Clark és Metcalfe mozgásfejlődési piramisa: Az emberi mozgásfejlődés átfogó modellje

A mozgásfejlődés az emberi lét és egészség, a testi és a mentális fejlődés szempontjából elengedhetetlen tényező. Az idegrendszeri, valamint a testi érés és növekedés mellett, a kognitív fejlődés is szorosan összefügg a motoros fejlődéssel. A mozgásfejlődéssel foglalkozó szakirodalmak különbözőképpen rendszerezik a mozgásfejlődés szakaszait, fejlődési állomásait. Közös jellemzőjük azonban, hogy a születéstől kezdődően, élethossziglan, motoros fejlődési fázisokat különítenek el, és a motoros fejlődést egyben folyamatos tanulásként értelmezik.

A humán fejlődés során a gyermek, különböző motoros fejlődési fázisokon keresztül sajátítja el az alapvető, később pedig a speciális mozgásokat. A fejlődés és a fázisok megjelenése univerzális jellegű, vagyis minden embernél ugyanazokon az egymásra épülő fejlődési lépcsőkön, fázisokon keresztül zajlik le. Ez azonban nem azt jelenti, hogy mindenkinél ugyanúgy és ugyanolyan ütemben történik.

Clark és Metcalfe mozgásfejlődési piramisa

Az ügyességfejlesztés szempontjait figyelembe véve jól értelmezhető teoretikus megközelítés Clark és Metcalfe (2002) mozgásfejlődési piramisa. Ez az elmélet jól illeszthető az egyes életkorokban szükséges, adekvát mozgásanyag kiválasztásához, és feldolgozásának módszertanához. A szerzők öt egymásra épülő periódusra bontják a mozgásfejlődés „hegyét” a születéstől a halálig, és úgy vélik, hogy minden embernek meg kell „másznia” a saját hegyeit a fejlődése során. Van, amikor nagyobbat, nehezebbet (például egy nehezebb mozgás vagy sportág megtanulásakor) és van, amikor csak kisebb dombokat.

A modell teoretikus alapjának elképzelése szerint az egyén egy „nemlineáris, önszervező, adaptív organizmus”. Az, hogy ki milyen magasra képes „felmászni”, az az egyén biológiájától és a környezet interakcióitól függ. A mozgásfejlődés piramisa jól mutatja a gyermeki fejlődés során egymásra épülő mozgásfejlődési időszakokat.

A piramis öt időszaka

1. Reflexív időszak: A születéstől indulva a csecsemőkori reflexes mozgások, majd a fokozatosan kialakuló, részben egymásból következő akaratlagos mozgások az ún. reflexív és a preadaptációs időszakot fedik le.
2. Preadaptációs időszak: A reflexes mozgások után megjelenő akaratlagos mozgások időszaka.
3. Fundamentális motoros készségek (FMS) szakasza: Lényegében a járás stabilizálódásától kezdve beszélünk a fundamentális motoros készségek (más szóval alapkészségek vagy alapvető mozgásformák, természetes mozgások) formálódásának időszakáról. Elvben nagyjából 6-8 éves korra a fundamentális mozgások összességének stabilizálódnia kellene és sokrétűen alkalmazhatóvá válnia. A fundamentális mozgások a helyváltoztató, a helyzetváltoztató és a manipulatív mozgásformákra oszthatók fel. A természetes mozgások fejlődését az 1-7 éves korig terjedő időszakban általában három további fejlődési szakaszra bontja a szakirodalom: a bevezető szakasz, elemi szakasz és az érett szakasz.
4. Kontextus-specifikus motoros készségek (CFMS) szakasza: A piramismodell következő szakasza, amikor az alapvető mozgáskészségeket egy ún. kontextusspecifikus környezetbe helyezzük és egy sportági technika jellegű mozgásforma gyakorlása jön létre. Az időszak akkor válik hangsúlyossá, ha a gyermek az adott alapvető mozgáskészséget valamilyen speciális környezeti feltételhez illesztve hajtja végre, annak megfelelően koordinálja. Az első ilyen kontextust a legtöbb esetben a mozgás játékhelyzetben történő alkalmazása jelenti.
5. Sportspecifikus mozgáskészségek szakasza: A piramis csúcsát a sportspecifikus mozgáskészségek alkotják, amelyek megtanulásának és eredményes alkalmazásának az lehet a gátja, ha az alapkészségek nem kellően fejlettek (gyakorlottak). A fundamentális mozgásidőszak végére a tanulóknak magabiztosan kell tudniuk használni alapvető mozgásaikat. Ha ezekben bizonytalanok, akkor a bonyolultabb mozgásminták tanulása korlátozottá válik.

A különböző szakaszok közötti átmenet soha nem éles, emiatt nehéz például megmondani, hogy egy tanítvány mikor lép át az egyik szakaszból a másikba. Az ábrán látható „kompenzáció” azt a folyamatot jelzi, ami akkor alakul ki, ha valamilyen oknál fogva megváltozik a természetes mozgások kivitelezése. Ilyen ok lehet egy sérülés, vagy a serdülőkorban jelentkező „növekedési lökés”.

A mozgásfejlődés piramismodellje Gallahue, Ozmun és Goodway szerint

A legismertebbek közül Gallahue, Ozmun és Goodway a mozgásfejlődést négy fő fázisra, azon belül tíz szakaszra bontotta, míg Gabbard hét fázist különített el, amelyet az egyes életkorokra jellemző időszakokhoz kötött. Az említett elméletek mindegyikében a fundamentális mozgásokra vonatkozó szakasz nagyjából 1-7 éves kor között van.

• Reflexív mozgásfázis (intrauterintől kb. 1 éves korig)
• Kezdetleges mozgásfázis (kb. 1-2 éves korig)
• Fundamentális mozgásfázis (kb. 2-7 éves korig)
• Specializált mozgásfázis (kb. 7 éves kortól)
  • Reflexív, spontán mozgásfázis (kb. 7-10 éves korig)
  • Kezdetleges mozgásfázis (kb. 10-14 éves korig)
  • Fundamentális mozgásfázis (kb. 14-18 éves korig)
  • Sportkészség fázis (kb. 18-25 éves korig)
  • Növekedés és finomodás fázisa (kb. 25-40 éves korig)
  • Csúcsteljesítmény fázisa (kb. 40-60 éves korig)
  • Visszafejlődés fázisa (kb. 60 éves kortól)

Mindkét modell tehát az intrauterin élettől kezdődően, élethossziglan, motoros fejlődési fázisokat különített el. A mozgásfejlődés élethosszig tartó folyamat és nem zárul le a serdülőkorral vagy a felnőtté válással!

A mozgásfejlődés fontossága és a „továbbfejlődési küszöb”

A mozgásfejlődés, bár életkorfüggő, de soha nem az életkor által meghatározott, vagyis minden embernél eltérő ütemben, eltérő mintázattal és eltérő sebességgel zajlik. Az individuális fejlődésmenet a gyakorlatban azt jelenti, hogy a gyermekek különböző mozgásfejlettségi szinteken állhatnak, habár ugyanolyan életkorúak. Ebben a szociokulturális különbségek, a szabad játék lehetőségének mennyisége, a célzott mozgásfejlesztés esélye, a család életvitele és a genetikai meghatározottság egyaránt közrejátszanak.

Az óvodai és iskolai testnevelés szempontjából a fundamentális mozgáskészségek kialakulása és tanulása jelenti az első olyan időszakot, amelyre az óvodai és iskolai testnevelésnek közvetlen befolyása van egyrészt a mozgásanyag tartalmát, másrészt a feldolgozás, gyakorlás módszertanát illetően. A sportspecifikus mozgáskészségek eredményes alkalmazásának gátat szabhat, ha az alapkészségek nem kellően fejlettek. A fundamentális mozgások tekintetében a tanulóknak magabiztosan kell tudniuk használni alapvető mozgásaikat. Ha ezekben bizonytalanok, akkor a bonyolultabb mozgásminták tanulása korlátozottá válik. Ezt a gátat „továbbfejlődési küszöbnek” nevezzük.

A továbbfejlődési küszöb azt jelenti, hogy amíg a gyermek alapkészségei nem kellően koordináltak, addig erősen akadályozott a kontextuális mezőben (változó körülmények között) történő alkalmazás és a sportági irányú továbbfejlődés, valamint az új készségek (technikák) tanulásának lehetősége. Magyarán lemaradás és az adott mozdulat ügyetlensége esetén vissza kell térni oda, hogy maga az alapmozgás milyen koordináltságú, van-e benne olyan hiba, amely akadályozza a továbbfejlődést.

Példák a mindennapi gyakorlatból

• Vegyük példaként a távolugrást az atlétikában. A távolugrás egy fokozatosan gyorsuló, nagy sebességű nekifutásból, elrugaszkodásból, repülési helyzetből és talajfogásból áll.
• Másik példánk a labdajátékok tanulása. Ameddig a tanulók nem birtokolják kellőképpen az alapvető labdás mozgáskészségeket (dobásformák, labdavezetés…), addig nem várható el, hogy komplex helyzetekben eredményesen alkalmazzák azokat. A labdavezetés helyben kontrollálása nélkül, vagyis amíg a vizuális kontroll (néznem kell a labdát) nem minimalizálódik, addig a készséget nem lehet sikeresen alkalmazni labdavezetéses fogó közben.

Összefoglalva tehát elmondhatjuk, hogy egy-egy alapkészség összetett feladathelyzetben történő alkalmazásához az adott készség izoláltan is megfelelő koordináltságú végrehajtására van szükség. Fontos kutatási eredmény, hogy a mozgásfejlődéssel foglalkozó kisgyermekkori kutatások egyöntetűen azt mutatják, hogy a hátrányos családi helyzetből érkező, kedvezőtlen szocioökonómiai körülmények között fejlődő gyermekek rendkívül jelentős lemaradást mutatnak az alapkészségeik fejlettségét tekintve. Egy kutatás például azt találta, hogy a vizsgált hátrányos helyzetű gyermekek átlagosan 85%-a (lányok: 92%, fiúk: 78%) mutatott jelentős fejlődési lemaradást a manipulatív készségek tekintetében.

Az ügyességfejlesztés és a sportágspecifikus készségek

Három és tíz éves életkor között, a megfelelő módszertani megoldásokkal és az összes természetes mozgásformára, esetünkben „ügyesség-összetevőre” kiterjedő változatos feladat- és gyakorlatválasztással egyrészt kihasználjuk a gyerekek életében pótolhatatlan időszak adta mozgástanulási lehetőségeket, másrészt mindezzel megalapozzuk a hosszú távú, rekreációs vagy a mindennapi élethez, a fittség eléréséhez szükséges felhasználását. Az ügyesség mindig valamilyen kontextuális mezőben értelmezendő, tehát valamilyen konkrét felhasználás során ölt testet. A természetes mozgások valamilyen szempont szerinti, egyre bonyolultabb környezetben történő alkalmazása (a kontextus-specifikus motoros készségek kialakulásának folyamata) adja a későbbi, élethosszig tartó felhasználáshoz szükséges ügyességet, mozgástapasztalatot, tudást.

Ilyen felhasználási terület a mindennapi élethez köthető, nem sportági jellegű alkalmazás, a rekreációs célú sportági alkalmazás, és a versenysport célú, szintén sportági felhasználás. Végezetül ki kell térnünk arra, hogy a természetes mozgások teljesítmény-központú felhasználását is nagyban segíti, ha komplex értelemben vett ügyességfejlesztést alkalmazunk ebben az életkorban, hiszen az alapmozgáskészségekben mutatott magas mozgásbiztonság a sportágspecifikus ügyességelemek gyakorlását is hatékonyabbá teszi.

tags: #clark #s #metcalfe #mozgasfejlodesi #piramisa