A kisbabák fejlődése során számos kérdés vetődhet fel bennünk, melyekre cikksorozatunkban igyekszünk szakértő választ adni. A leírtak általános útmutatásként értendők, hiszen minden baba más és más, a saját egyéni ütemében fejlődik. Ne aggódjunk, ha a csemeténk még nem tart ott, ahol a többiek, vagy éppen máshogy fejlődik. A fejlődési mérföldkövek csupán iránymutatást adnak, és az ettől való eltérés még nem jelenti azt, hogy valami baj van a gyermekünkkel. Fontos, hogy ha rendellenességet tapasztalunk, forduljunk szakemberhez időben, hogy megfelelő fejlesztésben részesülhessen a csecsemő. A babák 8 hónaposan már egyre magabiztosabb felfedezők, akik szeretnék meghódítani a körülöttük lévő világot. Napról napra újabb képességeket sajátítanak el. A cikkben annak járunk utána, hogy mit tartogat a nyolcadik hónap.
Mozgásfejlődés: A világ felfedezése
Az egy helyben fekvés csak a pici babáknak való, amiből a te csimotád köszöni, már nem kér. Hét-nyolc hónapos korban általában a babáknak már kialakul az igényük és képességük az önálló helyzet- és helyváltoztatásra, vagyis már nem maradnak ott, ahová a szülő letette őket. Nagy valószínűséggel már kúszik, vagy legalábbis elkezdte már próbálgatni. Hasról hátra vagy hátról hasra fordulással arrébb gurulnak, tolatni kezdenek, arcukon túrják magukat előre, sőt, egyes babák már szabályosan kúsznak, esetleg kapaszkodva felállnak, és nézelődnek. A padlón karjával húzza magát előre, fejét a magasba tartja, lábával rugdaló mozdulatokat tesz. Az időszak végére többen már a mászást is próbálgatják, kiülnek oldalra, és bár nem stabilan, de kis ideig támasztás nélkül megülnek.
Általában nyolc hónaposan a babák már képesek feltolni magukat négykézláb helyzetbe, rugóznak, hintáztatják magukat előre-hátra, képesek elmászni a közelben lévő tárgyakért, a távolabbi dolgokért pedig inkább kúsznak. Továbbá képesek oldalfekvésből feltolni magukat ülésbe. Oldalt fekvésből felül, felsőtestét minden irányba fordítja, ülő helyzetben vagy mindkét lábát kinyújtja vagy térdben behajlítja. A kúszásból hamar megtanul felülni, és innentől kezdve új dimenzióban látja a világot. Ehhez az új látásmódhoz hozzá kell edződnie az idegrendszerének is, ezért átmenetileg nyűgösebb lehet.
A kúszás és mászás elemi mozgásmintáit minden csecsemő genetikusan magában hordozza. Mind a két mozgásforma kiemelkedő szerepet játszik az idegrendszer, az érzékszervek, a koordináció és egyensúly fejlődésében, így megalapozva a tanulási folyamatokat. Légy türelmes, a kúszás és a mászás elsajátítása időbe telhet. Ne erőltesd a picit, és saját nyugalmad érdekében inkább ne hasonlítsd össze a szomszéd azonos korú kisbabájával. A lényeg, hogy biztosítsd számára a megfelelő környezetet és inspirációt a mozgáshoz.

Finommotoros képességek
A gyermek finommotoros mozgásai is fejlődnek, akaratlagosan nyúl a játékokért, kialakul nála a csippentő fogás, sőt, ujjait lassacskán ki tudja egyenesíteni, nincs mindig ökölben a keze, bár a tárgyakat nehezen ereszti még el. A viszonylag kis játékokat is megfogja csipeszfogással, és célirányosan emeli fel. Játékait a szájával is felfedezi, mindent szeret megízlelni és megcsócsálni. Örömét leli a dolgok dobálásában vagy összeütögetésében.
Sok baba már tud két ujjal csippenteni, ezért az egyes falatkák önálló megszerzése is örömteli kihívást jelent számukra. A nagy igazság, hogy a játék a baba számára egy nagyon komoly munka: a játékon keresztül fedezi fel a világot, a fizika törvényeit, a logikai gondolkodást és még sok más, őrülten fontos dolgot, amik a mi számunkra már alapvetésnek számítanak.
Érzelmi és értelmi fejlődés
A 7-8 hónapos baba néhány embert a környezetében már biztonsággal felismer az édesanyján kívül is, és örül a megjelenésüknek; ezzel párhuzamosan elkezd tartani az idegenektől. Megjelenik az idegenektől való félelem is. Már képes megkülönböztetni többféle arckifejezést, köztük az alapvető érzelmeket, mint öröm, harag, meglepettség, szomorúság és undor. Jellemző rá az utánzás, arcodat, mozgásaidat igyekszik lekövetni, és a lelkiállapotodat is gyakran visszatükrözi. Továbbá a csecsemő képes követni a szülők tekintetét, abba az irányba néz, ahová az anya vagy az apa.
Akaratát szélesebb eszközkészlettel fejezi ki, tehát nem csupán sír, hanem képes dühös lenni, vagy egész testtel ellenállni a neki nem tetsző dolognak. Amit szeretne, arra karjával rámutat, és a hangadást is jobban képes kontrollálni - gügyög, gagyog, ami még nem nevezhető beszédnek, de már informatív lehet számodra. A kisbaba mostanában kezd kísérletezni különböző hangkombinációkkal, így már kevésbé ismételgeti ugyanazokat a hangokat újra és újra. Elmélyülten figyeli a felnőttek társalgását, odafordul a beszélő félhez. Bár lehet, hogy halványlila gőzünk nincs, mit is szeretne mondani, mindenképpen válaszoljunk („Tényleg?").
A „nem”-mel való tiltást már megérti, de szót fogadni a legtöbb baba ilyen korban még csak ritkán képes. Ismeri a "nem" szót. Használata elengedhetetlen a gyermeknevelésben, de ha túl gyakran tiltunk, a kicsi vagy nem fog hallgatni rá, vagy izgalmas játéknak tartja, esetleg kisebb dührohamot kap. Bizonyos felszólításokra a megfelelő gesztusokkal válaszol, pl. A „Engem senki nem ért meg!” Ezt jelentheti a 8 hónapos kisgyerek sírása.
Szeparációs szorongás
A 8 hónapos babánál a szeparációs szorongás is nagy eséllyel felbukkan már. Ez is összekapcsolódik a mozgással: ahogy megtapasztalja, hogy el tud távolodni tőled, úgy hatalmas ijedtséggel tölti el, hogy elveszíthet a szeme elől. Ezért a kisbabád pár hétig-hónapig rögtön keserves sírásba kezd, ha eltűnsz a látómezejéből, sőt akár csak ha pár métert eltávolodsz tőle. A szeparációs szorongás elmúlását nem érdemes siettetni, mert lehet, hogy csak még jobban frusztrálod vele szegényt. Próbáld meg elfogadni, hogy ez egy ilyen periódus, amikor bizony néha inkább még a mosdóba is magaddal viszed, csak hogy ne zokogjon nélküled. Talán pár év múlva még hiányozni is fog ez a fajta szoros közelség és összekapcsolódás, amit most megélsz a piciddel. Ha nagyon tetőzik a szorongása, érdemes vele sok kukucs játékot játszani, ami kicsit oldja az anya eltűnése felett érzett stresszt a számára.

Tárgyállandóság és ok-okozati összefüggések
Megjelenik a tárgyállandóság, vagyis a csecsemő már sejti, hogy a dolgok akkor is léteznek, ha éppen nem látja azokat, például azért, mert valamivel letakartad, vagy kimentetek egy másik helyiségbe. Az ok-okozati kapcsolatokat is elkezdi felismerni és értelmezni, ezért is érdekli annyira, ha az elejtett vagy eldobott tárgy leesik és hangot ad. Elkezdi észrevenni, ha valami eltér a megszokott rendtől, meglepődik rajta, esetleg zavarhatja is. A szokatlanság érzékelése elengedhetetlen a humorérzék kifejlődéséhez is, ami szintén megjelenik ebben a korban. Innentől fogva tehát játszhatsz vele már kukucsjátékot, vághatsz neki mókás arcokat, vagy másképp bolondozhattok egymással.
Alvás és rutin
Sok babánál kialakult már egy napi ritmus, amivel te is jól tudsz tervezni. Általában már napi kétszer alszik: egyszer délelőtt és egyszer kora délután. Éjszaka már kevesebbszer kel fel, mint korábban, de továbbra is teljesen normális, ha éjjel egyszer-kétszer felriad, és enni kér, vagy csak a közelségedre vágyik. Azonban vannak babák, akik tizenegy órát alszanak éjjel és napközben még három órát, miközben mások tíz órát alszanak éjjel és napközben négy órát. Természetesen nem kell amiatt aggódni, ha nem tankönyv szerint történnek a dolgok. Ha kipihent és jókedvű, nincs miért aggódnod. A nagy, éjszakai alvásuk ilyenkor gyakran egyhuzamban történik, és 6-10 óráig tarthat.
Akadnak olyan babák (nem is kevesen), akik még egy-két alkalommal felébrednek éjjel, de hamar vissza is alszanak. Ha az apróság nehezen alszik el, vagy többször is felébred éjjel, érdemes megvizsgálnod a környezetét, hogy valóban megfelelő körülmények vannak ott számára az alváshoz vagy sem? Melege van, esetleg fázik? A nappali alvások hossza 1-2 óra között változhat. Előfordulhat, hogy egy rövid délelőtti alvás mellett egy hosszabb pihenés következik, míg mások délután is a két rövidebb alvást preferálják. Érdemes kihasználni a jó időt, próbáld meg a szabadban altatni a picit - például babakocsiban!
Az esti rutin kialakításának már egészen pici korban meghatározó szerepe van. Érdemes arra figyelni, hogy minden egyes elem ugyanabban a sorrendben kövesse egymást. Az esti rutin kialakítását már egészen pici korban, így 8 hónapos babával is bátran elkezdheted, sőt, érdemes is elkezdeni. Először csak 3-4 elemmel, majd a gyermek növekedésével párhuzamban a hossza megnyúlik és felépítése is változik. Az éjszakai alváshoz célszerű beszerezni Cseppke hálózsákot. A nyolc hónapos gyermekek esetében is kiemelt figyelmet kell fordítani az öltözékre. Játékhoz és nappali alvásokhoz kiváló választás például a Cseppke tökgatyó, amely a rugalmas kialakításának köszönhetően rendkívül könnyen le- is felvehető.
| Hőmérséklet | Ajánlott Cseppke hálózsák vastagság |
|---|---|
| 23-25 fok | Nyári vastagság / Kánikula vastagság (ha izzadós a baba) |
| 18-22 fok | Átmeneti vastagság |
| 16-17 fok | Téli vastagság |
Táplálkozás és hozzátáplálás
A 8. hónaptól bevezethetjük a „rágcsálnivalókat” is, mert ekkor már elég fejlett a baba kéz-száj-szem koordinációja. A gyermek táplálását felügyelet mellett végezzük. Adhatunk neki például puha zöldségdarabokat, kiflivéget, banánt. Egyedül akar enni, fogni szeretné a kanalat, vagy a bögrét. Ha buzdítjuk rá, hagyjuk, hogy maszatoljon, a pancsolás öröme egy idő után alábbhagy, és korán elsajátítja az evőeszközök használatát.
Akár a pürés hozzátáplálást, akár a BLW irányzatot követed, a kisbabád már egyre több alapanyaggal és ízzel ismerkedhet meg. Mivel ekkorra már stabilan ül, ezért a BLW ajánlások szerint is bátran lehet kínálni neki a különböző szilárd falatokat, hogy elmajszolgassa őket. Ezért pürés hozzátáplálás esetén is adhatsz már a kezébe egy-egy falatot - figyelve arra, hogy megfelelő állagú legyen, és ne okozhasson fulladást. (És érdemes utánanézni, hogy mi a teendő akkor, ha a baba fulladni kezd.) A rágás technikáját a legoptimálisabb a 8-10. hónap között elsajátítani - egyes szakemberek szerint ha erről az időszakról lecsúszunk, utána kicsit nehezebb lesz a babának átállnia a rágásra.
Akár pürés a babád, akár BLW-s, a maszatolás elkerülhetetlen lesz a következő hónapokban. Ez így is van jól, hiszen minél jobban megismerkedik az ételek állagával, textúrájával, annál nyitottabb lesz az újdonságokra, és a maszatolás általánosságban is segíti az idegrendszert az ingerek megfelelő feldolgozásában. Hogy a saját életedet is megkönnyítsd, érdemes beszerezni olyan kellékeket, amikkel az étkezéssel járó őskáoszt hamarabb el tudod takarítani: például a szilikon tányéralátét, a hosszú ujjú előke és a padlóvédő szőnyeg segítségével sokkal hatékonyabb lesz a leeső falatkák és szétkent pürék felszámolása.

Növekedés és immunrendszer
Általában hat hónapos kor körül a csecsemőknél egy növekedési ugrás figyelhető meg, ekkor étvágyuk megnövekszik és testük rövid idő alatt óriási fejlődésen esik át. Ez a jelenség a hetedik-nyolcadik hónapra többnyire lezajlik, és a fokozott mozgás miatt a gyarapodás lelassul. Bár az is megeshet, hogy egyes babák ekkorra úgy rákapnak a szilárd ételek ízére, hogy a hozzátáplálásból bőven tudják pótolni az új mozgásokkal ledolgozott kalóriákat. Mindig szem előtt tartandó, hogy a növekedés mértéke minden gyermeknél eltérő lehet, valakinél hamarabb, míg másoknál később indul el a jelentősebb növekedés mind a súlyt, mind a testmagasságot illetően. Amíg a védőnő és a háziorvos rendben találja a csecsemő súlyát és magasságát, nincs ok az aggodalomra.
Fontos fejlemény, hogy ekkorra az újszülött korban még éretlen immunrendszer jelentősen megerősödik, bár természetesen a gyermeked védekezőképessége még rengeteget fog fejlődni a későbbiekben is. Kibújnak a felső középső metszőfogak (1 éves korig) és ez alsó szélsők (16 hónapos korig). Sokan az első előbújt alsó metszőfogacskáknak is örülhetnek! Kialakult szervezetének védekezőrendszere.
Játékos tanulás és biztonságos környezet
Mivel a babád most már lelkesen elindul a lakás felfedezésére, ezért - ha eddig nem tettétek meg - ideje bababaráttá alakítani az otthonotokat. Érdemes tüzetesen megvizsgálni mindent az általa elérhető magasságban (sőt már a közeljövőre is gondolva, amikor felegyenesedve tud majd közlekedni és rámolni): mi az, ami nem babakézbe való, illetve magára ránthatja, eltörheti, stb. A 8 hónapos baba már stabilan ül, ezért mindkét keze felszabadul a játékhoz - amit ő ki is használ. Egy ennyi idős babával már egyre több mindent lehet játszani, és ő is egyre inkább igényli az aktív elfoglaltságot - sőt a kihívásokat is, amiknek a megoldása nagy boldogsággal tölti el.
Például a gravitáció törvénye is minduntalan csodálattal tölti el, ezért újra és újra tesztelnie kell, hogy tényleg így működik-e. Ehhez kiváló segédlet a klasszikus építgetős forma szett, amit egymásba is lehet pakolni, toronyként is fel lehet építeni, és kiválóan le is lehet dönteni. Ha jó az idő, az ekkora babát már bátran lerakhatod fűbe, hadd fedezze fel a természetes környezetének érdekességeit. A 8 hónapos babának már érdemes naponta mesekönyvet olvasni - érdeklődéssel fogja figyelni az ábrákat a könyv lapjain, a hangodat, és közben észrevétlenül rengeteg új kifejezést raktároz el magában.
Együtt játszani jó. Például a labdázás egy nagyszerű elfoglaltság, hiszen kiválóan fejleszti a gyerekeket. Továbbá kiváló időtöltés lehet a bújócskázás, az éneklés és a tapsolás. Érdemes egy-két mondókát is megtanulni és a csemete figyelmét ennek ismétlésével lekötni. Szerezz be olyan kis méretű, könnyű, különböző textúrájú darabokat, amiket ő is meg tud fogni az apró kezeivel.
10 Fun, Free Baby Games For Your 6-9 Month Old
Orvoslátogatás és oltások
Az elmúlt közel 9 hónap alatt nem egyszer fordult elő, hogy orvoshoz kellett vigyük a csöppséget. Amikor a kötelező védőoltásokra visszük a picit, akkor egészséges, mégis fájdalmas tűszúrások érik. Amikor beteg, amúgy is rosszul érzi magát, nyűgös, fáj valamije, akkor idegen helyen levetkőztetik, lázas kis teste hidegbe kerül. Utána nem következik a megszokott fürdés, ez csalódást okoz. Egy idegen kopogtatja, nyomkodja a hasát, a hideg (még a szobahőmérsékletet is annak észleli!) fonendoszkópot a mellkasára teszik. Most 9 hónaposan már sok mindent megért, de ezt a helyzetet nehéz feldolgoznia. Nagyon rossz, ha ilyenkor azt mondjuk: Ne félj! Ennél is rosszabb, ha az orvossal, injekcióval ijeszgetjük a gyermeket.