A babahordozás története hosszú, több millió éves múltra tekint vissza. Az ember felegyenesedésével szükségessé vált valami féle hordozóeszköz. Szinte minden kultúrában megfigyelhető, hogy az édesanyák a hátukra, vagy a mellkasukra kötik a gyermeküket. A hordozás lehetővé teszi, hogy vigyázzanak gyermekeikre, miközben kezük szabadon marad, ezáltal a napi feladataikat is el tudják végezni. Manapság azonban számtalan tanulmány bizonyítja a kötődés, az egészséges gyermeklélek kialakulásában játszott fontos szerepét.
Az afrikai babahordozás hagyományai
Afrikai nőknek mutattak egyszer európai és amerikai anya-gyermek viszonyt ábrázoló fotókat. Az egyiken a baba a hátán feküdt, az anya fölé hajolva beszélt hozzá. „Ez nem valami szép dolog. Mi Afrikában vagy hordjuk a gyerekeinket a hátunkon, vagy hagyjuk őket szaladgálni.” Amíg Európában az újszülöttről először a gyermeksírás jut az eszünkbe, addig Afrikában azt feltételezik, hogy a gyermekek ok nélkül nem sírnak. Ha egy kicsi az édesanyján lehet, érzi a testmelegét, illatát, szívdobbanását és az ő mozgásának ritmusára mozog, ez a fajta stimuláció segít abban, hogy a baba szellemileg, testileg és lelkileg egyaránt megfelelően fejlődhessen.
A második legsűrűbben lakott földrészen ezt igazán komolyan gondolják, hiszen Afrikában általában kétféle nőt lehet látni: az egyiknek pocakban van még a babája, a másiknak a hátán. „Vannak olyan, az elmúlt évszázadokban kialakult szokások, amelyek nem megfelelőek az afrikaiaknak. Az, hogy az anyák a hátukon hordják a gyermeküket, nagyszerű szokás, ami segíti a babát, hogy érzelmileg biztonságban érezze magát, és az anyát, hogy kötődjön hozzá.”

Miért fontos a hordozás?
A babahordozás több, mint egy praktikus megoldás a mindennapokra. Egy jól megválasztott hordozóeszköz kényelmes, biztonságos, és lehetővé teszi, hogy szorosabbra fűzzük a köteléket gyermekünkkel - miközben a kezünk szabadon marad. A hordozás természetes, ősi módja annak, hogy a babát folyamatosan biztosítsuk a közelségünkről. Képes szabályozni a baba szívverését és légzését. A testközelség révén ugyanis a baba könnyebben alkalmazkodik az anya ritmusához. Továbbá ezek a babák bizonyítottan kevesebbet sírnak napközben, hiszen az édesanya közelsége biztonságérzetet ad, és a kicsik könnyebben megnyugszanak. Összességében elmondható, hogy mélyebb kötődést eredményez: a bőrkontaktus és az állandó testközelség ösztönzi az oxitocin termelődését, amely a kötődésért felelős hormonként ismert.
Babahordozás – csak a kendő jó? Hogyan válassz hordozót?
A babahordozás főbb szabályai
A hordozás csecsemőkortól, akár már az első napoktól elkezdhető, amennyiben megfelelően megtámasztjuk a baba gerincét és fejét, illetve amennyiben azt az édesanya fizikai állapota is megengedi. Fontos, hogy a baba csípője „M” alakban legyen, gerince enyhe ívben, és a feje mindig meg legyen támasztva. A szakértők pedig ma már egyetértenek abban, hogy a babákat mindig a szülő felé fordítva, tehát befelé nézve hordozzuk. A megfelelő fej- és nyaktámasz pedig elengedhetetlen, különösen az újszülötteknél. A hordozót úgy állítsd be, hogy pont „puszi távolságra” legyetek egymástól.
- A kicsi gerince, feje, háta, csípője legyen megfelelően alátámasztva!
- Figyeljünk a hordozott baba helyes lábtartására!
- Ha elöl hordozunk, sose tegyük nekünk háttal a babát a hordozóba!
- Fontos, hogy a szülő is komfortosan érezze magát gyermeke hordozása közben.
- A 7 kilónál nehezebb babát az anya már ne előre, hanem inkább a hátára vagy a csípőjére tegye!
- Érdemes szem előtt tartani azt is, hogy miután a csípőhordozás féloldalas terhelést ad, érdemes váltogatni, mikor melyik oldalra kerüljön a kicsi.
A karikás kendő: sokoldalú és praktikus választás
A karikás kendő zseniálisan egyszerű eszköz, ami a gyors fel és levételhez nagyon remek választás. Ahogy neve is mutatja egy kb. 2 méter hosszú kendőből és annak egyik végére varrt fém karika párból áll. A nem egészen két méter hosszú hordozóeszköz ugyanis a szülő köré tekerve nem érintkezik a földdel, ráadásul a baba nélkül megköthetjük előre. A karikás kendő extráját a két, azonos méretű, kör alakú és kör keresztmetszetű, eloxált karika adja, melyekkel a kendő mérete igény szerint bővíthető és szűkíthető, így minden testalkatú szülő számára megfelelő méretre állíthatjuk. Elegáns megjelenése miatt sokan szeretnek bele.

Nagyon jó a szoptatási helyzetekben, hiszen a karikás kendő használata szoptatáshoz remek eszköz. A csípőn hordozásnál a karikás kendő egyből az eszünkbe jut. Nem lóg le, akár a ruha alatt, rajtunk is elfér. Könnyen felkapható a kabátra is. Egyszóval a karikás kendő használatát rengeteg helyzet indokolja. Éppen ez még a nagyon nagyszerű benne, hogy nincs meghatározva, hogy mekkora babával használhatod. Újszülöttel? 6 hónapossal, 2 évessel? Bármekkora babával használhatod, sőt kiakaszthatod karabinerrel és csinálhatsz neki hintaágyat belőle, ha éppen arra van szükségetek. A karikás kendő használható elöl, csípőn, háton is. Mindenhogy.
A babára nincs szükségünk a megkötéshez, így egyrészt a leggyorsabban megtanulható kendős hordozóeszköz, másrészt bárki helyett megkötheti a rutinosabb hordozó, majd átteheti arra, aki helyette a babát viszi, legyen az akár apa, akár nagyi. Mivel a baba nélkül be lehet fűzni, és nincsenek feleslegesen lelógó részei sem, praktikus szolgálatot tehet - természetesen a baba nélkül - olyan helyzetekben is, ha autóval közlekedünk, hiszen elfér a biztonsági öv alatt is.
A karikás kendő anyaga és típusai
A kendő anyaga lehet kifejezetten vékony (ez inkább kis súlyú babákkal praktikus), közepes vagy vastagabb (amibe pici babát nehezebb csomagolni, de nehéz totyogót kényelmesebben tart). Hosszuk általában az 1.6-2.2 méter között mozog. A szélesebb testalkatú, magas hordozó személyeknek hosszabb kendőre lehet szükségük, mint alacsony vékonyka társaiknak. A karikák anyaga lehet esetenként műanyag (biztonsági szempontból nem javasolt).
A karikás kendők varrása vállnál lehet egyenletesen ráncolt vagy harmónikaszerűen lapolt. Típusok alatt azt értjük, hogy van a rugalmas anyagú karikás kendő, ami a PÖTI és van a szövött kendőből készült karikás kendő. Ebből persze van több márka, amik nagyon jók. Ilyen a Didymos, Hoppediz. Ezeket jó szívvel tudjuk ajánlani, mert sok éven át teszteltek, nagyon jól bírják a terhelést és könnyen köthetők is.
Karikás kendő választása és használata
Először is szeress bele a színébe. Rugalmas anyagú karikásból, csak a Pöti van, ha ilyet szeretnél, akkor nem fogsz mellé nyúlni. Ha használt kendőt szeretnél venni, akkor kérdezz rá hogyan szárították, fektetve vagy lógatva. Ha lógatták, akkor van rá esély, hogy megnyúlt, így nem biztos hogy jó a tartása. A szövött kendőnél fontos, hogy mekkora babához veszed, mert a puhaság és könnyen köthetőség egy újszülött esetében fontos szempont lehet. Nagyobb gyereknél, ez már nem biztos, hogy főszempont. Az hogy sávoly szövött legyen vagy jacquard, annak nincs jelentősége. A minőségét kell megválasztani, nem a szövését, hiszen a jacquard is pontosan olyan stabilan tartja a babát mint a keresztsávoly szövött kendő.
Igen, a karikás kendőt minden pozícióban meg kell tanulni használni, ez a macerája az eszköznek. Még torzó is köthető vele, az amikor a válladon nincs fent, csak a melled felett van meghúzva. Gyakorolni kezdtem, sokat. És egyre jobban ment a karikás kendő használata, egyre jobban ment a szoptatás benne, és akkor már ment a csípőn hordozás is, aztán lassacskán áttértem a hátra. Most már nem okoz gondot. Ez olyan már mint a szorzótábla..nem felejted el, ha egyszer bevésődött, álmomból felriasztva is tudom a mozdulatokat, hogy kezdem, miként teszem bele a karikás kendőbe a gyereket, miként húzom meg a karikában az anyagot..Már fejből megy, sőt át sem kell gondolnom, olyan automatikus. Neked is így fog menni!

Babahordozás – csak a kendő jó? Hogyan válassz hordozót?
Összehasonlítás más hordozóeszközökkel
A „legjobb” babahordozó kiválasztása mindig az adott élethelyzettől, a baba életkorától és a szülők egyéni preferenciáitól függ. Az újszülöttek hordozásához kiválóan alkalmas a rugalmas kendő. Egyesek úgy vélik, hogy éppen előnyében rejlik a hátránya, vagyis pont a rugalmassága miatt nehezebb a megkötése. Ugyan a legtöbb használati utasításban azt olvashatjuk, hogy 7-9 kilóig ajánlott e kendő használata, ám már az 5-6 kilogrammos babákat sem támasztja megfelelően, a súlyuk miatt ugyanis lazulhat a kötés. A rugalmas kendő elöl hordozásra alkalmas.
Szövött kendőben az anya ugyanúgy hordozhatja újszülöttjét, mint akár 4 éves kisgyermekét. A szövött kendőben a kicsi kerülhet előre, csípőre és hátra is. E hordozó használatának egyetlen nehézsége a megkötés lehet, de ennek megtanulásában ma már szakemberek segítségét is kérhetjük. A karikás kendő a szövött kendő rövidebb, alapvetően elöl és csípőn hordozásra alkalmas verziója. Gyakorlatilag a szövöttnek az egyik változata a karikás kendő, amelynek a karikás megoldásnak köszönhetően egyszerűbb a megkötése, ráadásul bármikor állítható is. Elöl- és háton hordozásra is alkalmas, de „fő profilja” a csípőhordozás.
Léteznek csatos hordozók is, amelyek már nem kendők, állítható pántjaikkal és csatjaikkal sokkal inkább hátizsákra emlékeztetnek. Noha némelyik gyártó ajánlja is, újszülött gyermek hordozására nem igazán alkalmas, hiszen nem tudja úgy körbeölelni a babát, mint egy kendő. Elöl és hátul is hordozhatunk benne. Az igen népszerű mei tai ugyan elöl hordozásra is alkalmas, mégis kényelmesebb vele a háton hordozás. Ez gyakorlatilag nem más, mint egy nagy teherbírású anyagból készült téglalap, amely négy sarkánál egy-egy pánt található. E hordozó felhelyezése roppant egyszerű, hiszen a felső pántokat csak a vállunkra, az alsókat pedig a derekunkra kell kötnünk.
Kenguru vagy hordozókendő?
Kenguru vagy hordozókendő - e két babahordozási eszköz bizony nem ugyanaz. Bár mindkét kellék ugyanazt a célt szolgálja, mégis egy „hagyományos” kenguru aligha felel meg az ortopédiai követelményeknek. A kenguruban a kicsi csupán egy keskeny anyagrészen ül, egy helyes hordozó viszont az egyik térdhajlattól a másikig támasztja alá a baba combját és fenekét. Miután a kenguru nem alkalmas arra, hogy a baba megfelelő terpeszszélességben és helyes alátámasztásban helyezkedjen el benne, ennek használatát nem is ajánlják a szakemberek. Ráadásul az is előfordul, hogy a gyermek kifelé, vagyis az anyukának háttal van a kenguruban, mondván, hadd nézelődjön. Ez nemcsak, hogy nem támogatja megfelelően a baba ortopédiai fejlődését, nincs lehetősége arra sem, hogy a külvilág még számára oly ijesztő ingerei elől elbújjon.
Téli és nyári hordozás
Télen figyeljünk a réteges öltöztetésre és vegyük számításba azt is, hogy a hordozó is melegíteni fogja. Nyáron már könnyebb a helyzet, hiszen elég egy vékonyabb ruha, viszont mindig figyeljünk rá, hogy természetes anyagú, például 100% pamut vagy len ruhát válasszunk.
tags: #babahordozo #kendo #afrika