Gyakran nehéz megtalálni azokat a programokat, amelyek a gyerekek számára valóban érdekesek és szórakoztatóak. Különösen igaz ez a hétvégékre, amikor a szülőknek és a gyermekeknek egyaránt szükségük van arra, hogy kikapcsolódjanak a hétköznapok rohanása után. És mikor lehetne erre jobb alkalom, mint a hétvégén, amikor a munka és a tanulás szünetet tartanak, és az egész családnak lehetősége van arra, hogy időt töltsön együtt? Azonban tudjuk, sok szülő számára nehéz lehet ötleteket találni a hétvégi gyerekprogramokhoz. De ne aggódjunk, mert szerencsére vannak helyek, ahol az egész család jól érezheti magát!

Aktív kikapcsolódás a természetben
Budapest önmagában is rengeteg szépséget tartogat a kirándulók számára, és fantasztikus érzés itt járni a természetet - ám érdemes kitekinteni kicsit a városon kívül is, mert sok lehetőség van a családok számára a környéken is. Nem csoda hát, hogy hétvégente mindenhol nagyon sokan vannak, hisz ki ne szeretne kimozdulni a négy fal közül, hogy egy kicsit feltöltődhessen?
A főváros és környéke:
- János-hegyi libegő és Erzsébet-kilátó: Ikonikus és kihagyhatatlan egy ilyen felsorolásból, hiszen Budapesten nagyon népszerű turistacélpont. A János-hegy tetejét köti össze a libegő Zugligettel, a pálya 1040 méter hosszú és körülbelül 12 perces az út. Ha már fent vagyunk, mindenképpen érdemes tenni egy erdei sétát is, ráadásul van büfé és erdei játszótér is. Szép időben valószínűleg nagy a tumultus, de érdemes kivárni a sorunkat a lenyűgöző kilátásért.
- Margitsziget: A Margitsziget tényleg minden korosztály számára ideális, kicsikkel pláne csak pozitívumai vannak. Vihetünk magunkkal görkorit, kis biciklit, futóbiciklit, gyakorolhatjuk a kerekezést, de felpattanhatunk egy bringóhintóra is. Meghallgathatjuk a Zenélő Szökőkutat is. Bár a szigeti állatkert picike, és nem kínálja ugyanazt az élményt, mint a fővárosi, kisebb gyerekekkel szuper program lehet az őzikenézegetés vagy a gólyák meglesése. A pólós játszóteret a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda mellett ne hagyjuk ki! - van itt várkastély, különböző csúszdák, rugós játékok és homokozó is.
- Szalajka-völgy: Ha valami tipikusan tökéletes családi kirándulócélpont, akkor az a Szalajka-völgy. Sokan járják meg babakocsival is, simán lehet tolni a terepen, de hordozóban is sok szülő bevállalja a túrát. Érdemes kisvasúttal felmenni és gyalog lejönni - közben megcsodálhatjuk a Fátyol-vízesést és még sok más csodálatos természeti kincset.
- Dunakeszi tőzegtó tanösvény: Ez is egy ingyenes program, ami Dunakeszin az Auchan mellől indul. Könnyű megtalálni és ki is van táblázva, ráadásul megjárható babakocsival is. Egy csodás lápvilág rejtőzik itt, izgalmas megoldásokkal, hogy még véletlenül se legyen unalmas az ovis korosztálynak és a nagyobb gyerekeknek.
- Naszály-hegy lábánál található tanya Kosdon: Egy csodálatos hely a Naszály-hegy lábánál, Kosdon. Nyugodtan lehet érkezni babával vagy nagyobb gyerekkel, mindenki meg fogja találni a kedvére való szórakozást. Van kézműves foglalkozási lehetőség, szalmaugráló, rengeteg állat és csodás panoráma. A játszótér is jól felszerelt, nyáron pedig teljesen árnyékos.
- Veresegyházi Medveotthon és Minifarm: A 11 hektáron kialakított Veresegyházi Medveotthon a gyerekek nagy kedvence, mert nagyon izgalmas látnivalók vannak itt náluk. Állatkert minősítést kaptak, így nyugodtan nevezhetjük őket így is! A medvéken kívül is sok más állattal találkozhatnak a gyerekek, farkasokkal, oroszlánokkal, hiúzokkal is. Budapesttől 25 km-re található, és van többek között macilift, játszótér, hogy a kicsik igazán önfeledten érezhessék magukat. A legizgalmasabb, hogy a medvéket lehet etetni mézzel - ezt kivétel nélkül mindenki nagyon szereti, hiszen különleges dolog. Ha a Medveotthonnál járunk, akkor kihagyhatatlan program a Minifarm is gyerekekkel. Háztáji állatokkal találkozhatunk itt, de rengeteg ötletes megoldás és játék van még, amit kipróbálhatnak a gyerekek. Az állatokkal való ismerkedést nem lehet elég korán kezdeni, így bátran fogjuk a babakocsit is és kerekedjünk fel - megéri!
- Barka állatsimogató Dunakeszin: Dunakeszihez tartozik a Barka állatsimogató, ami egy hatalmas területen található és nagyon sok izgalmas dologgal várják az ide látogatókat. Itt is lehet etetni az állatokat, be lehet menni a kecskékhez és a nyuszikhoz, vannak lovak, baromfiudvar, malacok - csak hogy néhányat említsünk. Babakocsival is megjárható, a piciket se hagyjuk ki a programról!


Kalandparkok és élményközpontok:
- Bakonyi Kalandpark Kislődön: Kislődön található ez a fantasztikus komplexum, ami biztos, hogy felejthetetlen élményeket fog adni az egész családnak. Itt található a Megazipline is, sokan kifejezetten ezért jönnek el ide: hogy repülhessenek a levegőben a kifeszített drótkötélpályán. A kicsikre és nagyokra is gondoltak, itt nincs olyan gyerek, aki ne érezné jól magát, mert rengeteg játék közül válogathatnak: még mini hullámvasút is van, bizony! Nyáron még a tóba is be lehet repülni a fánkokkal, kevésbé jó időben pedig két izgalmas pálya várja a fánkcsúszni vágyókat.
- Katica tanya Patcán: Somogy megyében, Patcán található a Katica tanya, ahova nagyon sok tábort is szoktak szervezni, mert annyira imádják a gyerekek ezt a helyet. Egy egész napos családi programnak is kiváló, sőt, szállás lehetőség is van, így be lehet akár több napra is osztani az energiát! Kint és bent is rengeteg a szórakozási lehetőség, a fánkos csúszástól kezdve az óriás trambulinokon át az állatsimogatóig - minden van! És ez még csak a kinti rész, bent külön csúszdaház, falmászóterem, csak hogy néhány lehetőséget említsünk. Önfeledt, felejthetetlen percek lesznek ezek!
- Csillagösvény Élménypark Ópusztaszeren: Ópusztaszeren található a sokak által kedvelt Csillagösvény Élménypark, ami remek kiránduló célpont a családoknak. A 3.5 km hosszú útvesztőben fantasztikusan lehet szórakozni, valahogy a gyerekeknek különös vonzalma van ezek után az ösvények után, szeretik, imádják őket! Ez egyébként a világ harmadik legnagyobbja, és rajzolata még műholdról is látható - egyébként a Csodaszarvast mintázza.
Állatkertek és természetközeli élmények:
- Fővárosi Állat- és Növénykert: Az Állatkert - annak ellenére, hogy az árakon itt is meglátszik az infláció - kötelező program, akár többször is, hiszen méretei miatt képtelenség egyszerre bejárni, főleg nem gyerekkel. Kicsikkel és nagyokkal is érdemes a honlapot megnézni, előre eltervezni, hogy mi az, ami leginkább érdekelheti őket, és célirányosan a macik, majmok, nagymacskák vagy éppen az éjszakai állatok felé venni az irányt. Jó időben az igazi, de mivel rengeteg fedett helyszín is van, az eső vagy a hidegebb időjárás se tartson minket vissza. Hétvégén, jó időben nagy a tömeg, ha ezt szeretnénk elkerülni, érdemes nyitásra érkezni, hogy legalább az első 1-2 órában viszonylagos nyugalomban nézelődhessünk.
- Tropicarium: A Tropicarium egy különleges állatkert, amely elsősorban vízi élőlények bemutatására specializálódott, de számos szárazföldi állatfaj is megtalálható itt. A látogatók megcsodálhatják a cápákat, rájákat, egzotikus halakat, valamint trópusi esőerdőt idéző környezetben sétálhatnak, ahol madarak, hüllők és kisemlősök élnek. Nincs még egy ilyen állatkert Magyarországon, egyszer mindenképpen látni kell! Fedezzétek fel együtt a csodálatos víz alatti világot, ahol édesvízi és tengeri halak ezrei, valamint ráják és cápák úszkálnak. Sétáljatok a 12 méteres üvegalagútban, és élvezzétek, ahogy elmerültök az élénk színű vízi birodalomban. A Tropicariumban a hazai faunát és az édesvizek világát éppúgy megismerhetjük, mint a trópusok és a tengerek élővilágát.
- Tisza-tavi Ökocentrum Poroszlón: Poroszlón található ez a csodálatos létesítmény, ami kicsikkel és nagyokkal is fantasztikus - akár 1 napos elfoglaltságot is jelenthet, ráadásul olyan gyönyörű természeti környezetben, hogy öröm lesz majd minden perce. Ez is egy szuper programlehetőség a családoknak, főleg, mióta lehetőség van a szafari túrára is, mert bevisznek minket egyenesen a bivalyok közé! Utána körbe lehet sétálni a létesítményt a megadott területen, sok érdekes információt lehet megtudni és lehet akár kecskéket is etetni.

Beltéri programok rossz idő esetére:
Ha az időjárás nem engedi a szabadtéri programokat, akkor sem kell aggódni, hiszen rengeteg izgalmas beltéri lehetőség várja a családokat!
- Csodák Palotája (Csopa): A Csodák Palotája (Csopa) az a hely, ahová bevallottan vagy titokban, de a kísérők pont úgy szeretnek menni, mint a gyerekek. A jelenleg Csillaghegyen lévő Csopa volt az első közép-európai science center. A Csopában minden kipróbálható, megtapogatható, elforgatható. A közel 5000 négyzetméteres kiállítótérben létrehozhatjuk saját örvényünket, részt vehetünk egy űrhajós küldetésen, elveszhetünk a tükörlabirintusban, de akár kísérletezhetünk is a laboratóriumban.
- KockaLand (Budapest, Etele Pláza): A LEGO-rajongók számára kihagyhatatlan helyszínnek számító KockaLand mindenkiből előhozza a gyereket! A lenyűgöző, játékos kiállításon és játszóházban a látogatók szabadon építhetnek, kísérletezhetnek, valamint megcsodálhatják a precízen kidolgozott, tematikus LEGO-világokat, például a több mint 3 méter magas LEGO tornyot, vagy a teljes Star Wars csillagflottát.
- Minipolisz (Budapest): Melyik gyerek ne álmodozott volna arról, hogy bárcsak már felnőtt lenne. Hogy kipróbálhassa a felnőttek titokzatosnak tűnő világát. A Minipolisz pont ezt a vágyat kívánja valóra váltani. A Király utca közelében lévő különleges játszóházban a gyerekek az ő méretükre szabott díszletek között próbálhatják ki, hogy milyen lehet fodrásznak, bankosnak, bolti eladónak, postásnak vagy épp állatorvosnak lenni. A Minipoliszban felnőttek segítségével azt is megtudhatják, mi a teendő tűz esetén, vagy hogy hogyan kell egyedül közlekedni vagy vásárolni. A Minipoliszra szánjunk időt, nagyon ritka ugyanis, hogy a gyerekek maguktól abba akarnák hagyni a játékot.
- FUTURA Élményközpont (Mosonmagyaróvár): A FUTURA Élményközpont egy négy szinten elhelyezkedő interaktív természettudományi játszóház, amely a négy elem - föld, víz, levegő és tűz - köré épül. A látogatók számos kísérletet és bemutatót próbálhatnak ki, például megismerhetik a víz erejét, a levegő áramlását vagy a tűz tulajdonságait, miközben szórakozva tanulnak a természeti jelenségekről. Az élményközpont célja, hogy játékosan hozza közelebb a tudományt a gyerekekhez, ily módon bemutatva a világ működését.
- Mesemúzeum és Háromcsőrű Kacsa Történetalkotó Műhely (Budapest): A mese nem csak kicsiknek való, az egész hetes taposómalom után a felnőtteknek is jólesik egy kicsit kiszakadni a valóságból: a Mesemúzeum tökéletes hely erre. Itt a gyerekek és a szülők egyaránt elmerülhetnek a mesék világában, felfedezve a magyar és nemzetközi meseirodalom kincseit, így ápolva és továbbadva a mesemondás hagyományát.
- Illúziók Múzeuma (Budapest): A budapesti Illúziók Múzeuma egy interaktív kiállítótér, amely a látogatók érzékszerveit és észlelését teszi próbára különféle optikai illúziók és vizuális trükkök segítségével. A múzeum célja, hogy szórakoztató módon mutassa be, miként érzékeli és dolgozza fel az emberi agy a különböző vizuális információkat, egyúttal lehetőséget ad arra, hogy a vendégek saját tapasztalataik révén értsék meg az illúziók működését, fejlesztve megfigyelőképességüket és kritikai gondolkodásukat. A múzeum minden korosztály számára izgalmas és tanulságos élményt nyújt, akár családilag, baráti társasággal vagy egyénileg érkeznek.
- Bobo Fun Park (Alsópáhok): Eljött az ideje egy aktívabb programnak is; a Balaton szomszédságában, Alsópáhokon található Bobo Fun Park egy 3000 négyzetméteres, három emelet magas beltéri kaland- és játszópark, amely több mint 30 különböző attrakcióval várja a látogatókat. Az élményparkban olyan izgalmas elemek találhatóak, mint beltéri és kültéri mászófalak, kötélpálya, lézerlabirintus, barlang, ninja pálya, trambulin mezők és számos egyéb kihívás, melyek garantálják a szórakozást mindenki számára. Az élménypark egész évben nyitva tart, így az időjárás sem szabhat határt a kalandoknak.

Kulturális és történelmi programok:
- Szentendrei Skanzen: Szentendréről egyértelműen mindenkinek a Skanzen jut eszébe - nagyon helyes! Egy kihagyhatatlan program, ha valaki erre jár és bátran mutassuk meg a gyerekeknek is!
- Szolnoki Repülőmúzeum (RepTár): Magyarország legnagyobb repüléstörténeti kiállítása, a Szolnoki Repülőmúzeum - közismert nevén Reptár - lenyűgöző gyűjteménnyel rendelkezik. A múzeum területén több mint 60 repülőgép és helikopter tekinthető meg, köztük olyan ikonikus típusokkal, mint a MiG-21 vagy a Mi-24 harci helikopter. A látogatók szimulátorok segítségével élhetik át a repülés élményét, valamint megismerhetik a magyar repülés történetét és fejlődését különböző tematikus kiállításokon keresztül.
- Gyermekvasút Múzeum (Budapest): A Széchenyi-hegyi Gyermekvasút több okból kifolyólag is érdekes - első helyen talán az szerepel, hogy 1948 óta gyermekek üzemeltetik. Még több érdekességet tudhatunk meg a Gyermekvasút Múzeumban, mely történetüket és működésüket mutatja be, különös tekintettel a már említett gyermekvasutasok szerepére és tevékenységére. A kiállítás során különféle relikviák, egyenruhák, fényképek és dokumentumok segítségével elevenedik meg a vasút története, mindemellett különleges elemek teszik élményszerűvé a látogatást.
- Magyar Vasúttörténeti Park: Elsőre azt gondolhatnánk, csak a Thomas-rajongók fogják élvezni a Vasúttörténeti Parkot, de ennél nagyobbat nem is tévedhetnénk. A park igazi időutazás, ahol azok a gyerekek is jól érzik majd magukat, akik a technikát kedvelik, azok is, akik a történelmet, meg azok is, akik simán csak szeretnek szokatlan helyeken játszani. A 70 ezer nm alapterületű parkban száznál is több vasúti járművet és a vasút üzemeltetéséhez szükséges berendezést ismerhetünk meg az egykori Északi Fűtőház vontatási telepén, a Tatai úton. A ritkaságszámba menő, 34 állásos körfűtőházban állomásoznak a nosztalgiamozdonyok, így például az ország legöregebb működő gőzmozdonya vagy a 30-as évek legendás Árpád motorvonata, de itt van az az 1912-ben épült tikfa étkezőkocsi is, amely az Orient expresszen várta a vendégeket.

Szezonális és tematikus programok:
Vannak egy-két olyan program, amire csak az adott évszakban van lehetőségünk. Érdemes kihasználni ezeket az egyedi alkalmakat!
Tavaszi és nyári programok:
- TulipGarden Tisza-tó és Dunakanyar: A TulipGarden Tisza-tó szezonjában 500 000 pompás tulipán várja a látogatókat, ahol az egész család élvezheti a színpompás virágok látványát és a szabad levegőt. Hasonlóan, a TulipGarden Dunakanyar Vác és Rád település között, Mihály-tanya külterületén fél millió tulipán virág között kínál tavaszi kikapcsolódást.
- Szent György-napi Kihajtási Ünnep Hortobágyon: A pásztorok életének egyik kiemelkedő eseménye volt Szent György-napja. E napon történt az állatok első kihajtása is téli szálláshelyeikről. Találkozzon a Hortobágy pásztoraival, ünnepelje velük együtt a tavasz érkezését! Ismerkedjen meg a Hortobágy világörökségi értékeivel! A rendezvény továbbra is ingyenes!
- Víz, Zene, Virág Fesztivál Tatán: A négy nap alatt színes családi- és művészeti programokkal, sztárfellépőkkel és zenekarokkal, kirakodóvásárral várnak minden látogatót.
- Balatoni hajózás: A balatonfüredi kikötőből induló balatoni sétahajózás és menetrendi hajójáratok különleges élményt kínálnak a Balatonon. A hajózás során a látogatók gyönyörködhetnek a Balaton panorámájában és könnyen eljuthatnak a legnépszerűbb balatoni településekre.

Téli programok:
A gyerkőcöket lekötni télen sem egyszerű dolog, pláne, hogy a hideg idő miatt sokszor a lakásban ragad a család. De a tél is tartogat felejthetetlen élményeket!
- Havas tájak meglátogatása: Egészen magától értetődő családi program a csodaszép hóval borított tájak meglátogatása. Bár a fehér hóba borult téli táj egyre ritkább látványosság napjainkban, egy magasabban fekvő havas erdő meglátogatása abszolút megéri a készülődést és utazást.
- Korcsolyázás és síelés: A korcsolyázás ékes példája annak, hogy vannak programok, amikre csak az adott évszakban van lehetőség. Ha van rá lehetőségünk, semmiképpen nem érdemes elszalasztani. A síeléshez persze nagyobb szervezésre van szükség, de a havas programok mindig nagy örömet szereznek a gyerekeknek.
- Termál- és élményfürdők: Nem a legszokványosabb dolog télen fürdőzésre indulni, de annál nagyobb élményt adhat a család minden tagjának. Egy termálfürdő vagy élményfürdő meglátogatása kiváló program a legkisebbeknek és a nagyszülőknek egyaránt.
- Kastélyok és várak felfedezése: Télen talán nem ez a családi program jutna eszünkbe elsőként, de a legtöbb kastély és vár ebben az időszakban is változatlanul nyitva tart. Ha szeretnénk elkerülni a nagy tömeget, egészen kézenfekvő télen felfedezni őket.

Rendezvények és fesztiválok
Magyarországon számos fesztivál és rendezvény várja a családokat egész évben. Ezeken a programokon a gyerekek is találnak kedvükre való elfoglaltságot, miközben a szülők is kikapcsolódhatnak.
Válogatás a közelgő eseményekből:
| Esemény | Helyszín | Időpont | Jellemzők |
|---|---|---|---|
| Nagykanizsa Város Napja | Nagykanizsa | Április 24-25. | Helyi előadók, gasztronómia, kézműves piac, nagyszínpados fellépések. |
| XIII. Országos Rendőr- és Tűzoltónap | Városliget, Budapest | Április 25. | Sziréna, látvány, élmény: pörgős nap a Városligetben. |
| Városligeti Majális | Városliget, Budapest | Április 30. - május 3. | Vidámpark, pörgős játékok, nevetés, majális hangulat. |
| Komáromi Napok | Monostori Erőd, Komárom | Április 30. - május 3. | Ingyenes szezonnyitó fesztivál, magas színvonalú produkciók, koncertek, gyermekprogramok. |
| Majális a Bókay-kertben | Bókay-kert, Budapest | Május 1. | Ingyenes programok, koncertek (Tompeti és Barátai, NOX), kézműves árusok, finom ételek. |
| Esztergom Napok | Esztergom | Május 1-3. | Családi és gyermekprogramok, koncertek, kézműves vásár, gasztronómia. |
| Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Szakkiállítás és Vásár | Hódmezővásárhely | Május 14-16. | Agrárszakmai esemény az állattenyésztés nyolc ágazatával. |
| Ünnepi Könyvhét | Budapest | Június 11-14. | A kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri ünnepe. |
tags: #csaladi #program #kisgyerekkel