4 hetes embrió: az első lépések a várandósság útján

A várandósság egy csodálatos utazás, amely három szakaszból, azaz trimeszterekből áll. Az első trimeszter a terhesség első 3 hónapját jelöli, ami a 12. hétig tartó időszak. Ebben az időszakban az apró, sejt nagyságú embrió hihetetlen fejlődésen megy keresztül. A terhesség első három hetét visszamenőleg állapítják meg, mivel a kezdetét az utolsó menzesz első napjától számoljuk.

A terhesség 1. hete a menstruáció utáni első hét, amikor a petefészkek és a méh is felkészül a termékenységre. A 2. héten történik a petesejt és a spermium találkozása/egyesülése, és ekkor már eldől a baba neme. Ha a spermium X kromoszómát hordoz, a baba lány lesz, ha Y kromoszómát, akkor fiú.

A 3-4. héten a zigóta körülbelül akkora, mint egy mákszem. Körülbelül 6 nappal a megtermékenyülés után, a 4. terhességi héten ágyazódik be a hólyagcsíra (blasztocita) a méhfalba. Ez nagyjából az elmaradó menstruáció időpontjának felel meg. Ez a hét jelzi az embrionális szakasz kezdetét, mostantól kezdve a tízedik hétig a babád összes szerve kifejlődik, és közülük néhány már el is kezd működni.

Az embrió fejlődése a 4. héten

Mi történik a terhesség 4. hetében?

A 4. héten kezdetét veszi a menstruáció elmaradása utáni időszak. A sejtcsoport mostanra nem csupán sejtek sokasága: innentől kezdve embriónak nevezhető (egészen a terhesség tizedik hetéig). A védőmembránnal borított embrió befészkeli magát a méh belsejét borító nyálkahártyába, hogy a folyamatosan alakuló méhlepényen keresztül a véred táplálhassa a sejteket.

Az embrió még icipici, az első idegsejtek kifejlődése viszont már kezdetét vette - ahogyan megkezdődött a későbbi emésztőrendszer, a véredények és a tüdő alapjául szolgáló sejtek kialakulása is. Ezen a héten már kialakul a magzatburok, amely a születésig körbeveszi majd az embriót, illetve magzatot. Valamint a külső sejtekből kialakul a petezsák is, melyen keresztül az anya tápanyaggal látja el a korai embriót. (Később ezt a szerepet átveszi majd a méhlepény.) A beágyazódás a megtermékenyülést követő 12. napon fejeződik be. Ha ebben az időszakban kettéosztódik a csíra, ikerpár lesz az eredmény.

A beágyazódás után a szervezet HCG-t (humán korion-gonadotropin, terhességi hormon) szabadít fel, amely a méhlepény sejtjeiben termelődik. A terhesség első hat hetében a HCG elősegíti a terhesség fenntartásához szükséges hormonok termelődését (például progeszteron). Az anya vérkeringése a méhlepénybe szállítja a tápanyagokat, az oxigént és az antitesteket.

A méhlepény: fejlődése és működése

A magzat vérkeringése a köldökzsinór erein keresztül a magzat szervezetébe szállítja a felvett anyagokat, és a méhlepénybe viszi az anyagcsere végtermékeit, amelyek innen lépnek át az anya vérébe. A méhlepény egészen a várandósság végéig táplálja a magzatot. A fejlődő magzatot közvetlenül a magzatburok védi. Ennek sejtjei termelik a magzatvizet, amely egyszerre nyújt védelmet és teszi lehetővé a magzat mozgását.

Terhességi teszt a 4. héten

A terhességi tesztek egy speciális hormon, az ún. hCG jelenlétét mutatják ki a vizeletből. A hCG-t (lepényi gonadotrop hormon) a megtermékenyített petesejt termeli, neki köszönhető a menstruáció elmaradása. A termelt hormon mennyisége napról-napra nő, és az elmaradt menstruáció utáni 6.-7. napon már kimutatható a vizeletből. Pozitív a terhességi teszt, ha mind a két csík elszíneződik rajta. A pozitív terhességi teszt 99%-ban jelent terhességet.

A negatív terhességi teszt nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem vagy terhes. Oka lehet az is, hogy túl korán történt a vizsgálat, és az ürülő hormon mennyisége nem volt elegendő. Az otthoni terhességi tesztek nagyjából az ötödik héttől pontosak, ha megfelelően használják őket. A University of New Mexico kutatói 18 tesztet vizsgáltak meg, és csak egyről derült ki, hogy következetesen annyira érzékeny volt, hogy olyan HCG szinteket is kimutatott, amelyek egy olyan nő vizeletében találhatóak, akinek csak egy napot késett addig a menstruációja. Ha az otthoni terhességi teszted eredménye negatív, akkor végezz el még egyet az ötödik héten, ha még mindig nem menstruálnál addig.

Ha a teszt nem mutat semmit, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy sikertelen a próbálkozás! Lehet, hogy még „teljesen normálisan” érzed magad, de már a terhesség igen érzékeny szakaszában jársz. Éppen ezért nagyon vigyázz magadra: a higiéniai szabályok betartásával védekezz a fertőzések ellen, kerüld a felesleges stresszt, aludj eleget, és táplálkozz egészségesen.

Terhességi teszt használata és értelmezése

Hogyan érzi magát a kismama a 4. héten?

A kismama össze van zavarodva, érzelmi hullámvasúton ül, sokszor a sírás kerülgeti és még azelőtt érzi ezt, hogy tudná a teszt eredményét. Ez is a várandósságra utalhat. Ezek az érzések azoknak a hormonoknak köszönhetők, amelyeket a szervezet termel várandósság esetén. A mellfájdalom és a mellbimbók érzékenysége is lehet a terhesség első jele. A mellek feszülnek és fájhatnak, megnagyobbodnak és az emlőmirigyek megduzzadnak, hogy szülés után az édesanya tudja szoptatni gyermekét.

Enyhe alhasi fájdalom vagy hátfájás előfordulhat. Megfigyelhető fokozott hüvelyi folyás is, amely a nyálkahártya megvastagodásával jár. A nyálkahártya zárja a méhnyakat terhesség alatt és csak röviddel a szülés előtt lazul meg. Ha a kismama időnként nagyon fáradtnak és gyengének érzi magát, ez azért van, mert az anyagcsere egy kicsit lassabban működik a hormonok miatt.

A változó hormonszint tipikus terhességi panaszt okoz: ez a hányinger. Jellemzően reggelente felkelés után fordul elő, mivel sok HCG (terhességi hormon) keletkezik egyik napról a másikra. Emiatt a terhességi tesztet reggel érdemes elvégezni, a nap első vizeletével. Ha a ciklusodat hőmérséklet-megfigyeléssel naplózod, talán azt tapasztalod, hogy a magasabb testhőmérséklet a megszokottnál tovább marad fenn.

Kötelező és ajánlott vizsgálatok a terhesség 4. hetében

Semmi sem kötelező, de jó, ha tudod: mielőbb beszélsz orvosoddal a pozitív terhességi tesztről és mielőbb megvizsgál, annál előbb tud segíteni esetleges komplikációk elkerülésében. Pl: korai vetélés, méhen kívüli terhesség kiszűrésében. Fontos, hogy a vizsgálatok segítségével mielőbb kiszűrjék a terhességi magas vérnyomást és a terhességi toxémiát.

A várandóssági kiskönyv kiállítása előtt nőgyógyászati vizsgálat történik, a lelettel a várandós kismama felkeresi a körzeti védőnőt. A terhesgondozást nőgyógyász szakorvos, a szülésznő, a háziorvos és a védőnő együtt végzi. A várandósgondozást és a szükséges vizsgálatok menetét a 26/2014. (IV.8.) EMMI rendelet szabályozza.

A várandósság első szakaszában a nőgyógyász tájékozódik a kismama kórelőzményéről és az utolsó havi vérzésről. A szakorvos hüvelyi ultrahanggal megállapítja a terhességet, valamint további nőgyógyászati vizsgálatot is végez. A háziorvos EKG-t készít, vérnyomást mér és általános vizsgálatot végez. Fogorvosi vizsgálat is javasolt. (A 37 évesnél idősebb nőknek genetikai tanácsadáson kell részt venniük.)

Terhességi vizsgálatok ütemezése

Az ötödik várandóssági héten hüvelyi ultrahanggal a petezsák, amely később méhlepénnyé alakul, már látható. Ebben a korai szakaszban a kezdődő élet még rendkívül sérülékeny. Emiatt sok nő megvárja a 12. hetet, mielőtt bejelentené terhességét.

Magzati ultrahang méretek a 11. héttől

A magzat korát legpontosabban az ülőmagasság (CRL) méretével lehet kiszámítani. A CRL a fejtetőtől a farokcsontig mért hossz. Például egy 12 hetes magzat mérete 57 mm. Az alábbi táblázatban foglalt értékek csak támpontként szolgálnak, hogy körülbelül mikor, mekkora lehet a babád.

Terhességi időCRL (mm)Terhességi időCRL (mm)
5 hét 2 nap110 hét34
5 hét 3 nap210 hét 1 nap36
5 hét 4 nap310 hét 2 nap37
5 hét 5 nap310 hét 3 nap38
5 hét 6 nap410 hét 4 nap39
6 hét410 hét 5 nap39
6 hét 1 nap510 hét 6 nap40
6 hét 2 nap611 hét44
6 hét 3 nap711 hét 1 nap45
6 hét 4 nap811 hét 2 nap47
6 hét 5 nap911 hét 3 nap48
6 hét 6 nap1011 hét 4 nap52
7 hét1111 hét 5 nap55
7 hét 1 nap1111 hét 6 nap56
7 hét 2 nap1212 hét57
7 hét 3 nap1212 hét 1 nap58
7 hét 4 nap1312 hét 2 nap60
7 hét 5 nap1412 hét 3 nap61
7 hét 6 nap1512 hét 4 nap63
8 hét1712 hét 5 nap64
8 hét 1 nap1812 hét 6 nap65
8 hét 2 nap1913 hét68
8 hét 3 nap2013 hét 1 nap70
8 hét 4 nap2113 hét 2 nap72
8 hét 5 nap2213 hét 3 nap74
8 hét 6 nap2213 hét 4 nap76
9 hét2313 hét 5 nap77
9 hét 1 nap2413 hét 6 nap80
9 hét 2 nap2614 hét81
9 hét 3 nap2714 hét 1 nap84
9 hét 4 nap2814 hét 2 nap85
9 hét 5 nap2914 hét 3 nap86
9 hét 6 nap3114 hét 4 nap87

tags: #embrio #merete #4 #het