresének harmincad része.
- Abban az esetben, ha az igénylőnek gyermekgondozási díj, vagy gyermekgondozást segítő ellátás igénybevétele alatt, vagy annak megszűnését követő egy éven belül újabb gyermeke születik, akkor az újabb gyermek után járó GYED összegét az előző gyermek utáni ellátás alapjából kell számítani.
Diplomás GYED
Diplomás GYED-re az a szülő nő jogosult, aki a gyermeke születését megelőző két éven belül államilag elismert felsőoktatási intézményben, vagy magyar állampolgárként külföldi felsőoktatási intézményben teljes idejű képzésben legalább két félév aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik. Egy félévre csak egy aktív hallgatói jogviszony vehető figyelembe.
A diplomás GYED folyósítása mellett a gyermek születését követő 169. naptól lehet keresőtevékenységet végezni.
A diplomás GYED összege
- Felsőfokú alapképzésben, felsőfokú szakképzésben vagy felsőoktatási szakképzésben, valamint a szakirányú továbbképzésben részt vevő hallgató esetén a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér 70%-a.
- Mesterképzésben, egységes, osztatlan képzésben vagy doktori képzésben részt vevő hallgató esetén a jogosultság kezdő napján érvényes garantált bérminimum 70%-a.
Nagyszülői GYED
A nagyszülői GYED bevezetése lehetővé teszi, hogy a nagyszülők is kivegyék részüket a gyermeknevelésből, miközben támogatást kapnak. A nagyszülő részére megállapított gyermekgondozási díj naptári napi alapját és a folyósítandó ellátás összegét a nagyszülő jövedelméből kell számítani.
A nagyszülői GYED-re jogosult továbbá, akinek gyermeke a „nagyszülői gyed” igénybevétele alatt, vagy annak megszűnését követő egy éven belül születik, és tekintetében a jogosultsági feltételek fennállnak.
Apai GYED
Az apai GYED célja, hogy egyenlő lehetőséget biztosítson mindkét szülő számára a gyermek nevelésében való részvételhez. Ha a család úgy dönt, hogy az apa veszi át a gondozási feladatokat, ő is jogosult lehet a gyermekgondozási díjra, amennyiben a feltételek teljesülnek. Az igénylés folyamata ugyanaz, mint az anyai GYED esetén: az apa is benyújtja a kérelmet a megfelelő nyomtatványokon és csatolja az elvárt dokumentumokat, például a biztosítási jogviszony igazolását.
Az apai GYED anyagi előnyökkel járhat a család számára, különösen akkor, ha az anya nem rendelkezik a juttatások igényléséhez szükséges biztosítási jogviszonnyal, vagy ha csak egy gyermeket tervez a család. Azonban ha újabb gyermeket szeretnének vállalni, hosszú távon érdemes elgondolkodni azon, hogy tényleg megéri-e ezt az utat választani.

Példa apai GYED igénylésére
Tegyük fel, hogy az édesanya munkabére bruttó 210 000 Ft. Feltételezzük, hogy az édesapa jövedelme jóval magasabb, esetünkben bruttó 500 000 Ft. Ebben az esetben a GYED összege legfeljebb havonta a mindenkori minimálbér kétszeresének 70 százaléka lehet, vagyis nem haladhatja meg a bruttó 234 360 Ft-ot. Összességében elmondható a fenti példa alapján, hogy ha az édesapa igényelné a gyermekgondozási díjat, a család bevétele havonta több mint 65 000 Ft-tal növekedne.
Hátrányai:
- Az anyának ebben az esetben magának kell fizetnie az egészségügyi szolgáltatási járulékot.
- Amíg az édesanya egészségügyi szolgáltatási járulékot fizet, az az időszak nem számít bele a társadalombiztosítási jogviszonyába, jogilag tehát kicsit olyan, mintha munkanélkülin lenne az anya.
- Ha a szülők szeretnének még egy gyermeket vállalni, miután az előző gyermekük elérte a 2,5 éves kort, akkor így nem lesz meg az anyának a jogosultsága a CSED-re és a GYED-re sem, hiszen ahhoz is 2 éven belül 365 napi biztosítási jogviszony megléte szükséges.
GYED melletti munkavégzés
A GYED 2024-es szabályai lehetővé teszik a támogatásban részesülő személy számára a munkavégzést. Időkorlátozás nélkül lehet a GYED juttatása mellett kereső tevékenységet végezni a gyermek féléves kora után. Fontos megjegyezni, hogy a GYED folyósítása alatt a gyermeket otthon kell nevelni, nem lehet napközbeni ellátást nyújtó intézményben elhelyezni (nem lehet pl. bölcsődébe adni), kivéve abban az esetben, ha a jogosult keresőtevékenységet folytat vagy nappali képzésen tanul.
Nagyszülői GYED esetében a gyermeket szintén otthon kell nevelni, feltétele, hogy a nagyszülő ezalatt nem folytathat kereső tevékenységet. Kivéve, ha azt kizárólag saját háztartásában végzi.
Ha valaki a fizetés nélküli szabadság alatt más munkáltatónál szeretne dolgozni, akkor vegye elő a munkaszerződését, és alaposan olvassa el. Ezt követően utána kell járni, hogy van-e a munkáltatójánál erre vonatkozó szabályzat. A Munka törvénykönyve alapvetően nem tiltja, de a bejelentési kötelezettség levezethető az Mt. alapelvekből. Tehát eltitkolni a GYED melletti munkavégzést más munkáltatónál semmiképpen sem ajánlatos.
A munkáltatóknak is kedvez, ha GYES-en (és ez igaz a GYET-re és a GYED-re is) lévő és mellette munkát vállaló vagy ezen ellátások lejártát követően ismét munkába álló munkavállalót alkalmaz, mert kevesebb járulékot kell utána fizetnie. A kedvezményes foglalkoztatás (mely NAV igazolással vehető igénybe) első két évében maximum a minimálbér után nem kell szociális hozzájárulási adót (szocho) és szakképzési hozzájárulást fizetnie. A harmadik évben maximum a minimálbér 50%-ig nem kell szochót fizetni. Három vagy több gyermek esetén az előbbi kedvezmények 3+2 évre vehetők igénybe.

A GYED Extra
A GYED Extra célja, hogy rugalmasan támogassa a kisgyermekes családokat, és lehetővé tegye mind az anyák, mind az apák számára, hogy a gyermeknevelés mellett dolgozzanak vagy tanulmányaikat folytassák. Az intézkedések közé tartozik a testvér GYED/GYES, amely több gyermek esetén magasabb támogatást nyújt, és a diplomás GYED, amelyet a tanulmányokat végző szülők igényelhetnek. Az édesanyák gyermekük féléves kora után korlátlanul vállalhatnak munkát.
A testvér GYED/GYES bevezetésének számos előnye van. Korábban ha a szülők GYED-re vagy GYES-re voltak jogosultak, és rövid időn belül újabb gyermekük született, akkor csak a fiatalabb, újszülött gyermekük után kapták a GYED/GYES-t.
A diplomás GYED azt jelenti, hogy az a kismama, aki két aktív félévet tud igazolni felsőfokú oktatási intézményben, diplomás GYED-re lesz jogosult, majd GYES mellett folytathatja tanulmányait.
GYES (Gyermekgondozási segély)
Szociális alapon mindenkinek alanyi jogon jár a gyermek születésétől a 3. életév betöltéséig a GYES, azaz a gyermekgondozási segély összege, amennyiben a gyermek után biztosítási alapon nem folyósítanak más juttatást.
A GYES összege
A GYES összege havonta fix bruttó 28 500 Ft, gyermekenként (a GYES kalkulátor az öregségi nyugdíjminimum 100%-át számolja). A 10%-os nyugdíjjárulék levonása után nettó 25 650 Ft/hó.
A GYES összege (példák):
- 1 gyermekre: bruttó 28 500 Ft/hó
- 2 gyermekre: bruttó 57 000 Ft/hó
- 3 gyermekre: bruttó 85 500 Ft/hó
- 4 gyermekre: bruttó 114 000 Ft/hó
Munkavállalás GYES mellett
Sokan kérdezik, hogy lehet-e munkát vállalni GYES mellett? Ha valaki egyéni vagy társas vállalkozóként dolgozik, az Cst. törvény szerint nem folytat keresőtevékenységet, tehát ennek a működése GYES alatt az első 6 hónapban sem akadály. Nagyszülő GYES mellett csak a gyermek 3 éves kora után, legfeljebb heti 30 órában folytathat keresőtevékenységet, vagy korlátlanul, ha az az otthonában történik.
GYET (Gyermeknevelési támogatás)
Az úgynevezett főállású anyaság a gyermeknevelési támogatás (GYET) igénybevételét jelenti. A GYET a legfiatalabb gyermek 3. életévének a betöltésétől annak 8. életévének betöltéséig él. Ha háromnál több gyerek van a családban, akkor a GYET tovább tart a soron következő gyermek 18. születésnapjáig. A GYET beleszámít a nyugdíjra jogosító szolgálati időbe, sőt, a nők esetében a kedvezményes nyugellátás igénylésekor a 40 év szolgálati időbe is.
Munkavállalás GYET mellett
Fontos tudni, hogy lehet dolgozni a GYET mellett, de csak maximum heti 30 órában. Így alkalmi munka is vállalható. Kivételt képez a teljes mértékben otthonról végzett munka. A GYET-ből származó bevétel után nem kell személyi jövedelemadót fizetni. Érdemes azzal is számolni, hogy a GYET nem vehető igénybe, ha a rendszeres gyermeknevelési támogatások (CSED, GYES vagy GYED) bármelyikében, vagy egyéb rendszeres ellátásban, például öregségi nyugdíjban részesül az igénybe vevő. A GYET olyan családok esetében lehet jó választás, ahol az igénybe vevő szülő otthonról dolgozik.
További érdekes különbség, hogy a GYES és GYED támogatási formák esetében a munkaadó köteles fizetés nélküli szabadságot biztosítani az igénybe vevő számára. Azonban a GYET esetén erre már nem kötelezhető!
Egyéb családtámogatások
Anyasági támogatás
Van még az úgynevezett anyasági támogatás, ami egy egyszeri, egyösszegű juttatás az édesanyának a szülés után. Feltétele, hogy a várandósság alatt legalább négy alkalommal részt vegyen terhesgondozáson (koraszülés esetén egy alkalom), az összege pedig megegyezik a szociális vetítési alap 225 százalékával, ami jelenleg 64 125 forint, ikrek esetén pedig valamivel több, 85 500 forint.
Családi pótlék
A családi pótléknak két része van: a nevelési ellátás, ami a gyerek születésétől a tankötelezetté válásáig tart, ezután pedig iskoláztatási támogatás jár, a tankötelezettség időtartamáig. Ez egy gyermek esetén 12 200 Ft-ot jelent, és alapesetben a gyermek 16 éves koráig (a tankötelezettség végéig) jár, de amennyiben a gyermek továbbtanul, még tovább.
Szülői szabadság
Régebben a gyerek születése után az édesapák 5 nap szabadságot kaptak, most azonban további 5 nap áll rendelkezésükre, amit legfeljebb két részletben vehetnek ki a gyerek két hónapos koráig. A szülői szabadság szerint a gyerek hároméves koráig összesen 44 nap szabadság illeti meg mindkét szülőt, fejenként és gyerekenként. A feltétele csupán annyi, hogy a munkavállaló szülő több mint egy éve dolgozzon az adott munkahelyén, és 15 nappal a szabadság kivétele előtt jelentse be a munkáltatójánál, hogy szabadságra megy: ekkor a felettese köteles elengedni a munkavállalóját a szülői szabadságra.
Szja-mentesség
Egy édesanya kétféle esetben kaphat teljes szja-mentességet: ha 4 vagy több gyereket nevel, és családi pótlékra jogosult, vagy ha már elmúlt 25 éves, de még nem töltötte be a 30. életévét. Utóbbi esetben havi bruttó 576 601 forint jövedelemig jár az szja-mentesség, és a fizetendő adót maximum 86 490 forinttal csökkenti - ezt a munkáltatónál kell elintéznie a jogosultnak.
Illetve a 30 év alatti édesanyáknak van egy olyan lehetőségük is, hogy ha a gyerekük a tanulmányaik alatt, vagy a diploma megszerzését követő két évben születik, és van diákhitelük, akkor a Diákhitel Központ a teljes tartozásukat elengedi.
Kisgyermekesek munkavégzése és foglalkoztatása
Sok anyukát várnak vissza a munkáltatók már a CSED lejártát követően. Valamint sokan anyagi okokból kényszerülnek munkavállalásra a gyermek születését követő rövid időn belül. Legkorábban a CSED folyósításának lejártát követően lehet keresőtevékenységet folytatni anélkül, hogy le kellene mondanunk az ellátásokról.
A CSED időszaka alatt úgynevezett szülési szabadságon van az édesanya, vagyis nem fizetés nélküli szabadságon. Tehát, ha a 169. naptól, azaz a szülési szabadság lejártát követően rögtön munkába állna, akkor erről a szándékáról nyilatkoznia kell. A visszatérési szándékot a munkáltató felé mindenképp írásban jelezni érdemes, hogy nem kéri a fizetés nélküli szabadságot a szülési szabadság lejártát követően, hanem rögtön munkába áll.
Ha azonban már megigényelte és tölti a fizetés nélküli szabadságot az anyuka, azonban ezt szeretné megszakítani és visszatérni az aktív munkavállalók közé, azt jelezni kell. Ezt a szándékot írásban kell közölni a munkáltató felé 30 nappal a fizetés nélküli szabadság megszüntetésének napja előtt. Továbbá fontos tudni, hogy 2023-tól az „Egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról" szóló T/1845. számú törvényjavaslat alapján változik a munka törvénykönyve. Az új szabályok szerint a szülőknek gyermekük 4 éves koráig a munkáltató köteles biztosítani a részmunkaidő lehetőségét. Emellett a gyermek 8 éves koráig kérhetik a munkavégzési hely és a munkarend módosítását. Valamint távmunkát is igényelhetnek a szülők, amit csak kellő indoklással utasíthat el a foglalkoztató. Az, hogy mikortól javasolt a kismama visszatérése munkába az mindig specifikus kérdés, és egyéni vagy család szinten hozott döntés. Egyedi helyzetek vannak, ezért a fentiek tudatában mérlegeljen mindenki, hogy melyik lehetőséggel él.
