Az adventi koszorúkészítése és a gyertyagyújtás egy keresztény hagyomány, amely az advent négy hetének múlását szimbolizálja a liturgikus naptárban. Akárcsak a karácsonyfa, úgy a koszorú is elengedhetetlen részévé vált az ünnepi hangulatnak és készülődésnek. Hagyományosan egy fenyőágakból álló koszorúról beszélünk, amelyen négy gyertya ég, de a modern kor szellemében számtalan variációban létezik - a szín-, anyag- és méretkavalkágból minden stílusú otthonhoz meg lehet találni a megfelelő koszorút.
Azok, akik valami különlegesre, egyedire és saját készítésűre vágynak, maguk is megalkothatják adventi koszorújukat, és még csak nem is kell nagyon bonyolult dolgokra gondolni. Összegyűjtöttünk inspirációként számos mesés adventi koszorút, amelyeket egyszerűen, akár zero waste módon is lehet kivitelezni otthon, a végeredmény pedig roppant mutatós lesz. Még épp időben vagy, hogy december 1-jére elkészítsd valamelyiket!

Az adventi koszorú alapja és anyagai
Minden koszorú alapja a jól megválasztott alap. Magunk is készíthetünk koszorúalapot, például vesszőből, kartonlapból, drótból vagy fából, így még az igazán egyedi elképzeléseket is meg tudjuk valósítani.
Szalmakoszorú alap
Talán a legismertebb alap, bármelyik piacon vagy virágosnál beszerezhető, olcsó, sok méretben és vastagságban elérhető, ráadásul rengeteg lehetőséget rejt. Fontos, ha szalmaalapra dolgozunk, hogy ezeket bizony érdemes teljes egészében bevonni (eltakarni) a dekorációval, mert natúr valójában nem különösebben dekoratív. Bevonhatjuk természetes alapanyagokkal, termésekkel, apró tobozzal, dióval, mogyoróval, mohával, szalaggal, filcanyaggal, kötött sállal, jószerivel bármivel.
Vesszőkoszorú alap
Önmagában is mutatós darabok a natúr stílus kedvelőinek. Ezek az alapok csak kevés, natúr, vagy épp skandináv stílusú díszítést igényelnek. A díszítőelemeket tanácsos tűződróttal rögzíteni, vagy szalaggal odakötni. Léteznek natúr színű, de színesre festett darabok, mint ahogy szabályosra fésült, és kubancos darabok is.
Hungarocell alap
Hobbiüzletekben szerezhető be, többféle méretben. A hungarocell alap erőssége, hogy tűzködni lehet rá gyakorlatilag bármit. Dolgozhatunk rá articsókatechnikával, teletűzdelhetjük flitterrel. Festhető is, így a dekoráció színéhez igazíthatjuk az alapot, ha esetleg lennének kilátszódó részek. Egyébként a hungarocell alapot is érdemes teljes egészében bevonni. Ha modern, nem szokványos koszorút készítenénk, a hungarocell lehet az ideális választás. Csak oldószermentes ragasztóval, illetve kis hőmérsékletű ragasztópisztollyal dolgozzunk rá.
Oázis alap
Az oázis alapot élő dekorációk készítéséhez használják, a nedves tűzőhabot öntözve megnő a koszorú élettartalma. Ez az alap elég sérülékeny, nem könnyű rá dolgozni, ezért csak gyakorlottabbaknak ajánlott.
Eszközök és kiegészítők a koszorúkészítéshez
Az adventi koszorúk készítéséhez számos praktikus eszköz és kiegészítő áll rendelkezésre, amelyek megkönnyítik a munkát és segítenek a tökéletes végeredmény elérésében.
Ragasztópisztoly és patronok
Tapasztalatom szerint az átlagos árfekvésű pisztolyok is tökéletesen teszik a dolgukat, ám a patron választásánál érdemes mindenképpen a jó minőségre törekedni.
Virágtűződrót
Különböző vastagságú, hajlítható virágtűződrótok nagyon jól jönnek a koszorúkészítés során, sok esetben a ragasztó helyett is használhatjuk a díszek feltűzésére. Virágosoknál, barkácsáruházakban, hipermarketekben, hobbiüzletekben is beszerezhető praktikus kis holmi.
Gyertyák és gyertyatüskék
Hagyományosan három lila és egy rózsaszín (ez utóbbit a harmadik vasárnapon gyújtjuk meg) gyertyával készülünk az adventi időszakra, persze manapság ettől sokan eltérnek, és az aktuális divatirányzatoknak megfelelő színű és formájú gyertyát választanak. Szerintem a legfontosabb, hogy harmonizáljon a koszorunk stílusával. A gyertya helyének kiválasztásakor legyünk körültekintők, nehogy meggyulladjon a koszorúnk. Ha lehet, használjunk gyertyatüskét, a gyúlékony díszeket pedig a gyertyától távolabb rögzítsük a koszorúra.
Díszítőelemek
A legizgalmasabb része az egész műveletnek a különféle díszek elrendezése és rögzítése. Milliónyi kiegészítőt használhatunk, érdemes ilyenkor futni pár kört a kedvenc lelőhelyeinken.
Természetes díszítőelemek
Ezek nemcsak csodásak, hanem sok esetben illatoznak is, így duplán szerethetők. Ide sorolható könnyen hozzáférhető anyagok a szárított narancs- és citromkarika, a szárított narancshéj, a fahéjrúd, az egész szegfűszeg, toboz, a kisebb-nagyobb fenyőág, ilex, moha, mindenféle ilyentájt fellelhető bogyó (csipkebogyó), fehér szárazbab, ágszelet, csillagánizs, lótuszvirág termése, dió, mogyoró, rafia, háncs, tökmag és még ami nem jutott hirtelen eszembe. Ezek egy része a háztartásban, illetve a természetben is fellelhető, de hobbiüzletekben és barkácsáruházakban is sokfélét találunk.

Mű díszítőelemek
Alapból a természetes díszítőelemeknél felsoroltak mű változataival is díszíthetjük a koszorúkat, ezek időtállók, sokszor pedig ez is szempont.
Szalagok és zsinórok
Több kevesebb szalag szinte bármilyen stílusú koszorúhoz kelleni fog, akár klasszikus, akár modern stílusban gondolkodunk. Ajánlott a gyertya színével és a többi dekorációs elemmel harmonizáló színekben és mintákban gondolkodni. Szalagokból, filcanyagból virágformákat is készíthetünk, amelyek remek kiegészítői lehetnek a koszorúnak. Szalagot, zsinórt röltexben, lakberendezési áruházakban, barkácsáruházakban, hipermarketekben, hobbiüzletekben is találunk.
Stílusok és színvilágok
Nagyon sokféle stílust, ízlést megjeleníthetünk a koszorúnkon, ami fontos, legyen egységes elképzelésünk a végeredményt illetően. Van, aki ragaszkodik a klasszikushoz, sokan az aktuális divatirányzatot igyekeznek követni, mások pedig egészen formabontó ötletekkel rukkolnak elő.
Színválaszték
Túl sok színt ne használjunk egy koszorún belül, ez biztosan nem fog meghitt, ünnepi hatást kelteni. Érdemes eldönteni, hogy hideg vagy inkább melegebb árnyalatokat szeretnénk előnyben részesíteni, esetleg az abszolút naturális irányba mennénk. Legyen egy alap/uralkodó színe a koszorúnak, ez sok esetben ugye a zöld szokott lenni, de manapság persze a fehér és szürke ezen a fronton is nagyon hódít. Ezek kellemesen semleges alapok, innen még bármilyen stílus felé vihetjük a dolgot. A választott alapszínre építkezhetünk különféle árnyalatokkal (pl. arany vagy ezüst vagy pasztell, ezeket pedig további hideg vagy meleg színekkel egészíthetjük ki).
A karácsonyi ünnepekhez kapcsolódó színek jelentése:
- Piros: egyértelműen a karácsonyhoz kapcsolódik.
- Fehér: az örök érvényű fehér talán soha nem megy ki a divatból. Letisztult és minimalista hatást kelt.
- Arany: elegáns és ünnepi megjelenést kölcsönöz a koszorúnak. A fehér és az arany színkombinációja fényűző és stílusos benyomást kelt.
- Rózsaszín: az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségnek örvend.
- Ezüst: stílusos, ízléses és fényűző megjelenést kölcsönöz.
- Lila: remek választás azoknak, akik nem ódzkodnak a színektől.
- Fekete: divatos a modern adventi koszorúkon.
✝️😇 Mi az adventi koszorú és miért fontos?
Modern adventi koszorúk
A hagyományos színek, például a piros és a zöld helyett használhatunk visszafogott színeket is, például fehéret vagy bézset, amelyeket alapszínárnyalatokkal egészíthetünk ki. Az anyagokat illetően is teljesen szabadon választhatunk. Válasszuk az ízlésünknek megfelelő anyagokat, színeket és formákat.
Minimalista fém vagy rozsdamentes acél váz
Egy egyszerű és modern rozsdamentes acélból vagy fémből készült váz is szóba jöhet, ami gyertyatartókkal van ellátva. Díszítsük ezt a modern adventi koszorút egyszerű elemekkel, például tobozokkal vagy néhány fenyőággal. Fémkeret esetén a gyertyák határozzák meg az összképet.
Fa alapú modern koszorú
A fa szintén népszerű anyag az adventi koszorúkhoz, mivel természetes és jól kombinálható sokféle színnel és anyaggal. Fakorong esetén nincs szükség gyertyatartóra, mivel egy ragasztópisztollyal közvetlenül a fára rögzíthetjük a gyertyákat.
Üveg alapú modern koszorú
Az üveg is megfelelő anyag egy ilyen koszorúhoz. Vegyünk ékszerdobozt vagy egy üvegdobozt, és díszítsük ki azt mohával vagy fenyőágakkal. Alternatív megoldásként félmagas üvegpalackokat vagy üvegvázákat is kidíszíthetünk teamécsesekkel.
Eukaliptusz és szárított virágok
Ha nem szeretnénk lemondani a kerek szalmakoszorúról, akkor a modern adventi koszorúhoz használhatunk eukaliptuszt vagy szárított virágokat. A friss ágak és a szárított virágok kombinációja is elegáns és letisztult látványt nyújthat.
Készítsünk saját kezűleg adventi koszorút!
Egy saját készítésű adventi koszorú/ajtó- vagy asztaldísz nemcsak a készítője szemében sokkal értékesebb, hanem családi körben is becses darab lesz. Birtokolhatjuk az alkotás semmivel össze nem hasonlítható érzését, s az örömünkben a környezetünk is osztozni fog.
Hagyományos fenyőkoszorú lépésről lépésre
Mi kell egy házi adventi koszorúhoz?
- tűlevelű koszorúalap (kb. 40 cm) - fenyőből, jegenyefenyőből vagy magyalból
- 4 gyertya (pl. bézs árnyalat)
- 4 gyertyatű
- tobozok, termések
- virágdrót, hobbidrót
- opcionális dekor: szárított narancs, fahéjrúd, gömbdíszek, apró figurák
Rövid útmutató:
- Koszorúalap előkészítése: Kérhetünk kész koszorút virágkötőtől, vagy vásárolhatunk előre kötött fenyőalapot, amelybe kedvünk szerint szúrhatunk további zöld ágakat.
- Gyertyák rögzítése: A gyertyákat tűzzük gyertyatüskékre, majd helyezzük el egyenletesen. A tobozokat dróttal csoportos elrendezésben rögzítsük.
- Díszítés: Ragasszunk vagy drótozzunk a koszorúra apró figurákat, terméseket, gömböket - de hagyjunk némi „lélegző” teret a természetes hatás megőrzéséhez.

Zero waste adventi koszorú ötletek
Egyszerűen elkészíthető ez az adventi koszorú, amihez alapanyagért az erdőbe kell ellátogatnod.
Természetes fakéreg koszorú
Ez a koszorú egyszerűen elkészíthető, ha alapanyagért az erdőbe látogatunk. Egy fatörzs darabból is készíthetünk asztalunkra ilyen hagyományos koszorút.
Letisztult tobozos tál
Egyszerű - a négy gyertyát tegyük egy dekoratív tálba, majd halmozzunk melléjük fenyőtobozokat! Kész is a költséghatékony és természetes adventi koszorú.
Rusztikus farönkszelet koszorú
Adventi koszorúnak egy farönkszelet is szolgálhat alapul - vagy éppen négy. A gyertyákat elhelyezhetjük egy nagyobb farönkön, de négy kisebb szeletet egymásra ragasztva ez a koszorú izgalmas kompozíciója lesz otthonunknak.
Mézeskalács koszorú
Nemcsak házikó készíthető karácsonykor, hanem koszorú is! Ez még Mézi tetszését is garantáltan elnyerné!
Különleges gyertyaalapok
Találjunk egy különleges alapot a hosszú gyertyáknak! Válasszunk négy régi teáscsészét, esetleg üvegeket, de akár konzervdobozokat vagy kaspókat is használhatunk a célra. Tegyük a gyertyát a kiszemelt alapzatba, rakjuk körbe kövekkel, tobozokkal, mogyoróval esetleg mohával, hogy biztosan megálljon a helyén.
A klasszikus elegancia skandináv stílusban
A skandináv minimalizmus jegyében gyorsan és egyszerűen összekészíthetjük az adventi koszorúnkat. Töltsünk meg egy tálat mohával, és díszítsük körbe eukaliptusz levelekkel, valamint termésekkel.
Fagolyókoszorú
Az alábbi videó megmutatja, hogyan készíthetünk fa golyócskákból látványos adventi koszorút.
✝️😇 Mi az adventi koszorú és miért fontos?
Gallyakból készített koszorú
Az elkészítéshez gyűjtsünk össze gallyakat, amelyeket egy madzaggal vagy szalaggal kössünk össze. Meghagyhatjuk a gallyak természetes színét vagy kedvünk szerint színezhetjük őket. Az így elkészített gallyakra ragasszuk rá a gyertyákat, illetve a karácsonyi díszeket.
Saját tervezésű műfenyő alap
Ha a hagyományos tűleveles adventi koszorúkért lelkesedünk, szerezzünk be műanyag, díszítetlen adventi koszorú alapot, amely az élő fenyő gallyakra emlékeztet és díszítsük saját elképzelésünk szerint.
Karácsonyi gömbökből készült koszorú
Rengeteg karácsonyi gömbünk van otthon, amelyekkel nem tudunk mit kezdeni? Miért ne készíthetnénk belőlük adventi koszorút? Csak be kell szereznünk hozzá egy polisztirolhab koszorú formát, amelyre ragasztópisztollyal felragasztjuk a különböző méretű karácsonyi gömböket. Ezután a tetejére felrögzítjük az adventi gyertyákat.
Fenyőtobozokból készült koszorú
A természetes anyagok felhasználásához kapcsolódó további tippünk a fenyőtobozokból készülő adventi koszorú. A polisztirolhab koszorú formára ragasztópisztoly segítségével könnyedén felragasztjuk a tobozokat. Fenyőgallyakkal, szárított gyümölcsökkel vagy fahéjrudakkal is kiegészíthetjük.
Üvegekből, befőttesüvegekből készült koszorú
Az üveg negyedéig töltsük fel sóval, cukorral, rizzsel, diófélékkel vagy díszkavicsokkal és a belsejébe helyezzük el a gyertyát.
Tortatálcán vagy hagyományos tányéron elrendezett gyertyák
Az adventi koszorú egyszerű és gyors elkészítéséhez remek tipp a gyertyák tortatálcán vagy egy hagyományos tányéron való elrendezése. A tálca vagy tányér közepén, amelyen általában az édességeket szoktuk kínálni, helyezzük el a gyertyákat és díszítsük elképzelésünk szerint karácsonyi dekorációval.
Virágcserepekből készült koszorú
Eszébe jutott valaha, hogy virágcserepeket használjon az adventi koszorú elkészítéséhez? Pedig annyira egyszerű. A cserepet töltsük fel fenyő gallyakkal, tobozokkal, szárított gyümölccsel vagy egyéb díszekkel és helyezzük bele az adventi gyertyát.
Konzervdobozokból készült indusztriális koszorú
Ha a hagyományos befőttes konzervdobozokról leáztatjuk a címkéket, tökéletes alapanyagot kapunk az eredeti indusztriális stílusú adventi koszorúhoz. A dobozt töltsük meg fenyő gallyakkal, mohával, tobozokkal vagy diófélékkel és helyezzünk bele gyertyákat. A konzervdobozokat a gyertyákkal megszámozhatjuk, vagy átköthetjük szalaggal és ízlésesen elrendezhetjük.
Modern kávéspoharakból varázsolt mini-koszorú
Ez az upcycling adventi dekoráció egyszerűségével hódít. Nincs szükség nagy barkácstudásra: mindössze négy fehér papír- vagy klasszikus kávéspohárra, drótból hajlított számokra, néhány gyertyára és pár krémfehér mini mikulásvirágra. A poharakat csak fel kell tölteni egy kevés agyaggal vagy földdel, hogy a gyertyák stabilan álljanak, majd a drótból készült számokat ragasztópisztollyal rögzíteni. Ha mindezt egy ablakpárkányra vagy a komódra sorakoztatjuk, máris kész a letisztult, modern alternatíva a klasszikus adventi koszorú helyett. Egyszerű, kreatív és nagyon hangulatos!

Rusztikus adventi koszorú mikulásvirággal és tobozokkal
Ha szereted a természetes, kissé rusztikus karácsonyi dekorokat, akkor ez a koszorú pont neked való. A fenyőtobozok körbeölelik a dús, élénkvörös mikulásvirágot, így a végeredmény romantikus és mégis természetközeli.

Függő adventi dekoráció
Ha az asztalon már nincs hely, akkor jön jól egy mutatós, függesztett adventi dekoráció, ami nemcsak helytakarékos, de igazán különleges látványt is nyújt. Az elkészítéséhez szükséged lesz egy nagy, kerek falapra, négy erős kötélre, több mini mikulásvirágra, néhány agyagcserépre, magas üvegpoharakra, gyertyákra, homokra, fonalakra és néhány természetes díszre - például tobozokra, ágacskákra vagy apró díszalmafélékre. Néhány egyszerű lépéssel csodás, lebegő adventi kompozíciót készíthetsz, amely a lakás egyik leglátványosabb dísze lesz.

Horgolt adventi koszorú
Ha különleges, puha és tartós koszorút szeretnél, horgolhatod is. A styropor alapot körbehorgolod, és apró horgolt figurákkal díszíted.

Minimalista adventi tálca
Minimalista adventi tálca négy nagy gyertyával és natúr díszítéssel.