A Green School Bali nemzetközi iskola diákjai és szüleik november végén egy különleges eseményen vehettek részt, ahol az On the Spot környezetvédelemről szóló évadának, a Vissza a természethez záró epizódját is levetítették.
A Balin és Indonézia egy távoli szigetén, Seramon forgatott film középpontjában Indonézia legismertebb herpetológusa, Ron Lilley áll, aki nemcsak a kígyómentésben, hanem a kígyókkal kapcsolatos ismeretterjesztésben is aktívan részt vesz.
A „kígyósuttogóként” is emlegetett Lilley-t a filmvetítés után izgalmasabbnál izgalmasabb kérdésekkel halmozták el a lelkes diákok.
A kígyók nagykövete egy kalandos kígyóbefogással kezdődik, amelynek során Lilley egy közel háromméteres kockás pitont távolít el egy családi ház fürdőszobájából.
A film érzékeny portrét rajzol Lilley-ről, aki életét a kígyók megértésének és védelmének szentelte, miközben rávilágít a kontrollálatlan urbanizáció és a természetes élőhelyek elpusztítása által előidézett globális problémára, a biodiverzitás drámai csökkenésére, amely újabb és újabb kihívások elé állítja az emberiséget.
Magyarországon az On the Spot legutóbbi három, A hosszú élet titkai, a Vissza a természethez és Az Istenek szigete című évada az RTL+ Premium kínálatában látható.
A balinéz kultúra és életmód
A rendezvény napján alkalmam nyílt találkozni az On the Spot stábjával, akik immár negyedik éve élnek Balin, és mindkét gyermekük a fenntarthatóságra nevelő Green Schoolba jár.
Cseke Eszterrel és S. Takács Andrással a balinéz kultúráról és mentalitásról, az ősi tradíciók és a modern élet viszonyáról, környezeti problémákról, önismeretről, valamint a világban kialakult identitásválságokról beszélgettünk.
A Balin történt gyógyító szülés után úgy döntöttek, hogy határozatlan időre a szigetre költöznek, és azóta eltelt négy év.
Az összhang a természet és az emberek között, meg a látható és a láthatatlan között, mindig is vonzotta ide az embereket, és a koronavírus-járvány alatt ez különösen érződött.
Ez a harmónia minket is elvarázsolt.
Igaz, hogy egyre nagyobb a zaj Bali körül, és erősödik az a tendencia, hogy özönlenek a turisták, és minden talpalatnyi földet beépítenek, szinte szétcincálják a szigetet, beleértve a helyiek egy jó részét is, ami miatt ez most egy igen érdekes és sok szempontból fájdalmas korszak.
Az azonban vitathatatlan, hogy a balinéz emberek sokkal inkább két lábbal állnak a földön, mint az európaiak.
Ők egy földelt népség, és tudják, hogy honnan hová tartanak, még akkor is, ha letéríthetők ezekről az utakról.
S. Takács András szerint Bali kicsit lenyugtatott, filmes nyelven szólva belassított minket.
Az a passzív-agresszív, nyers és éles kommunikáció, amivel Európában gyakran találkozni - akár az utakon, tömegközlekedés során, akár az üzletekben -, kezdett nagyon harsánynak és idegennek hatni.
Ebben a közegben, ahol élünk, van egy alapvető kedvesség és kisimultság, amihez egy jó értelemben vett nemtörődömség is párosul, mert a balinéz embereknek mások a prioritásaik.
Sokkal fontosabb számukra a hitviláguk, a rítusaik és az egymásra való odafigyelés, a közösségben gondolkodás, mint az, hogy most dugó van, és mi lesz, ha elkésünk.
Ha két autó majdnem összekoccan, akkor a sofőrök egymásra mosolyognak ahelyett, hogy elküldenék a másikat melegebb éghajlatra.
Így is elég forró már ez a klíma.
Emlékszem, amikor 15 éve egy párhetes Srí Lanka-i forgatás után Londonban landoltunk, Ázsia után sokként ért minket az a merevség, amit a metrón tapasztaltunk.
Egyetlen mosolygó arcot sem láttunk, ami szerintem a kapcsolódás hiányából fakad.
Azt, ami itt, Balin megszokott és természetes; a mély kapcsolódás egymással, a családdal, a közösséggel és a környezettel, az európai kultúra többnyire elveszítette.
Szóval ez a lelki nyugalom, ami négy éve körülvesz minket, sokat segített abban, hogy jobban jelen legyünk az életünkben.
Bármerre járok, azt látom, hogy a napi többszöri áldozati felajánlástól kezdve a templomi ceremóniákig a vallási szertartások és rítusok mélyen beágyazódnak a mindennapi életbe.
Úgy tűnik, mintha ezek a szokások mozgatórugói lennének a közösségi életnek, ez pedig erős kontrasztként hathat és egyben értékes tanulságként szolgálhat a nyugati emberek számára, akik az individualizmust felértékelő környezetben szocializálódtak.
Ahogy az ubudi herceg is fogalmaz Az Istenek szigetében, függetlenül attól, hogy valaki bulizni jön Kutába vagy jógázni Ubudba, valahol mindenki az önmagával való mélyebb kapcsolódás lehetőségét keresi.
És akár tudatában van ennek, akár nem, a spirituális mélység és a rítusok, amelyek egykor minden kultúrában óriási jelentőséggel bírtak, és Balin - meg persze a bolygó sok más szegletében - fennmaradtak, visszahatnak az emberre.
Akkor is, ha nem fogékony a spiritualitásra.
Ezen a Békés-megye méretű, négy és fél millió lakosú kis területen, ahol a hinduizmus, a buddhizmus és a helyi ősi animizmus keveréke, illetve a muzulmán vallás tökéletesen megfér egymás mellett, a helyiek folyamatosan ápolják a kapcsolatot a természettel és a szellemvilággal.
A 210 napos ciklusra épülő balinéz naptár szerint mindegyik templomnak, közösségnek, falunak, városnak megvannak a maga évente, kétévente, ötévente vagy akár húszévente megrendezett, sokszor titkos ceremóniáik.
Számos olyan fontos esemény, amelyekbe a kívülállók nem látnak bele, de nem is az a lényeg, hogy mit látnak és mit nem, hanem az, hogy egy kicsit át tudják élni a helyiek szokásain keresztül ezt a kontinuitást.
A balinézek sok száz éve ápolják ugyanazokat a rítusokat, és bár az idők során nagyon sokat változott az életük, a kapcsolódást az őseikhez, a hitükhöz és a világképükhöz a mai napig megőrizték.
Ennek a hitrendszernek az egyik sajátossága a földi világ és a szellemvilág közötti egyensúly fenntartása.
Mintha Weöres Sándor Bali népéről írta volna a Szembe-fordított tükröket: „Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.” A helyieknek ez lehetne az ars poetica.
Az On the Spot Books sorozat legújabb kiadványának, A rítusok ereje című könyvnek egyik fő üzenete, hogy a rítusok nemcsak az ősi társadalmak, hanem minden modern ember természetes igényei is, hiszen érzelmi és pszichológiai értelemben is segítenek azáltal, hogy összekötnek bennünket egymással és a múlttal.
Ezért is tartottuk fontosnak, hogy magyarul is megjelenjen Dimitris Xygalatas antropológus könyve.
Másrészt pedig azért, hogy a Balin forgatott minisorozatunknak, Az Istenek szigetének egy tágabb kontextust adjunk - merthogy mi kimondottan Baliról mesélünk, de rengeteg más kultúra és hely van, ahol fel lehet lelni hasonló mintázatokat és mélységeket a rítusok körül.
A nyugati ember életében is ugyanúgy jelen vannak a rítusok - és nem csak a vallásgyakorlás világában -, csak talán nem vesszük észre vagy nem tudatosítjuk őket, mert beágyazódtak a mindennapokba, és nem olyan látványosak, feltűnőek, mint egy ősi törzsi szertartás.
Az On the Spot epizódjaiban láttunk már születési, esküvői és halotti rítuálékat is a világ más-más tájáról.
Úgy 12 éve, amikor Malajziában forgattunk, elkezdtünk követni négy civilt, köztük egy ügyvédet, meg egy szórakozóhely tulajdonosát, akik részt vettek a tamil hinduk legfontosabb zarándoklatán, a thaipusam kavadi fesztiválon.
Erről a szélsőséges rítusról is ír Xygalatas antropológus professzor a könyvben.
A zarándoklat megkezdése előtt a hívők hegyes tárgyakkal, kis lándzsákkal meg kampókkal átszúrták az arcukat és a nyelvüket, ami a csend fogadalmát jelképezi.
Nálunk szkeptikusabb stábot szerintem nem látott a thaipusam fesztivál, ám a legnagyobb megdöbbenésünkre azt tapasztaltuk, hogy a férfi, aki a szemünk láttára, a kamerák előtt átszúrta az arcát meg a nyelvét azzal a kis lándzsával, nem vérzett.
Elképesztő volt!
Érdekes módon az a srác vérzett, aki a legbizonytalanabbnak tűnt, és nem hitt eléggé önmagában meg ebben a rituáléban.
Xygalatas ezt a szertartást egyébként tudományos módszerekkel is tanulmányozta, megfigyelte, hogy milyen biokémiai folyamatok zajlanak le a hívők agyában, azaz milyen parancsokat ad az elméjük a testüknek, amikor ebbe a transzállapotba kerülnek.
Szóval ez az extrém szertartás is benne van a görög antropológus könyvében, és innen jutunk el az európai meg az amerikai kultúrában jelenlévő rítusokhoz; az ünnepeinkhez, a pohárköszöntőhöz és a kézfogáshoz.
Vannak köztük apró, ám fontos, ősi jelentéssel bíró rítusok, amelyeknek a gyökereire mi már nyilván nem emlékszünk és nem tudatosulnak bennünk.
De pont arról szól a könyv, hogy ha ezeket a szokásokat képesek vagyunk újra felfedezni, az új perspektívát nyújthat az emberi kapcsolatokban, így a kézfogás sem csak egy automatikus, tartalmatlan mozdulat lesz, hanem egy mély jelentést hordozó aktussá válik.
A balinéz hagyományok megőrzése
Nagyon reziliens nép a balinéz.
A múltjuk is bizonyítja, hogy a jég hátán is - nemcsak megélnek, hanem - összetartanak.
Ennek az erős közösségi szellemnek, az összefogásnak köszönhetően pedig minden tragédiából felálltak.
Az, hogy egyre többen akarnak egy picike szeletet Baliból, egy igen kiélezett pillanat a sziget történetében.
Bízom benne, hogy ezt az óriási influxot is túl fogják valahogy élni a balinézek.
Amikor az 1840-es években jött a holland hadsereg, hogy Balit is beolvasszák a Holland Kelet-indiai Társaság területébe, komoly ellenállásba ütköztek.
A balinéz nemesség és támogatóik kiálltak a partra a lándzsáikkal meg a macsétáikkal, de nem a hollandoknak mentek neki, hanem rituális öngyilkosságot követtek el.
Ez a sztori pedig akkorát szólt a sajtóban, hogy a holland közvélemény teljesen kiborult, hogy mit tesz az országuk ezzel a kultúrával.
Ekkor a gyarmatosítók hátrébb léptek, mert rájöttek, hogy itt nem lehet ugyanazt tenni, mint a többi kolónián.
Részben ennek tulajdonítják azt, hogy erre sokkal finomabb formában történt a gyarmatosítás.
Az, hogy a balinézek inkább a halált választották, mint hogy megadják magukat, sokat elárul az identitásukról, talán ennek az attitűdnek köszönhetően tudták megvédeni és fenntartani kulturális örökségüket.
Környezeti kihívások Balin
Az egyik legsürgetőbb probléma valóban az, hogy nyakló nélkül épülnek a házak, villák meg szállodák, mert jön évente hatmillió turista, akik közül ráadásul néhány ezer itt is ragadna szívesen.
Vannak, akik a távolból, látatlanban vesznek meg házakat vagy húznak fel új villákat, mert az milyen jó befektetés - ami szerintem ebben a formában nem igaz.
Még nagyobb gond, hogy az új üdülőhelyek létesítése miatt erdőket irtanak ki és rizsföldeket dózerolnak le.
Mára gyakorlatilag egyetlen nagy, egybefüggő erdős terület maradt a szigeten; a Bali Barat Nemzeti Park, ahol A kígyók nagykövete záró jeleneteiben Ron Lilley szabadjára engedi a pitont.
Mondanám, hogy mi is a probléma részei vagyunk, hiszen itt lakunk, viszont mi azért figyeltünk arra, hogy az otthonteremtésünkkel ne pusztítsunk.
Egy indonéz építész által 25 éve felhúzott házat újítottunk fel, amelyből Eszter csodálatos otthont varázsolt.
Ami pedig a szeméthelyzetet illeti, néhány hónappal ezelőttig a lakossági szemétszállítás szelektívnek biztos nem volt nevezhető.
De elkezdődött, most már a helyi szemetesautó is szétválogatva viszi a háztartási hulladékot a telepre.
A faluban, ahol lakunk, azt mondják, hogy ez már mindenkinek jár azért a csekély összegért, amelyet szemétdíj címén befizetnek a lakosok.
Emellett továbbra is igénybe vesszük az ecoBali nevű civil szervezet szolgáltatását, akik hétről hétre elszállítják a szelektíven gyűjtött szemetünket.
A szállodák mellett sok Balin élő külföldi, akinek módjában áll, ügyel erre.
Szóval újabban párhuzamosan megy ez a privát szolgáltatás a nagy lakossági szemétszállítással, aztán meglátjuk, hogy hova fut ki.
Az elmúlt években jó néhány ígéretes kezdeményezés jött létre a sziget tisztán tartására, ilyen például az illegális szemétlerakókra vadászó Sungai Watch nevű civil szervezet, amelynek az önkéntesei eddig több mint ötszáz tonna hulladékot gyűjtöttek össze a folyókból és a tengerpartokról.
Az On the Spot Vissza a természethez című évadjában olyan inspiráló történeteket mutatnak be, amelyek rávilágítanak, hogy kellő elszántsággal és összefogással visszafordítható a természet pusztulása.
Nagyon fontos megmutatni, hogy megfelelő döntésekkel és tettekkel nemcsak megállítani lehet a természetes élőhelyek pusztulását, hanem regenerálhatjuk is azokat.
De a rendszerszintű változás, az, hogy az egész bolygót újra élhetővé tegyük, sajnos nem ezeken a lokális megoldásokon múlik.
Borzasztóan fontosak a kiscsoportos összefogások, mert ha ezek nem lennének, akkor már égne az egész világ.
Csakhogy ez egy szélmalomharc, mert amíg az egyénre van tolva a felelősség, amíg arról van szó, hogy hogyan gyűjtjük a szemetet, nem pedig a bolygót a profit oltárán feláldozó legnagyobb olajvállalatok felelősségéről, addig minden törekvésünk veszett fejsze nyele.
Mi egyéni sztorikat, mikrotörténeteket mesélünk el, amelyek persze szervesen kapcsolódnak fontos társadalmi-gazdasági kérdésekhez, az On the Spot műfaja és munkamódszere azonban nem alkalmas arra - és nem is célja -, hogy a legnagyobb olajcégek után menjen.
Ezt megteszik más nagyszerű ismeretterjesztő filmek meg könyvek, amelyeket mi is igyekszünk népszerűsíteni.
Ilyen a Greta Thunberg neve alatt megjelent Klímakönyv is, amely a legátfogóbb és legkomplexebb képet adja arról, hogy mi történik jelenleg a bolygóval, amit örökül hagyunk a gyerekeinknek.
A rendezvény napján alkalmam nyílt találkozni az On the Spot stábjával, akik immár negyedik éve élnek Balin, és mindkét gyermekük a fenntarthatóságra nevelő Green Schoolba jár.
Cseke Eszterrel és S. Takács Andrással a balinéz kultúráról és mentalitásról, az ősi tradíciók és a modern élet viszonyáról, környezeti problémákról, önismeretről, valamint a világban kialakult identitásválságokról beszélgettünk.
A Balin történt gyógyító szülés után úgy döntöttek, hogy határozatlan időre a szigetre költöznek.
Az összhang a természet és az emberek között, meg a látható és a láthatatlan között, mindig is vonzotta ide az embereket, és a koronavírus-járvány alatt ez különösen érződött.
Ez a harmónia minket is elvarázsolt.
Igaz, hogy egyre nagyobb a zaj Bali körül, és erősödik az a tendencia, hogy özönlenek a turisták, és minden talpalatnyi földet beépítenek, szinte szétcincálják a szigetet, beleértve a helyiek egy jó részét is, ami miatt ez most egy igen érdekes és sok szempontból fájdalmas korszak.
Az azonban vitathatatlan, hogy a balinéz emberek sokkal inkább két lábbal állnak a földön, mint az európaiak.
Ők egy földelt népség, és tudják, hogy honnan hová tartanak, még akkor is, ha letéríthetők ezekről az utakról.
S. Takács András: Egy kicsit lenyugtatott, filmes nyelven szólva belassított minket Bali.
Az a passzív-agresszív, nyers és éles kommunikáció, amivel Európában gyakran találkozni - akár az utakon, tömegközlekedés során, akár az üzletekben -, kezdett nagyon harsánynak és idegennek hatni.
Ebben a közegben, ahol élünk, van egy alapvető kedvesség és kisimultság, amihez egy jó értelemben vett nemtörődömség is párosul, mert a balinéz embereknek mások a prioritásaik.
Sokkal fontosabb számukra a hitviláguk, a rítusaik és az egymásra való odafigyelés, a közösségben gondolkodás, mint az, hogy most dugó van, és mi lesz, ha elkésünk.
Ha két autó majdnem összekoccan, akkor a sofőrök egymásra mosolyognak ahelyett, hogy elküldenék a másikat melegebb éghajlatra.
Így is elég forró már ez a klíma.
Emlékszem, amikor 15 éve egy párhetes Srí Lanka-i forgatás után Londonban landoltunk, Ázsia után sokként ért minket az a merevség, amit a metrón tapasztaltunk.
Egyetlen mosolygó arcot sem láttunk, ami szerintem a kapcsolódás hiányából fakad.
Azt, ami itt, Balin megszokott és természetes; a mély kapcsolódás egymással, a családdal, a közösséggel és a környezettel, az európai kultúra többnyire elveszítette.
Szóval ez a lelki nyugalom, ami négy éve körülvesz minket, sokat segített abban, hogy jobban jelen legyünk az életünkben.
Bármerre járok, azt látom, hogy a napi többszöri áldozati felajánlástól kezdve a templomi ceremóniákig a vallási szertartások és rítusok mélyen beágyazódnak a mindennapi életbe.
Úgy tűnik, mintha ezek a szokások mozgatórugói lennének a közösségi életnek, ez pedig erős kontrasztként hathat és egyben értékes tanulságként szolgálhat a nyugati emberek számára, akik az individualizmust felértékelő környezetben szocializálódtak.
Ahogy az ubudi herceg is fogalmaz Az Istenek szigetében, függetlenül attól, hogy valaki bulizni jön Kutába vagy jógázni Ubudba, valahol mindenki az önmagával való mélyebb kapcsolódás lehetőségét keresi.
És akár tudatában van ennek, akár nem, a spirituális mélység és a rítusok, amelyek egykor minden kultúrában óriási jelentőséggel bírtak, és Balin - meg persze a bolygó sok más szegletében - fennmaradtak, visszahatnak az emberre.
Akkor is, ha nem fogékony a spiritualitásra.
Ezen a Békés-megye méretű, négy és fél millió lakosú kis területen, ahol a hinduizmus, a buddhizmus és a helyi ősi animizmus keveréke, illetve a muzulmán vallás tökéletesen megfér egymás mellett, a helyiek folyamatosan ápolják a kapcsolatot a természettel és a szellemvilággal.
A 210 napos ciklusra épülő balinéz naptár szerint mindegyik templomnak, közösségnek, falunak, városnak megvannak a maga évente, kétévente, ötévente vagy akár húszévente megrendezett, sokszor titkos ceremóniáik.
Számos olyan fontos esemény, amelyekbe a kívülállók nem látnak bele, de nem is az a lényeg, hogy mit látnak és mit nem, hanem az, hogy egy kicsit át tudják élni a helyiek szokásain keresztül ezt a kontinuitást.
A balinézek sok száz éve ápolják ugyanazokat a rítusokat, és bár az idők során nagyon sokat változott az életük, a kapcsolódást az őseikhez, a hitükhöz és a világképükhöz a mai napig megőrizték.
Ennek a hitrendszernek az egyik sajátossága a földi világ és a szellemvilág közötti egyensúly fenntartása.
Mintha Weöres Sándor Bali népéről írta volna a Szembe-fordított tükröket: „Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.” A helyieknek ez lehetne az ars poetica.
Az On the Spot Books sorozat legújabb kiadványának, A rítusok ereje című könyvnek egyik fő üzenete, hogy a rítusok nemcsak az ősi társadalmak, hanem minden modern ember természetes igényei is, hiszen érzelmi és pszichológiai értelemben is segítenek azáltal, hogy összekötnek bennünket egymással és a múlttal.
Ezért is tartottuk fontosnak, hogy magyarul is megjelenjen Dimitris Xygalatas antropológus könyve.
Másrészt pedig azért, hogy a Balin forgatott minisorozatunknak, Az Istenek szigetének egy tágabb kontextust adjunk - merthogy mi kimondottan Baliról mesélünk, de rengeteg más kultúra és hely van, ahol fel lehet lelni hasonló mintázatokat és mélységeket a rítusok körül.
A nyugati ember életében is ugyanúgy jelen vannak a rítusok - és nem csak a vallásgyakorlás világában -, csak talán nem vesszük észre vagy nem tudatosítjuk őket, mert beágyazódtak a mindennapokba, és nem olyan látványosak, feltűnőek, mint egy ősi törzsi szertartás.
Az On the Spot epizódjaiban láttunk már születési, esküvői és halotti rítuálékat is a világ más-más tájáról.
Úgy 12 éve, amikor Malajziában forgattunk, elkezdtünk követni négy civilt, köztük egy ügyvédet, meg egy szórakozóhely tulajdonosát, akik részt vettek a tamil hinduk legfontosabb zarándoklatán, a thaipusam kavadi fesztiválon.
Erről a szélsőséges rítusról is ír Xygalatas antropológus professzor a könyvben.
A zarándoklat megkezdése előtt a hívők hegyes tárgyakkal, kis lándzsákkal meg kampókkal átszúrták az arcukat és a nyelvüket, ami a csend fogadalmát jelképezi.
Nálunk szkeptikusabb stábot szerintem nem látott a thaipusam fesztivál, ám a legnagyobb megdöbbenésünkre azt tapasztaltuk, hogy a férfi, aki a szemünk láttára, a kamerák előtt átszúrta az arcát meg a nyelvét azzal a kis lándzsával, nem vérzett.
Elképesztő volt!
Érdekes módon az a srác vérzett, aki a legbizonytalanabbnak tűnt, és nem hitt eléggé önmagában meg ebben a rituáléban.
Xygalatas ezt a szertartást egyébként tudományos módszerekkel is tanulmányozta, megfigyelte, hogy milyen biokémiai folyamatok zajlanak le a hívők agyában, azaz milyen parancsokat ad az elméjük a testüknek, amikor ebbe a transzállapotba kerülnek.
Szóval ez az extrém szertartás is benne van a görög antropológus könyvében, és innen jutunk el az európai meg az amerikai kultúrában jelenlévő rítusokhoz; az ünnepeinkhez, a pohárköszöntőhöz és a kézfogáshoz.
Vannak köztük apró, ám fontos, ősi jelentéssel bíró rítusok, amelyeknek a gyökereire mi már nyilván nem emlékszünk és nem tudatosulnak bennünk.
De pont arról szól a könyv, hogy ha ezeket a szokásokat képesek vagyunk újra felfedezni, az új perspektívát nyújthat az emberi kapcsolatokban, így a kézfogás sem csak egy automatikus, tartalmatlan mozdulat lesz, hanem egy mély jelentést hordozó aktussá válik.
Nagyon reziliens nép a balinéz.
A múltjuk is bizonyítja, hogy a jég hátán is - nemcsak megélnek, hanem - összetartanak.
Ennek az erős közösségi szellemnek, az összefogásnak köszönhetően pedig minden tragédiából felálltak.
Az, hogy egyre többen akarnak egy picike szeletet Baliból, egy igen kiélezett pillanat a sziget történetében.
Bízom benne, hogy ezt az óriási influxot is túl fogják valahogy élni a balinézek.
Amikor az 1840-es években jött a holland hadsereg, hogy Balit is beolvasszák a Holland Kelet-indiai Társaság területébe, komoly ellenállásba ütköztek.
A balinéz nemesség és támogatóik kiálltak a partra a lándzsáikkal meg a macsétáikkal, de nem a hollandoknak mentek neki, hanem rituális öngyilkosságot követtek el.
Ez a sztori pedig akkorát szólt a sajtóban, hogy a holland közvélemény teljesen kiborult, hogy mit tesz az országuk ezzel a kultúrával.
Ekkor a gyarmatosítók hátrébb léptek, mert rájöttek, hogy itt nem lehet ugyanazt tenni, mint a többi kolónián.
Részben ennek tulajdonítják azt, hogy erre sokkal finomabb formában történt a gyarmatosítás.
Az, hogy a balinézek inkább a halált választották, mint hogy megadják magukat, sokat elárul az identitásukról, talán ennek az attitűdnek köszönhetően tudták megvédeni és fenntartani kulturális örökségüket.
Az egyik legsürgetőbb probléma valóban az, hogy nyakló nélkül épülnek a házak, villák meg szállodák, mert jön évente hatmillió turista, akik közül ráadásul néhány ezer itt is ragadna szívesen.
Vannak, akik a távolból, látatlanban vesznek meg házakat vagy húznak fel új villákat, mert az milyen jó befektetés - ami szerintem ebben a formában nem igaz.
Még nagyobb gond, hogy az új üdülőhelyek létesítése miatt erdőket irtanak ki és rizsföldeket dózerolnak le.
Mára gyakorlatilag egyetlen nagy, egybefüggő erdős terület maradt a szigeten; a Bali Barat Nemzeti Park, ahol A kígyók nagykövete záró jeleneteiben Ron Lilley szabadjára engedi a pitont.
Mondanám, hogy mi is a probléma részei vagyunk, hiszen itt lakunk, viszont mi azért figyeltünk arra, hogy az otthonteremtésünkkel ne pusztítsunk.
Egy indonéz építész által 25 éve felhúzott házat újítottunk fel, amelyből Eszter csodálatos otthont varázsolt.
Ami pedig a szeméthelyzetet illeti, néhány hónappal ezelőttig a lakossági szemétszállítás szelektívnek biztos nem volt nevezhető.
De elkezdődött, most már a helyi szemetesautó is szétválogatva viszi a háztartási hulladékot a telepre.
A faluban, ahol lakunk, azt mondják, hogy ez már mindenkinek jár azért a csekély összegért, amelyet szemétdíj címén befizetnek a lakosok.
Emellett továbbra is igénybe vesszük az ecoBali nevű civil szervezet szolgáltatását, akik hétről hétre elszállítják a szelektíven gyűjtött szemetünket.
A szállodák mellett sok Balin élő külföldi, akinek módjában áll, ügyel erre.
Szóval újabban párhuzamosan megy ez a privát szolgáltatás a nagy lakossági szemétszállítással, aztán meglátjuk, hogy hova fut ki.
Az elmúlt években jó néhány ígéretes kezdeményezés jött létre a sziget tisztán tartására, ilyen például az illegális szemétlerakókra vadászó Sungai Watch nevű civil szervezet, amelynek az önkéntesei eddig több mint ötszáz tonna hulladékot gyűjtöttek össze a folyókból és a tengerpartokról.
Az On the Spot Vissza a természethez című évadjában olyan inspiráló történeteket mutatnak be, amelyek rávilágítanak, hogy kellő elszántsággal és összefogással visszafordítható a természet pusztulása.
Nagyon fontos megmutatni, hogy megfelelő döntésekkel és tettekkel nemcsak megállítani lehet a természetes élőhelyek pusztulását, hanem regenerálhatjuk is azokat.
De a rendszerszintű változás, az, hogy az egész bolygót újra élhetővé tegyük, sajnos nem ezeken a lokális megoldásokon múlik.
Borzasztóan fontosak a kiscsoportos összefogások, mert ha ezek nem lennének, akkor már égne az egész világ.
Csakhogy ez egy szélmalomharc, mert amíg az egyénre van tolva a felelősség, amíg arról van szó, hogy hogyan gyűjtjük a szemetet, nem pedig a bolygót a profit oltárán feláldozó legnagyobb olajvállalatok felelősségéről, addig minden törekvésünk veszett fejsze nyele.
Mi egyéni sztorikat, mikrotörténeteket mesélünk el, amelyek persze szervesen kapcsolódnak fontos társadalmi-gazdasági kérdésekhez, az On the Spot műfaja és munkamódszere azonban nem alkalmas arra - és nem is célja -, hogy a legnagyobb olajcégek után menjen.
Ezt megteszik más nagyszerű ismeretterjesztő filmek meg könyvek, amelyeket mi is igyekszünk népszerűsíteni.
Ilyen a Greta Thunberg neve alatt megjelent Klímakönyv is, amely a legátfogóbb és legkomplexebb képet adja arról, hogy mi történik jelenleg a bolygóval, amit örökül hagyunk a gyerekeinknek.
tags: #dokumentumfilm #szules #on #the #spot