A szülő-gyermek kapcsolat az egyik legfontosabb és legintenzívebb kötelék, amelyet valaha átélünk. Ez a kapcsolat alapvetően meghatározza a gyermek énképét, önbizalmát, szociális készségeit és viselkedését. Már születésétől fogva a csecsemő szociális lény, és a szociális fejlődés alapjait az élet nagyon korai fázisában sajátítja el.
A születéstől körülbelül 2 és fél éves korig tartó csecsemőkorban a család szerepe abszolút, hiszen a csecsemő életben maradása függ a szüleitől, minden szempontból rájuk van utalva. A szülő és gyermek közötti kapcsolat kezdetben egy egyszerű függőségi viszony: a gyermek függ a szülőtől az élethez szükséges alapvető dolgokért. Az a gyermek, aki érzi, hogy biztonságban van és szeretetben növekszik fel, sokkal magabiztosabb és pozitívabb lesz, mint az, aki nem kapja meg ezt az alapvető bizonyosságot.
A korai szociális fejlődés alapjai
A szülő-gyermek kommunikáció már néhány hónapos korban a szociális párbeszéd formáját ölti, a csecsemő társas partnerré válik, aki kezdeményez és válaszol mások kezdeményezésére, megjelennek a kölcsönösség elemi formái. Erre a korai időszakra jellemző az emberi hang és az emberi arc előnyben részesítése, a mimika utánzása.
A csecsemő számára a külső és belső állandóság, nyugalom biztosítása különösen fontos. Idegrendszeri fejlődése lehetővé teszi, hogy egyes élményeire emlékezzen, hogy különbséget tegyen a saját teste és a külvilág között, felismerje szüleit, szűkebb környezetét, akikre mosoly-válasszal reagál. A gyermekek első életévét rendkívül gyors fejlődés jellemzi pszichésen, motorikusan és a kognitív funkciók terén egyaránt. A folyamatos változás mellett azonban kifejezett igényük van a nyugalomra, az érzelmi biztonságra, amely elengedhetetlenül szükséges a bizalom megalapozásához, a kötődési szükségletek kielégítéséhez.
A szociális referencia jelentősége
Egy másik fontos kapcsolati készség, amit a kisgyermek kifejleszt magában, az a szociális referencia. Ez a fogalom azt jelenti, hogy a csecsemő fél szemmel azt figyeli, hogyan reagálnak szülei arra, amit ő csinál. Ha valami ijesztővel találkozik, akkor az egészségesen fejlődő csecsemő információforrásként azonnal a szüleire néz, hogy értékes jelzéseket kapjon a környező világról (pl.: „Ez biztonságos?”). Amennyiben szüleik mosolyognak, ők is megnyugszanak, ám ha az anyjuk aggódni látszik, a gyermekek óvatossá, bizalmatlanná, sőt nyugtalanná válnak. Ennek a szociális referenciának (vonatkoztatásnak) az elmaradása problémákat okozhat a későbbiekben, mert ez olyan alapkészség, amire számos más szociális készség épül.
Az anya szerepe a korai szociális fejlődésben
Az anya viselkedése, kommunikációja, mentális és lelki állapota meghatározó a gyermek korai szociális fejlődésében. Csecsemőkorban a fejlődést az segíti a leghatékonyabban, ha az anya érzékeny és válaszkész a csecsemő jelzéseire, szükségleteire. Margaret Mahler kutatási eredményei alapján megalkotott elméletében az első három évet a gyermek pszichológiai születésének nevezte. Ez az időszak több alszakaszra bontható, és minden szakasznak megvan a maga kritikus fejlődési kihívása.
Mahler fejlődési szakaszai
- Autisztikus szakasz (0-2 hónap): Átmenet a méhen belüli és kívüli élet között. Az újszülött nagyrészt alszik vagy félig éber. Még nem képes megkülönböztetni a külső és belső ingereket, de reagál fényre, hangra, mozgásra, ízekre, szagokra és érintésre. A külső és belső állandóság, nyugalom biztosítása kulcsfontosságú.
- Szimbiotikus szakasz (2-6 hónap): A csecsemő szimbiotikus egységet képez anyjával. Idegrendszeri fejlődése lehetővé teszi, hogy emlékezzen élményekre, különbséget tegyen teste és a külvilág között, felismerje szüleit és környezetét, akikre mosoly-válasszal reagál. Az elhanyagoló szülői magatartás, távolságtartás, túl merev etetési/altatási rend ártalmas lehet.
- Szeparáció és individuáció - „fészekalja” fázis (6-10 hónap): A csecsemő kezd leválni anyjáról. Szemléli, vizsgálgatja az anyja arcát, haját, játszik a ruhájával. Lesz kedvenc játéka, megkülönbözteti az ismerős és idegen személyeket, kifejezi örömét, félelmét, akaratát, haragját. Mozgásfejlődése látványos: kúszik, mászik, lépeget. A szülők és a gyermek közötti érzelmi és fizikai közelség-távolság alakulása jelentősen befolyásolja a személyiségfejlődést.
- Gyakorló fázis (10-16 hónap): A világ kitárul a gyermek előtt. Új perspektívából, felegyenesedve szemléli környezetét, bátran birtokba veszi azt. Önmámorosnak, omnipotensnek érzi magát, "szerelmes a világba". Az anya egyfajta "töltőállomás", biztonságos bázis a felfedezőutak során. Fontos elkerülni a túlféltést és túlzott korlátozást.
- Újraközeledési fázis (16-24 hónap): A kognitív fejlődés felzárkózik a mozgásfejlődéshez. A gyermek kezdi felfogni sérülékenységét, függő helyzetét. Megjelenik az ellenkezés, a dac, következetesen használja a „nem” szócskát. Rájön, hogy anyja nem áll mindig rendelkezésére, változhat a hangulata. Frusztrációt, tehetetlenséget érezhet. Felértékelődnek az alvókák, kedvenc macik, takarók, párnák. Kialakulnak az esti rituálék a szeparációs szorongás csökkentésére.
- Tárgyállandóság időszaka (24-36 hónap): A kisgyermeknek már szilárd képzete van anyjáról, tárgyakról és önmagáról. Képes lesz a személyek, tárgyak jó és rossz oldalának együttes kezelésére értelmi és érzelmi téren egyaránt.
Milyen jelek hívják fel a figyelmet a szociális fejlődés problémáira?
A szociális fejlődés számos módon problematikus lehet, és jó ezt minél korábban felismerni. A következő jelek figyelmeztethetnek problémákra:
- A korszakra jellemző kommunikációs elemek elmaradnak (pl.: gügyögés). A gyermek nem próbálkozik kapcsolatba lépni környezetével, mimikája sivár. Nem észlelhető az érdeklődés a környezete iránt, amely kapcsolatteremtésre ösztönözné.
- A csecsemő nem kezdeményez mosollyal vagy hangadással „társalgást” és nem mosolyog vissza a felnőttre. Legkésőbb fél éves korig meg kellene jelennie az úgynevezett „szociális válaszmosolynak”. Ez azt jelenti, hogy a csecsemő mosollyal reagál a környezete, elsősorban a szülők közeledésére, illetve ugyanezt a reakciót válthatja ki az is, amikor meglát egy-egy ismert tárgyat maga körül. A mosoly azt jelenti, hogy a gyermek nyitott a környezetére, érdeklődő.
- Nem, vagy csak nehezen alakítható ki vele kölcsönös játék, nem vonható be közös helyzetekbe, és gyakran közömbös, kedvetlen.
- Nem kedveli, ha ölben van, nem szereti az érintéseket és a testi kontaktust (ölelgetés, csiklandozás).
- Jellemzően hiányzik a külvilág felé való érdeklődés. Fél éves kor után már minden érdekli az egészségesen fejlődő csecsemőt és nagyon kíváncsi.
Mikor forduljunk szakemberhez?
A figyelemfelkeltő jelek tartós (hetekig tartó) fennállása esetén a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálat munkatársaihoz (pszichológus, fejlesztő pedagógus) lehet fordulni, ahol szükség esetén továbbküldik a gyermeket a megfelelő szakemberhez. Amennyiben a szülő (vagy az elsődleges gondozó) hosszantartó depresszióval, lelki, mentális problémákkal küzd, akkor neki is segítségre van szüksége. Ilyen esetekben a területileg illetékes felnőtt pszichiátriai és mentálhigiénés szakambulanciára fordulhat, ahol pszichiáter és/vagy klinikai szakpszichológus adhat segítséget. Az anya depressziója, mentális problémája esetén fontos lehet, hogy az anyán kívül egy egészséges, támogató felnőtt (pl.: apa, nagyszülő, rokon, barát) is legyen a gyermek közelében.
Mi a szociális-érzelmi fejlődés gyermekeknél?
A szülői minták és a fejlődés
A szülők nem csak gondoskodnak a gyermek alapvető szükségleteiről, hanem fontos mintaként is szolgálnak a számukra. A gyerekek gyakran utánozzák a szülők viselkedését, tanulnak tőlük, és fejlesztik a kommunikációs képességeiket. A közös játék alkalom arra is, hogy a szülők pozitív viselkedési mintákat mutassanak a gyermeküknek.
A gyermek képességeinek fejlődésére hatással van mind a genetika, mind a környezet, amiben felnő. Az örökléstani adottságok csak egy részét képezik annak, amivé utódunk válik. A finomhangolást a környezet végzi el. Még a legapróbb cselekedetünknek is fontos szerepe van abban, ahogyan gyerekünk viselkedik. Ha cselekedeteink a szóban elmondottakat nem erősítik meg, akkor a gyermek hajlamosabb lesz tetteink követésére.
A közös játék ereje
A játék fontos eszköz a szülő és gyermek közötti kapcsolat erősítésében. A közös játék idején a gyermek érzi a szülő törődését és szeretetét. A szülő és gyermek közötti erős kapcsolat alapja a bizalom. A gyermeknek bizalommal kell lennie a szülőjével szemben, hogy biztonságban érezze magát és bátran felfedezze a világot. A játék során a gyermek megtanulja, hogy megbízhat a szülőben. Megtanulja, hogy a szülő ott van számára, hogy segítsen és támogassa őt.
A szülő és gyermek közötti kölcsönös játék lehetőséget teremt az érzelmi intelligencia fejlesztésére is. A gyermek megtanulja felismerni és kezelni saját érzéseit, valamint megérteni mások érzéseit. Az ölbeli játékok (pl.: ritmikus, mozgásos mondókák) segítik a csecsemő figyelmét összpontosítani, ami a tanulási folyamatokban fontos szerepet játszik.
A valódi JÁTÉK a fejlődés alapfeltételei közé tartozik. A gyerekeknek önálló, kreatív játékkal töltött szabadidőre van szükségük ahhoz, hogy iskolás korra a tanulásra felkészült aggyal és kellő rezilienciával (rugalmas helyreállóképességgel) rendelkezzenek.
Az agy fejlődése csecsemőkorban
Tudtad, hogy az első öt évben az agy növekedése szinte robbanásszerű? A baba agyának fejlődése már a méhben elkezdődik. Születéskor a csecsemő agyában már megvan az összes idegsejt (neuron), amire egész életében szüksége lesz. Ahogy a baba nő, az idegsejtek közötti kapcsolatok fejlődnek, így az agy is növekszik. Mire a gyermek eléri a tinédzserkort, az agya körülbelül négyszer nagyobb lesz, mint születéskor. Az agy növekedésének 90%-a még az iskola megkezdése előtt zajlik.
Az emberek agya jóval tovább fejlődik, mint más állatoké. Az élet első napjaiban a gyermek elkezd figyelni társas környezetére. A kisgyermekek imádják nézni az arcokat, szemkontaktust teremteni, és hallgatni szüleik hangját. Éppen ezért nem érdemes félénknek lenni a „gyermeknyelv” használatával - ezt a babák nagyon szeretik! Ez a fajta inger kiválóan támogatja az agyi kapcsolatok kialakulását.
A babák már születésük pillanatától kezdve agyi kapcsolataikat a mindennapi tapasztalatok segítségével építik. Ezek a kapcsolatok pozitív interakciók által alakulnak ki a szülőkkel, gondozókkal, és az érzékszervek használatával a külvilággal való kapcsolat révén. A kisgyermek mindennapi élményei határozzák meg, mely agyi kapcsolatok fejlődnek ki és maradnak meg egész életükre.
A gyermek és a felnőtt közötti kapcsolat a legfontosabb tényező az agy fejlődésében. A szeretet és gondoskodás elengedhetetlen az egészséges fejlődéshez. Már születéstől a babák jeleket küldenek, hogy kapcsolatba lépjenek a szüleikkel - gőgicsélnek, mosolyognak, sírnak. Minden ilyen jel egy lehetőség a felnőtt számára, hogy reagáljon a baba igényeire. Ezt a folyamatot „adok-kapok”-nak nevezzük, és ez az agyi kapcsolatok alapja. Azok a gyermekek, akik több pozitív interakcióban részesülnek korai életükben, egészségesebbek és sikeresebbek lesznek az iskolában és a felnőtt életben is.
A nevelés és a szülői szerep
A szülő feladata, hogy táplálja és gondozza a gyermeket, segítse a növekedését. Ahhoz, hogy a természet elvégezze a gyerekekben az érés munkáját, a fejlődésnek kedvező körülményekre is szükség van. A biztonságot nyújtó kapcsolat olyan a gyerekeknek, mint a kerti föld a növények számára. A kapcsolat az a tápláló környezet, amelyben a gyermek meg tudja élni a fejlődéshez szükséges érzelmeket és érése megfelelő ütemben haladhat. Ha a kapcsolat hiányzik, a gyermek nem tud optimálisan fejlődni.
A lelki nyugalom biztosítása volna az egyik legfontosabb, amit a gyerekeink fejlődéséért tehetünk. Egy gyerek számára a nyugalom legfőbb forrása Anya és Apa személye. A szülő a biztos menedék, akihez odabújva megnyugvást talál és megbékélhet mindennel, ami ijesztő, ami nem sikerül, amit nem kaphat meg, és ami nem lehet úgy, ahogy szerette volna.
A szülő, mint példa
A gyerekek önkéntelenül, tudattalanul is másolják a szülői mintákat, szüleik viselkedésmódját, problémamegoldó készségét, hogy felnőttként mindezt hasznosíthassák. Amennyiben megkapják a számukra szükséges érzelmi biztonságot, s szüleik, környezetük jó példával szolgálnak, viselkedésük rohamosan a megfelelő irányban változik. Ha a szülők jók, a gyerekek is jók és érzékenyek lesznek.
Fontos, hogy a szülő tanítsa meg gyermekét bátran szembenézni az élettel és a kudarccal. Mindig motiválja gyermekét, mielőtt bármilyen kihívás felmerülne, és soha ne kritizáljon semmilyen kudarcot. A fegyelem nem árt, de a harag sok kárt okoz. A fegyelmezettség nem azt jelenti, hogy mérges vagy.
A szülőknek hét-nyolc éves korukig kell irányítaniuk a gyerekeiket, és hibázniuk kell. Ha barátok vagytok a gyermekeitekkel, akkor fejlődni fognak. A barátságnak olyannak kell lennie, hogy a gyermekének ne kelljen máshol vigaszt és útmutatást keresnie. Mindent megtehettek a gyermeketekkel, amit a saját barátotokkal tennétek.
Az intézményi nevelés kontra családi környezet
A kortárskapcsolatok egész biztos nem segítik egymás életében az emberi potenciál megvalósulását. A gyermek és a serdülő érését az támogatja, aki felelősséget érez érte, ÉS gondoskodik róla, ÉS teret ad az egyénisége kibontakozásának. Az iskolatársak, a barátok nem kerülhetnek a gyermek életében a szülők helyére.
Az óvoda és az iskola fontos szerepet tölt be a társadalom szövetében, de nem az a hely, ahol az emberi potenciál megvalósulása történik. Nem jó irány, ha arra vagyunk kényszerítve, hogy a családi életet az óvoda és az iskola alá rendeljük. Ezek az intézmények sokat adhatnak, de pont a fejlődés alapfeltételeit nem tudják a kellő mértékben megadni: a biztonságot nyújtó kapcsolatot, a lelki nyugalmat, valamint biztonságos kereteket az érzelmek és indulatok kifejezéséhez és a szabad játékhoz. Ezeket az átlagos szülők jobb eséllyel tudják megadni a saját gyerekeiknek, mint az intézmények.
„Ha a család biztosítja a nyugodt játék feltételeit, akkor jobb környezet, mint a bölcsőde vagy az óvoda, ahol a gyerekek szeparációs stresszel birkóznak, érzelmi sebeket okoznak egymásnak, és nagy a kortárs-orientáció kockázata.” - Dr. Neufeld.
Túlzó kijelentés volna, hogy aki jót akar a gyerekének, ne járassa bölcsődébe, óvodába és lehetőleg még iskolába se. Minden szülő jót akar a gyerekének, de kénytelen igénybe venni az intézményi lehetőségeket az a család, ahol egyik felnőtt se tud nap közben otthon lenni, otthonról dolgozni. A gyerekekért felelős felnőttek, a szülők joga és kötelessége számba venni és mérlegelni ezeket a szempontokat.
Azok a gyerekek, akik legalább az iskolaérettségig, 5-7 éves korukig otthon is maradhatnak, miért ne maradnának otthon? Jobban fejlődnek, ha egyedül játszanak melletted a padlón, mintha szakszerű, de csoportos fejlesztésben részesülnének egy gyermekintézményben.
„Azt állítani, hogy az intézményes nevelés jobb, mint a családi, olyan, mintha azt mondanánk, hogy a műfogsor jobb az eredetinél, mert azt szakember csinálta.” - Dr. Neufeld.
Az intézményi nevelés a társadalmi hasznosság érdekében készíti fel a gyerekeket, és a nagy gépezetbe való beilleszkedésüket szolgálja. A társadalomba való túl korai beillesztés zavarja az érést, az ember felnövésének folyamatát. A gyerekek fejlődéséhez nem mégtöbb szakemberre, és főleg nem mégtöbb gyermekintézményre volna szükség, hanem olyan tudatos és magabiztos szülőkre, akik értik, mi az a néhány dolog, amelyeket, ha tudnak biztosítani, akkor számíthatnak rá, hogy a gyerekeikben megvalósul az az emberi potenciál, amelyet magukban hordoznak, és egyéni képességeiktől függetlenül emberséges, és a társadalmat is építő emberré fognak felnőni.