Angelcare Újraélesztő Tanfolyam: Életmentő Tudás Gyermekekért és Felnőttekért

Az Elsősegélynyújtás Oktatásáért Alapítvány kiemelt célja a magasszínvonalú, hiteles elsősegély-oktatás és információközlés előmozdítása. Ennek keretében az Angelcare újraélesztő tanfolyamok széles skáláját kínálja, melyek a legfrissebb szakmai iránymutatásokon alapulnak, különös tekintettel a gyermek újraélesztésre.

Miért fontos a gyermek újraélesztés?

Sok gyermek újraélesztése nem történik meg időben, mert az ellátók félnek, hogy ártanak a gyermeknek, lévén nem kaptak külön képzést gyermek újraélesztésből. Ez a félelem alaptalan: sokkal fontosabb, hogy bátran használja a felnőtt BLS algoritmust (újraélesztés lépéseit) gyermekek esetében is, mintsem, hogy semmit se tegyen. A felnőtt újraélesztési ajánlás biztonsággal használható eszméletlen, nem normálisan légző gyermekek esetében is.

A felnőtt és gyermek újraélesztési algoritmusok közötti különbségek elsősorban a szívmegállás eltérő okain alapulnak. Gyermekeknél a keringésmegállás száma kifejezetten ritka. Annak ellenére, hogy világszerte javult az össztúlélés, a jó neurológiai kimenetellel rendelkező gyermekkori kórházon kívüli szívmegállás utáni túlélési arány továbbra is alacsony.

A szívmegállás okai gyermekeknél és serdülőknél

Csecsemő (1 év alatt) és gyermekkorban (1-12 év) a légúti idegentest áll leggyakrabban a keringésmegállások hátterében. Serdülőknél (13-18 év) a baleset, mérgezés és öngyilkossági kísérlet tartozik a szívmegállások vezető okai közé. Mindhárom tényező aránya megfelelő, egész társadalomra kiterjedő prevencióval jelentősen csökkenthető lehet. A legtöbb újraélesztés újszülőtteknél, csecsemőknél és komplex krónikus betegségben, elsősorban szívbetegségben szenvedő gyermekeknél történik.

A csecsemők, gyermekek és serdülők szívmegállása gyakran progresszív légzési vagy keringési elégtelenség, illetve neurológiai vészhelyzetek következménye. Ezért a kritikus állapotú gyermekek felismerése és megfelelő ellátása továbbra is a szívmegállás megelőzésének legjobb módja. Minden szülőt és gyermekekkel foglalkozó személyt (óvónő, pedagógus, gyermekfelügyelő, edző) ösztönözni kell a súlyos betegségek és traumák alapvető felismerésének, valamint az elsősegélynyújtás és az életmentő eljárások elsajátítására.

Tudniuk kell, hogy azonnal orvosi segítséget vagy mentőt kell hívniuk, ha a gyermeknél olyan jelek vagy tünetek jelentkeznek, amelyek súlyos állapotra utalhatnak.

A gyermekek szívmegállásának okai korosztályonként

Az Európai Újraélesztési Társaság (ERC) iránymutatása

Az Európai Újraélesztési Társaság (European Resuscitation Council) 2025 októberében publikálta legfrissebb, gyermek újraélesztéssel kapcsolatos iránymutatását. A gyermek újraélesztési protokoll továbbra is szakmai bizonyítékokra épít, ahol nem állnak rendelkezésre megfelelő vizsgálatok, más szakmai szervezettel közösen, konszenzuális ajánlás született.

A gyermek kifejezést általánosságban 0-18 éves személyekre használjuk, specifikusan ezen belül további korcsoportokat különítünk el: 1 év alatt csecsemő, 1-12 év között gyermek, 13-18 év között tinédzser/serdülő. Az Angelcare tanfolyamokon igyekszünk feltüntetni a pontos korosztályt, a fogalmi félreértések elkerülése érdekében.

Angelcare újraélesztési protokoll gyermekek és csecsemők számára

1. Az első lépés: tapintási inger és segítségkérés

  • Alkalmazzon tapintási ingert! Iránymutatásban nem szereplő javaslat, hogy érintse meg (ne rázza) a gyermek vállait! Kerülje a felnőtteknél alkalmazandó megrázást!
  • Ha a bajba jutott NEM reagál, hívjon segítséget!
  • Ha a bajba jutott ingerekre nem reagált, kérjen meg egy jelenlévőt, hogy hívjon mentőt (112)! Ha senki nincs a közelben, hívja Ön a mentőket (112)!
  • Ha lehetséges, maradjon a bajba jutott mellett! Ha van mobiltelefonja, kapcsolja be a kihangosító módot! Ha egyedül van és nincs mobiltelefonja, vagy nincs mobiltelefon-hálózat/műholdas kapcsolat, segítségért kiálthat.

2. Légútbiztosítás és légzésvizsgálat

  • Egyik kezét helyezze a gyermek (1-12 év) homlokára és óvatosan hajtsa ENYHÉN hátra a fejét! Ezzel párhuzamosan az ujjai hegyével emelje előre a gyermek állcsontját. Serdülőknél (13-18 év) a felnőttekhez hasonlóan, teljesen hátra kell hajtani a fejet a légzésvizsgálat során. Ne nyomja a lágyrészeket az állcsont alatt, mivel ez elzárhatja a légutakat! Ez különösen csecsemők esetén fontos!
  • Fülét tegye a gyermek orra elé, így hallja a légzőmozgásokat, érzi arcán, illetve szemével figyelje a mellkas mozgását! Ezt a vizsgálatot hármas érzékelésnek hívjuk (érzem, látom, hallom). A vizsgálatot legfeljebb 10 másodpercig végezze! Ez alatt legalább két légzést kellene tapasztalnia.
  • A pulzus tapintásával (pl.: nyaki ütőér / a. carotis) a keringésmegállás nem ítélhető meg biztonsággal. A keringésmegállások kb. 40%-ában jelentkezik ún. agonális légzés ("gaspolás", terminális légzés). Gaspolás gyermekeknél is előfordulhat. Görcstevékenység esetén is gondolni kell a keringésmegállás lehetőségére!
A légútbiztosítás és légzésvizsgálat lépései

3. Szájból szájba lélegeztetés

  • Óvatosan hajtsa ENYHÉN hátra a gyermek fejét az áll előre emelésével! Serdülőknél (13-18 év) a felnőttekhez hasonlóan, teljesen hátra kell hajtani a fejet!
  • Hüvelyk és mutatóujjával csípje össze a gyermek orrának lágyrészeit, így elzárva az orrnyílást. Vegyen egy normál légvételnyi levegőt, ajkait helyezze légmentesen a gyermek ajkaira, majd folyamatos, egyenletes kifújással lélegezze ki a levegőt! A befújás kb. 1 másodpercet vegyen igénybe.
  • A befújást követően fejét fordítsa a gyermek mellkasa felé, figyelje a mellkasa süllyedését és vegyen újabb légvételt. Ezután ismételje meg a befújást!
  • Gyermek újraélesztésnél fontos a szájból szájba lélegeztetés alkalmazása, hiszen ebben a korcsoportban a legtöbb keringésmegállás légzési elégtelenségre vezethető vissza.
  • Amennyiben a befújás nem hatékony, fennáll a légútelzáródás lehetősége. Nyissa ki a gyermek száját, tekintsen bele. Ha a légúti idegentest jól látható és egyetlen mozdulattal eltávolítható, távolítsa azt el! Ne nyúljon vakon a gyermek szájába!

A gyermek újraélesztés lépései

4. Mellkaskompresszió

  • A mellkaskompressziókat szilárd felületen kell végezni. A ruházatot csak akkor szabad levenni, ha az akadályozza a mellkaskompressziókat.
  • Gyermekeknél minden életkorban a szegycsont alsó felét kell komprimálni. A kompressziót legalább a mellkasi átmérőjének egyharmadáig kell végezni (kb. 5 cm).
  • A lenyomásokat végezheti egy tenyérrel, vagy két kézzel, amelyik a legkényelmesebb.
  • Egykezes technika esetén egyik tenyerének kéztői részét helyezze a szegycsontra, másik kezével fogja a gyermek fejét, átjárható légutat biztosítva a fej enyhe hátra hajtásával.
  • Kétkezes technika esetén kezeit összekulcsolva, a felnőtt újraélesztési technikának megfelelően végezze a lenyomásokat.
  • Teljesen engedje fel a mellkast a lenyomás után, és törekedjen a 100 - 120 / perces frekvenciára.
  • Amennyiben tanult gyermek újraélesztést, 15 mellkasi lenyomást végezzen. Ha nem tanult, alkalmazható a felnőtt iránymutatás, 30 lenyomás.

5. Kompresszió és lélegeztetés aránya

  • 15 (30) mellkasi lenyomást 2 befújás kövessen.

6. Automata külső defibrillátor (AED) használata

A külső automata/félautomata defibrillátorok (AED) biztonságos és megbízható eszközöknek bizonyultak olyan laikusok kezében is, akik egyáltalán nem, vagy csak rövid ideig tanultak újraélesztést. AED használattal megvalósítható a korai defibrillálás még a mentő kiérkezése előtt.

  • A legtöbb AED 8 éves kor felett alkalmazható. 8 éves kor ALATT speciális gyermek elektróda használata javasolt - amennyiben az rendelkezésre áll.
  • Ha 1 és 8 éves kor közötti gyermeknél csak felnőtt elektróda áll rendelkezésre, azt a felnőtt ábrának megfelelően helyezze a gyermek mellkasára.
  • 1 éves kor alatti AED használatra kevés tapasztalat áll rendelkezésre, de használatuk elfogadható - amennyiben nincs más lehetőség.
  • Kapcsolja be a készüléket és kövesse az utasításait! Aktiválja a készülék gyermek üzemmódját (25 kg alatti gyermeknél) (vagy átkapcsoló gombbal vagy a gyermek elektróda csatlakoztatásával). Helyezze fel az elektródákat az ábrának megfelelően.
Az AED elektródák megfelelő elhelyezése gyermekeken
Korcsoport Légútbiztosítás módja Mellkaskompresszió típusa Mellkaskompresszió mélysége Kompresszió/lélegeztetés arány AED elektróda ajánlása
Csecsemő (0-1 év) Enyhén hátra hajtott fej, állcsont emelése Két ujj, vagy két kéz Mellkas átmérőjének 1/3-a (kb. 4 cm) 15:2 Gyermek elektróda (ha van), egyébként felnőtt
Gyermek (1-12 év) Enyhén hátra hajtott fej, állcsont emelése Egy vagy két tenyér Mellkas átmérőjének 1/3-a (kb. 5 cm) 15:2 Gyermek elektróda (ha van), egyébként felnőtt
Serdülő (13-18 év) Teljesen hátra hajtott fej Két kéz Mellkas átmérőjének 1/3-a (kb. 5-6 cm) 30:2 Felnőtt elektróda

Az Angelcare tanfolyamokról

BLS Provider képzés (Alapszintű újraélesztés)

A kurzuson a résztvevő készségszinten elsajátíthatja az alapszintű újraélesztés lépéseit: megtanulhatja, hogyan ismerje fel, ha valakinél keringésmegállás lépett fel, gyakorolhatja a segítséghívást, a jó minőségű mellkaskompressziót, az eszköz nélküli lélegeztetés technikáját és gyakorolhatja a félautomata külső defibrillátor (AED) használatát, a stabil oldalfektetés és a légúti idegentest-ellátási protokoll lépéseit.

Az oktatás hatékonysága és az egyszerűség érdekében laikusoknak eszméletlen, nem normálisan légző gyermek ellátására a felnőtt BLS algoritmust alkalmazza. Azon elsősegélynyújtóknak, akik hivatásuk kapcsán gyermekekkel foglalkoznak (pl. tanárok, védőnők, úszómesterek) érdemes megtanulnia a felnőtt BLS módosítását is. Azon segélynyújtók, akik felnőtt BLS képzést, vagy csak mellkaskompressziós képzést kaptak, és nem rendelkeznek speciális gyermek BLS képzettséggel, továbbra is használhatják a felnőtteknél tanultakat gyermek újraélesztés esetén is.

A képzés célcsoportjai

Képzettségtől függetlenül bármely 12 év feletti személy részt vehet a tanfolyamon. Az e-learning rendszerből érhető el, és angol nyelven áll rendelkezésre. A kurzuson azonban mind az elméleti-, mind a gyakorlati oktatás magyar nyelven történik.

Tanfolyam a leendő szülőknek

A tanfolyam célja: felkészíteni a leendő szülőket a babavárás első évében kialakuló állapotokkal kapcsolatban. Az újszülött folyamatosan fejlődő szervezet, melynek anatómiai, élettani hátterével is ajánlatos tisztában lenni. Fejlődő világunk egyik vívmánya, hogy légzésfigyelő készülékeket használunk. Működését a bababoltban készségesen elmagyarázzák, de arról már nem esik szó, hogy mit is tegyünk, ha megszólal. A nyugodt szülői lét egyik alapköve a tudatos felkészülés. Az elmélet mellett a gyakorlati alapok elsajátítása is szerves részét képezi az oktatásnak. A képzésen minden résztvevő elsajátíthatja az alapszintű újraélesztés (BLS) lépéseit, az automatizált külső defibrillátor (AED) használatát, gyakorolhatja a stabil oldalfektetést és hogy mit kell tenni légúti idegentest okozta fuldoklás esetén.

Defibrillátoros oktatással egybekötött munkahelyi elsősegélynyújtó képzés

Az 1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemről, valamint a 3/2002. (II. 8.) SZCSM-EüM együttes rendelet (a munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről) 20.§(1)-e alapján minden munkahelyen és műszakban a tevékenység és a munkafolyamatok veszélyességétől, illetve az ott dolgozók számától függően kialakított elsősegélynyújtó felszerelést vagy mentődobozt és a munkavállalók közül kiképzett, elsősegélynyújtásra kijelölt személy jelenlétét kell biztosítani.

Egyre több munkahely rendelkezik újraélesztő géppel is, amit az elsősegélynyújtásra kijelölt személynek tudnia kell biztonságosan működtetni. Ezen a képzésen tehát azoknak a dolgozóknak kell részt venniük, akiket munkáltatójuk ezzel a feladattal bíz meg, és a munkahely újraélesztő készülékkel is rendelkezik.

Az AED ismeret elsajátítása oktatógépen történik, típusonként a gépek használatához helyi oktatás is szükséges.

Munkahelyi elsősegélynyújtás defibrillátorral

Képzés és vizsga

Az oktatási prioritásunk a támogató tanulási környezetben megélt résztvevői sikerélmény. A képzés során folyamatosan értékeljük a résztvevői teljesítményt, szükség esetén támogató oktatói hozzáállással korrigáljuk a mozdulatsort. A képzés végén gyakorlati készségfelmérést kizárólag azon ritka esetben tartunk, amennyiben a folyamatos készségfelmérés módszerével nem lenne megállapítható a készségek sikeres elsajátítása.

Miből áll a vizsga? Írásbeli (tesztfeladatok) és gyakorlati (AMBU-babán és defibrillátoron végzett) részből. A sikeres vizsgát követően a DEKRA Akademie Igazolást állít ki (az igazolás a közúti elsősegélynyújtó vizsga igazolására nem használható fel).

Az Angelcare Alapítvány

Az oldal üzemeltetője az Elsősegélynyújtás Oktatásáért Alapítvány, melynek célja a magasszínvonalú, hiteles elsősegély-oktatás és információközlés előmozdítása. Tanfolyamok, szakanyagok, videók, tesztek, interaktív feladatok segítségével segítik a tanulást. Magyarországon évente 25.000 kórházon kívüli halálesetet regisztrálnak hirtelen szívhalál következtében. Ennek 90%-át kamrafibrilláció okozza. 3-5 percen belül történő defibrilláció 50-70%-os túlélést eredményezhet.

A nálunk végzett elsősegélynyújtók életük végéig ingyenesen vehetnek részt a DefiCare University bármely képzésén vagy rendezvényén.

tags: #angelcare #ujraeleszto #tanfolyam