A gyermek születésének tényéből következik a gyermek származás megismeréséhez való joga.
A vérségi származás kiderítése mindenkinek a legszemélyesebb joga, mert az általános személyiségi jog részét képezi az önazonossághoz való jog is.
A származás megállapítása iránti perek közül az apaság megállapítása jóval gyakoribb, mivel a szüléssel kapcsolatos megfelelő nyilvántartások és az intézeti szülés gyakorisága miatt az anya személye általában nem vitás.
A ritkán mégis előforduló esetekben mind a gyermeknek, mind pedig a valódi, vér szerinti anyának jelentős jogi és emberi érdeke fűződik ahhoz, hogy az anyai pozíció tisztázott legyen.
Cikkemben az anyaság jogi helyzetét fogom taglalni és megvizsgálni azt a problémakört, amikor a perben az anyaság kérdése a vitás.
Anyaság mint jogi tény
Az anya személye rendszerint jóval biztonságosabban tisztázható, mint a valódi apa megállapítása, mivel az anyai jogállás keletkezése a szülés tényében rögzíthető.
Fontos különbség tehát az anyai és apa jogállás között, hogy míg az apaság vélelmezett, amely mindig megdönthető, addig a magyar családjog rendszerében az anyaság kapcsán a római jogból megmaradt mater semper certa est elve érvényesül, aminek a lényege, hogy az anya személye biztos és így tényként kezelhető.
Ennek oka, hogy az anyaság viszonylag egyszerűen megállapítható természeti bizonyosságon alapul, szemben az apasággal.
A hatályos szabályozás ezért meg is határozza, hogy a gyermek anyja az a nő, aki megszülte (a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 4:115. § (1) bekezdés).
Mégsem ennyire egyszerű minden esetben ez a kérdés.
Az orvostudomány fejlődésének eredményeképpen bizonyos körben előfordulhat, hogy a szülőanya és a genetikai anya személye szétválik.
Ha pedig talált vagy ismeretlen szülőktől származik a gyermek, akkor egyáltalán nem lehet meghatározni az anya személyét, ezért ezekre a helyzetekre a jognak megoldást kell találnia.
Genetikai anyaság és szülőanyaság elválása
A ma hazánkban engedélyezhető mesterséges megtermékenyítési eljárások közül abban az körben, amikor idegen petesejt megtermékenyítésével történt a fogamzás, majd került sor a magzat beültetésére a nő méhébe, a gyermeket megszülő nő genetikailag nem a gyermek anyja.
Ezért is volt szükség arra, hogy a Ptk. egyértelműen kimondja, hogy kit tekint a gyermek anyjának: a gyermeket világra hozó nőt, a szülőanyát vagy azt a nőt, akinek a génjeit a gyermek hordozza.
Ettől eltérő, de szintén az anyaság szempontjából kérdéses eset, amikor a gyermek megszülését meddő, vagy a szülést más okból vállalni nem akaró genetikai anyán kívül álló más személy vállalja, tehát a gyermeket kívánó pár embrióját egy másik nő méhébe ültetik be, aki a megszületett gyermek anyai pozícióját visszaadja.
Ez az ún. pótanyaság intézménye, amelyet egyes európai és tengerentúli országok - pl. Hollandia, Ausztria - engedélyeznek.
A magyar jog ezt a megoldást nem ismeri, a dajkaterhesség intézménye hazánkban nem engedélyezett.
A béranyaság a dajkaanyaságnak az a válfaja, amikor ellenszolgáltatás fejében történik a mesterséges megtermékenyítés.
Bizonyos országokban - úgymint Oroszország, India, Ukrajna - ez sem tiltott.
Ha nem ismert az anya
Míg a fenti példákban az jelentheti a problémát, hogy a két lehetséges személy (szülőanya és genetikai anya) közül meg kell határozni, hogy ki a valódi anya, az is előfordulhat, hogy a gyermek anyja egyáltalán nem ismert, ilyenkor az anyai jogállás betöltetlen.
Ennek tipikus példája, amikor ismeretlen szülőktől származó gyermeket találnak a kórházak előtt elhelyezett inkubátorokban, esetleg más helyeken.
Ha az anya személyét nem lehet megállapítani, az ismeretlen szülőktől származó gyermek részére a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet rendelkezései szerint a gyámhivatalnak soron kívül gyermekvédelmi gyámot kell kirendelnie, és kötelezővé teszi a jogszabály az ún. képzelt anya bejegyzését.
A gyámhatóságnak meg kell tehát állapítania a képzelt anya születési családi és utónevét, születési helyét és idejét, valamint település szintű lakóhelyét és be is kell jegyezni az anyakönyvi kivonatba.
Képzelt anyát állapít meg a gyámhatóság akkor is, ha a gyermeket egyedülálló apa fogadta örökbe.
Anyai elismerés
Van-e lehetősége ezután az anyának mégis meggondolnia magát?
Az ún. anyai elismerésnek akkor lehet utólag helye, ha a cselekedetét megbánó anya hat héten belül jelentkezik a gyermekért és kétséget kizáróan - személyazonossággal, a szülés kórtörténetével - igazolni tudja, hogy ő a gyermek valóságos vér szerinti édesanyja.
Ha az anya azonossága aggálytalanul megállapítható és azt más sem vitatja, az anyakönyvi bejegyzésnek anyasági per nélkül is lehet helye.
Szintén lehetőség van elismerésre, ha ún. „talált gyermek”-ről van szó, vagy amikor a gyermeket a szülést követően tévedésből elcserélik, illetve, ha lopott személyazonossági igazolvány alapján a gyermeket nem a szülő nő gyermekeként anyakönyvezik.
Mikor van helye anyaság bírói megállapításának?
Az anyaság megállapítása iránt indított per a származási per gyűjtőkategóriája alá tartozik az apaság megállapítása, valamint az apaság vélelmének megdöntése mellett.
Az anyaság bírói megállapítását akkor lehet kérni, amennyiben vitás, hogy a gyermeknek ki az anyja, illetve az anya személye egyáltalán nem állapítható meg.
A per célja annak megállapítása, hogy a gyermek anyja az általa megjelölt személy, illetve - az anya által indított perben - hogy ő a gyermek anyja.
Anyaság megállapítása tehát kérhető akkor, amikor az anyai státusz betöltetlen (inkubátorban elhelyezett vagy talált gyermekért jelentkezik az anya), de akkor is, ha a születési anyakönyvi kivonatban be van jegyezve valaki, viszont ilyenkor a felperes annak megállapítását kéri, hogy a születési anyakönyvbe anyaként bejegyzett személy nem az a nő, aki a gyermeket megszülte, tehát nem a gyermek anyja (negatív megállapítási per) és ezzel együtt kéri annak megállapítását, hogy az anya az általa megjelölt személy (pozitív megállapítás).
Ebben az utóbbi esetben csak akkor van helye perindításnak, ha az anyaságra vonatkozó téves bejegyzés közigazgatási úton nem orvosolható, tehát a per csak másodlagos eszköz lehet.
Az ilyen típusú pernek lehet tárgya például az, ha a felperes azt állítja, hogy a gyermekét elcserélték.
Ilyenkor a bejegyzett és a vér szerinti anyaként megjelölt nők együttes perben állása elkerülhetetlen, mert a per mikénti elbírálása mindkettőjük személyes jogát érinti.
A perindítás eljárási szabályai
Jelentős különbség az apaság és anyaság megállapítása iránti per között, hogy míg az apaság megállapítása, illetve vélelmének megdöntése iránt keresetindításnak a gyermek születése előtt is helye van, addig anyasági per indítására idő előtt - értelemszerűen - nem kerülhet sor.
A per határidő nélkül indítható, és a jogosultnak azt személyesen kell megtennie.
Ki jogosult a perindításra?
Elsősorban a gyermek - halála esetén leszármazója - kérheti annak bírósági megállapítását, hogy az anyja az általa megjelölt személy.
Rajta kívül pert indíthat az is, aki azt állítja, hogy ő a gyermek anyja.
A pert a gyermeknek vagy leszármazójának az anya vagy a születési anyakönyvbe anyaként bejegyzett személy ellen, az anyának a gyermek vagy a születési anyakönyvbe anyaként bejegyzett személy ellen kell megindítania.
A Ptk. kizárja a perindításra jogosultak köréből és nem is lehet pert indítani azzal szemben, aki az eljárás lefolytatásához ivarsejtet vagy embriót adományozott (donor), amennyiben a gyermek emberi reprodukciós eljárás eredményeként született.
Ha az anyaság bírósági megállapítása iránti perben az anyai jogállás változása a nő házassága folytán az apaság vélelmére kihat, a pert a férj ellen is meg kell indítani, akit házassági köteléken alapuló vélelem alapján a gyermek apjának kell tekinteni.
Bizonyítás
Mivel az anyai jogállás a szülés tényén alapul, az anyasági perekben azt kell bizonyítani, hogy a gyermeket az szülte, aki magáról ezt állítja, illetve, hogy nem az a nő szülte, aki a gyermek születési anyakönyvében anyaként fel van tüntetve.
Mindkét esetben lehetséges a szülés tényének okirati vagy tanúkkal történő bizonyítása, azonban a „bizonyítékok királynője” az anyasági perekben is az orvosszakértői, tipikusan a DNS-vizsgálatok.
A vértulajdonsági vizsgálat jelenleg a leghatásosabb bizonyíték, mert közvetlenül a származásra szolgáltat adatokat.
Tény azonban az is, hogy a vérségi származás ténye - az orvostudomány mai állása szerint - teljes bizonyossággal nem állapítható meg, ezért az ítélkezési gyakorlat az egyéb, pl. tudati tényezőknek is jelentőséget tulajdonít, amelyek a természettudományos bizonyítékokat megerősíthetik, sőt bizonyos esetekben - ha például akadályba ütközik - helyettesíthetik is.
A bíróság az általa szükségesnek talált bizonyítást egyébként hivatalból is elrendelheti.
Az egyetlen ismert magyar per
A magyar joggyakorlatban egyedül fellelhető, felülvizsgálati szakaszba eljutott és érdemi döntéssel zárult anyaság megállapítása iránt indított pert a BH1998.234. számú jogeset tartalmazza.
A felperes gyermek által indított keresetben annak megállapítását kérte, hogy vér szerinti anyja az 1992. október 30-án elhunyt I. r. alperes.
Az I. r. alperes ügygondnoka a felperes keresetének elutasítását kérte, a II. r. alperes - aki a születési anyakönyvi kivonatba a felperes anyjaként volt bejegyezve - a kereset teljesítését nem ellenezte.
A bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A megállapított tényállás szerint az anyakönyvbe bejegyzett II. r. alperes és a felperes édesapja házasságot kötött, és 1932. június 15-én született a felperes, aki keresetében azt állította, hogy az általa anyaként megjelölt személy - aki egyébként a II. r. alperes testvére - 1930. és 1937. között egy háztartásban élt felperes édesapjával és II. r. alperessel, és ez idő alatt felperes édesapja és I. r. alperes nemi kapcsolatot tartottak fenn, és ő ebből a kapcsolatból származik.
A II. r. alperes a „családi botrány” elkerülése végett hozzájárult ahhoz, hogy a felperest az ő gyermekeként anyakönyvezzék, majd ténylegesen ő volt az, aki a felperest saját gyermekeként nevelte.
Felperes szerint édesapja célzást tett előtte a származására, majd más is megerősítette annak körülményeit.
A bíróság a perben a felperesen és a II. r. alperesen foganatosítandó vércsoportvizsgálatot rendelt el, melynek eredménye szerint a II. r. alperes anyasága a felperes tekintetében „valószínű”.
A jogerős ítélet indokolása szerint a felperes nem tudta bizonyítani azt a nemleges tényt, hogy a II. r. alperestől nem származik.
A felperes előadását a II. r. alperes elismerő nyilatkozatán kívül más bizonyíték nem támasztotta alá, és mivel a felperes bejegyzett anyjától való származását az élettani vizsgálatok sem zárták ki, önmagában a felperes apja és az általa megjelölt anya közti nemi kapcsolat fennállásának perdöntő jelentősége nincs.
A Legfelsőbb Bíróság a felperesi felülvizsgálati kérelem alapján lefolytatott eljárásban a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
Megállapította, hogy az adott ügyben a közvetett bizonyítékok értékelésével legfeljebb az állapítható meg, hogy a felperes apja és I. r. alperes között a felperes fogamzási idejében nemi kapcsolat állt fenn, ebből azonban nem következik, hogy a születési anyakönyvben bejegyzett II. r. alperes helyett I. r. alperes a felperes vér szerinti anyja.
Kifejtette, hogy a származási perekben leghatékonyabb, objektív bizonyításnak, az élettani vizsgálatok lefolytatásának teljes köre csak akkor értékelhető súlyának megfelelően, ha a vizsgálatokat valamennyi érintett személyen elvégzik, azonban a peres felek egy része már elhalálozott.
Emellett a vizsgálatok eredményének bizonyító erejét az is lerontja, hogy a II. r. alperes I. r. alperes vér szerinti testvére volt.
A Legfelsőbb Bíróság a perben foglalkozott a bizonyítás kérdéseivel is, és elvi éllel rámutatott, hogy az anyaság megállapítása iránti kereset elbírálásának előkérdése egy negatív megállapítási kereset arra vonatkozóan, hogy az anyakönyvbe anyaként bejegyzett személy valójában nem a gyermek édesanyja.
Összefoglalás
Összefoglalásként megállapítható, hogy a származás megállapítási perek elenyésző része irányul az anyaság megállapítására, és a jelenlegi szabályozás egyértelműen eligazítást nyújt abban a kérdésben, hogy kit kell vitatott körülmények között a gyermek anyjának tekinteni.
Az orvostudomány fejlődésével bekövetkezhetnek olyan változások, amely a jog e körbeni további részletezett szabályozását fogja igényelni, és nem kizárt a jövőben annak a lehetősége sem, hogy a magyar családjog is a szabályozása körébe vonja az ún. pótanya útján történő gyermekvállalást.
A tudomány fejlődésének a jövőben a bizonyítás tekintetében is jelentősége lehet, amely a származásmegállapítási perek ítélkezési gyakorlatát alapvetően meghatározhatja.
A gyermek előzetes vállalása mindkét szülő önrendelkezési joga körébe tartozik, ezért a fogantatásra irányuló akarat kölcsönös kell legyen.
A férfi utódvállalásra vonatkozó önrendelkezési joga kizárólag egy esetben sérülhet: amennyiben a vele nemi kapcsolatot létesítő nő megtéveszti őt a nemzőképességét illetően, tudván arról, hogy a férfi ellenzi az utódnemzést.
A jelen perben a felperes annak megállapítása iránt indított keresetet az alperessel (az anyával) szemben, hogy az alperes megsértette az 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 76. §-ában írt emberi méltóságát azzal, hogy az alkalmi kapcsolatukból származó gyermeke születésével kapcsolatban az alperes a felperes apai minőségéről a felperes hozzájárulása nélkül, egyoldalúan döntött, így sérült a felperes apa önrendelkezési joga.
Véleménye szerint a gyermek vállalásával kapcsolatban nem lehet különbséget tenni férfi és nő között.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította.
A bíróság kifejtette, hogy az alperes nem sértette meg a felperes Ptk. 76. §-a szerinti emberi méltóságát és abból eredő önrendelkezési jogát.
A felperes által hivatkozott 43/2005. (XI. 11.) AB határozat és 48/1998. (XI. 23.) AB határozat a gyermekvállalással kapcsolatban az anya, illetve a nő önrendelkezésével összefüggésben született.
Rámutatott arra, hogy egyetlen jogszabály sem követeli meg azt, hogy a gyermek fogantatását követően a nemző apa hozzájáruljon a gyermek megtartásához.
Sérelmezte, hogy az alperes érdemi ellenkérelme valótlan előadást tartalmaz.
Kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság az alperes nyilatkozata alapján indokolásában tényként rögzítette, hogy a felperes kényszertől mentesen létesített szexuális kapcsolatot az alperessel.
Hivatkozott arra is, hogy az esetek túlnyomó többségében a nemi kapcsolat célja nem az utódnemzés.
A nemi élet következményeinek ismerete nem azonos a következmények akarásával és vállalásával.
A nemi életnek egyébként sem szükségszerű következménye a terhesség, illetve a gyermek vállalása.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy a nőt milyen módon védik a hatályos jogszabályok, az Alaptörvény és az Alkotmánybíróság határozatai, amely védelem a férfit is meg kell, hogy illesse.
A 48/1998. (XI. 23.) AB határozat szerint a nők önrendelkezésének része az, hogy terhességükről rendelkezzenek.
A gyermek megszülése után dönthet a nő arról, hogy örökbe adja-e a gyermekét.
Az Alaptörvény XV. cikkében megfogalmazott nemek közötti egyenjogúságból az következik, hogy az emberi méltóság nem nemi jelleghez köthető, hanem emberi jog, férfinak és nőnek azonos jogai vannak.
Nem vitatta, hogy nincs olyan jogszabály, amely kötelezővé tenné a nemző apa hozzájárulását a gyermek megtartásához.
Hangsúlyozta azonban, hogy nem is ez képezi a per tárgyát.
Ha az alperes a felperes döntését tiszteletben tartja, nem nevezte volna meg apának a felperest.
Azaz akkor járt volna el helyesen az alperes, hogy ha nem nevezi meg apának a felperest.
Ebben az esetben képzelt apa kerül bejegyzésre az anyakönyvbe.
A másodfokú bíróság nem értett egyet a törvényszék ítéletébe foglalt azon okfejtéssel, hogy a felperes önrendelkezési jogát a gyermekvállalással kapcsolatban akkor gyakorolta, amikor „önkéntesen, kényszertől mentesen szexuális kapcsolatot létesített” az alperessel.
Ezzel szemben a felperes álláspontját osztja abban a kérdésben, hogy a gyermek előzetes vállalása mindkét szülő önrendelkezési joga körébe tartozik.
Különböző neműek közötti nemi kapcsolat létesítése esetén valóban számolni kell általában még a nem kívánt fogamzás lehetőségével is, de a nemzésre irányuló egyoldalú szándék megvalósítása nem illetheti meg egészében csak az egyik felet, a fogantatásra irányuló akarat kölcsönös kell legyen.
Az önrendelkezési jog határain kívül esik olyan döntés egyoldalú meghozatala, amely más személy jogaira és kötelezettségeire, jogállására kihat.
Az apaság a férfi jogállását akkor is meghatározza, ha apai jogait nem gyakorolja, apai kötelezettségeit nem teljesíti, és ezeket az anya nem is várja el tőle.
Az apai jogállás független az anya jogi elvárásaitól, életre szóló jogviszonyt hoz létre az apa és a gyermek között, mindkettőjük személyállapotát meghatározza.
A nőt biológiai természete önmagában nem jogosítja fel ilyen jogi hatalmasság gyakorlására.
Ez azt eredményezné, hogy a nő - adott esetben - a férfit reprodukciós törekvései során egyszerűen eszköznek tekintse, és ekként „használja”.
A férfi utódvállalással kapcsolatos önrendelkezési joga nem sérül akkor, ha a fogantatás nemző szándék hiányában következik be.
Nem sérül akkor sem, ha az utódvállalási szándékának hiányát a nemi kapcsolat létesítését megelőzően nem hozza egyértelműen a nő tudomására.
A felperes a keresetében az önrendelkezési joga megsértését abban jelölte meg, hogy az alperes a felperest nevezte meg apaként, és apasági pert kezdeményezett vele szemben.
A per tárgya tehát nem a kapcsolat létesítése, a gyermek fogantatása, a gyermek kihordása és szülése volt, így az előzményeket vizsgálni sem kellett.
Ezzel szemben rá kell mutatni arra, hogy a felperes apasága tény.
A gyermek megszületését követően az apaság nem akarat-elhatározás és nem vállalás kérdése.
Ez a tény a fentiekben kifejtettek szerint a reprodukciós akaratra is kiterjedő önrendelkezési jog gyakorolhatóságának a keretein kívül esik, következésképpen a bizonyítása és a jogkövetkezményeinek érvényesítése sem sértheti az önrendelkezési jogot.
A személyiségi jogok gyakorolhatósága nem terjed ki a tények feletti uralomra.
Nem a jogokból következnek a tények, hanem a jogi jelentőségű tényekből a jogok és a kötelezettségek.
A gyermek születésének a tényéből a származási viszonyban egy személyiségi jog következik: a gyermek származás megismeréséhez való joga.
Az Alkotmánybíróság az 57/1991. (XI. 8.) AB határozatában rámutatott arra, hogy a vérségi származás kiderítése mindenkinek a legszemélyesebb joga, amely az Alkotmány 54. §-ának (1) bekezdésében írt általános személyiségi jog körébe tartozik.
Az Alkotmánybíróság az emberi méltósághoz való jogot az ún. általános személyiségi jog egyik megfogalmazásának tekinti.
Az általános személyiségi jog részét képezi az önazonossághoz való jog is.
Ez magában foglalja azt, hogy mindenkinek a legszemélyesebb joga a vérségi származását kideríteni.
Kiemeli továbbá az ítélőtábla, hogy az apaság megállapítását a P. Járásbíróság előtt folyamatban volt perben nem is az anya - a jelen per alperese -, hanem a gyermek maga kérte.
A gyermek volt a per felperese, a Csjt. 38. §-ának (4) bekezdése értelmében.
Az anya félként nem vett részt az apasági perben, a gyermeket az ilyen perekben a gyámhatóság képviseli.
Az anya szülőként nem is képviselheti törvényes képviselőként a gyermekét az apaság megállapítása iránti perben a Csjt. 87. §-ának (1) bekezdése szerint.
Ezért a gyámhatóság eseti gondnokot rendel a gyermek felperes részére a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 132.
A gyermek identitáshoz, származás megismeréséhez való jogának gyakorlásával nem sérülhetett a felperes önrendelkezési joga.
A cikk kizárólag általános tájékoztatási célokat szolgál, és nem tekinthető egyedi ügyre vonatkozó hivatalos jogi tanácsadásnak, szakvéleménynek vagy jogi állásfoglalásnak.
tags: #anyasag #megallapitasa #jogeset