Kevés olyan jel van, ami jobban zavarba hozza a szülőket, mint a látszólag ok nélküli, szokatlanul hosszú, vagy furcsa színezetű sírás. Az alapállításunk, hogy a csecsemő összes kényelmetlenségét sírással jelzi. Míg betegségek is vezethetnek síráshoz, ennek banális okai is lehetnek, például megijedhet. Sokszor nyilvánvaló oka nincs is. Fontos tudni, hogy a sírás a baba természetes és ösztönös kommunikációs eszköze, hiszen kezdetben csak így képes jelezni, ha valamire szüksége van. Ne feledd: nem kell tökéletesnek lenned!
Miért sír a baba? A lehetséges okok
A baba sírása olyan, mint egy üzenet, hiszen ez az egyetlen eszköze arra, hogy felhívja magára a figyelmet. Megnyugtatásul rögtön az elején szögezzük le, hogy ez az érzés teljesen természetes, és az is abszolút rendben van, ha kezdetben nem tudod, miért sír a baba.

1. Éhség és szomjúság
- Éhség: Egyértelműen a leggyakoribb oka a sírásnak az éhség. A kisbabák gyomra apró, így gyorsan kiürül. Ezért van az, hogy kezdetben akár 2-3 óránként is enni szeretnének. Az éhes baba sírása ritmusos és egyre erősödő, mintha sürgetne téged, hogy minél hamarabb adj enni. Hiába írják azt a könyvek, hogy 3 óránként kell ennie a babának: az újszülött nem gép, hanem saját emésztése van, és a saját tempójában éhezik meg, akár 2 óránként is. Az első etetések akár 1 órát is eltarthatnak.
- Szomjúság: A szomjúság is gyakran okoz sírást, főleg meleg nyári napokon. A kisbabák szervezete érzékeny, és gyorsan jelez, ha több folyadékra van szükségük. Ha a baba inni szeretne, a sírása nem annyira éles, inkább panaszos, nyugtalan.
2. Fáradtság és túlingereltség
- Fáradtság: A legtöbb baba nem tud egyszerűen elaludni, hiába fáradt. Inkább nyűgössé válnak, sírással jelzik a kimerültséget. A fáradt baba sírása panaszos, gyakran dörzsöli közben a szemét, vagy forgatja a fejét. Az első pár hétben még legfeljebb csak 30-60 percet tud éberen, nyűgösködés nélkül fentlenni a baba, utána már nagyon álmos lesz.
- Túlingereltség: A baba számára a világ zajos és néha félelmetes hely. Nappal rengeteg új élmény éri: fények, hangok, mozgások, és sokszor az emberek közelsége is túl sok lehet számára, hiszen a kisbabákat gyakran kézről-kézre adják. Ez könnyen túlterheli, amit sírással jelez. A csecsemőket a túl sok inger, a zajos környezet kimerítheti. Gondoljuk át, ha az elmúlt időszakban több rohanós napunk volt, nagy volt körülötte a nyüzsgés, sokat szól a tévé, zene?
3. Kényelmetlenség
- Pelenka: A teli pelenka nagyon gyakran okoz sírást. Egy nedves, nehéz vagy szoros pelenka kényelmetlen a babának, és ezt egyértelműen jelzi. A pelenkázás alatti sírás nem azért van, mert nem szeretné hogy tisztába tedd, hanem a hideg levegő vagy a mozdulatok kellemetlenek számára.
- Hőmérséklet: A babák hőháztartása érzékenyebb, mint a felnőtteké. Könnyen megfázhatnak, de ugyanilyen gyorsan túl is melegednek.
- Fogzás: A fogacskák kibújása hosszú folyamat, ami gyakran jár nyugtalansággal és sírással. A baba többet nyálzik, mindent a szájába vesz, és sokszor fájdalmasan sír, különösen este vagy éjszaka.
4. Emésztési problémák
- Kólika: Az első hónapokban jelentkező kólika igazi próbatétel a szülőknek és persze a babának is. A csecsemő ilyenkor akár órákon keresztül vigasztalhatatlanul sírhat. A kólika időszakában a sírás akár napi 3-4 órát is kitehet, mely messze meghaladja az átlagos mennyiséget. Ez rendkívül kimerítő a szülők számára, de fontos tudni, hogy a kólika sem betegség. A baba emésztőrendszerének éretlenségével függ össze, és szerencsére a legtöbb esetben a babák 3-4 hónapos korára fokozatosan elmúlik.
- Hasfájás és puffadás: A csecsemőkori gyakori sírás egyik leggyakoribb oka a hasfájás, puffadás. Van olyan baba, akinek szimplán az emésztés folyamata kellemetlen érzés (3-4 hetes korig gyakori jelenség). Van, aki túleszi magát és azért sír (ilyenkor büfizés és egy alapos bukás után csillapodik a fájdalom). És van olyan is, hogy a kakilás esik nehezére (ők még nem tudnak tudatosan és erősen nyomni, ezért 3-6 hetes kor között gyakori a kakilás előtt jelentkező erőlködik, lábhuzigálás és sírás, ami a puki vagy a kaki távozása után enyhül.
- Reflux: Evés után a sírás gyakori oka a bukás, a puffadás vagy a reflux. Ha a baba gyakran és sokat bukik, nyugtalanul alszik, hasfájós, felmerülhet a reflux gyanúja.
5. Közelség iránti vágy és unalom
- Közelség: A baba számára a közelséged, az ölelésed, a szívdobogásod hangja nyújtja a biztonságot. Azzal, ha felveszed a síró babát, semmiképpen nem „kényezteted el”. A baba akkor elégedett és boldog, ha biztonságban érzi magát. A legtöbb baba számára pedig a biztonságérzet egyben a testközelséget is jelenti.
- Unalom: Előfordul, hogy a baba unatkozik, és sírdogálással hívja fel magára a figyelmet. Ha unatkozik, elég lehet egy új játék, közös mondóka vagy éneklés.
6. Betegség
Előfordul, hogy a sírás hátterében nem egyszerű szükséglet, hanem betegség áll. Ha a baba sírása hirtelen megváltozik, élesebb, szokatlanabb, és más tünetek (láz, étvágytalanság, légzési nehézségek, köhögés, hányás, hasmenés, kiütés, fokozott sírás emeléskor vagy mozgatáskor, szélsőséges ingerlékenység vagy kimerültség) is jelentkeznek, mindenképp hívd fel a gyerekorvost! Bízz a megérzésedben!
Hasfájós a babád? Mutatunk egy trükköt🥰
A sírás típusai és felismerésük
Minden sírás egy üzenet. Íme néhány tipp, hogy jobban megértsd, mit jelez a babád:
- Éhség miatti sírás: Általában ritmusos és fokozódó, mintha sürgetne, hogy adj enni.
- Fáradtság miatti sírás: Inkább nyűgös, panaszos, és gyakran szem- vagy füldörzsöléssel jár.
- Fájdalmat jelző sírás: Hirtelen, éles, sokszor sikításszerű, a baba ilyenkor megfeszíti a testét és kipirul az arca.
- Közelség utáni vágy: Halkabb, szaggatott sírás kíséri, ami gyorsan elcsendesedik, ha magadhoz veszed.
A sírás gyakorisága és a PURPLE Crying periódus
A sírás mennyisége, mint annyi minden más: egyéni. Ugyanakkor a szakértők szerint az első hónapokban napi 1-3 óra sírás teljesen természetes. 6-8 hetes korban sírnak a legtöbbet a babák, ezután fokozatosan csökken a mennyiség. Ezt a sírósabb időszakot a szakirodalom PURPLE Crying periódusnak nevezi, amely magyarra fordítva „hosszan tartó, fokozott sírási időszakot” jelent.
A PURPLE Crying jelentése:
- P - Peak of crying: A sírás mennyisége a 2-3. hónapban éri el a csúcsot.
- U - Unexpected: Váratlan sírás, ok nélkül.
- R - Resists soothing: A baba ellenáll a megnyugtatásnak.
- P - Pain-like face: A baba arca fájdalmasnak tűnik.
- L - Long lasting: Hosszú ideig tartó sírás.
- E - Evening: A sírás gyakran este jelentkezik.
Ez az időszak a legtöbb baba életében bekövetkezik, és ez egy természetes jelenség. Ugyanakkor a szülők számára kétségkívül megterhelő lehet. A normális, átlagos sírási mennyiséget jelentősen megemelheti a kólika, amely az első hónapokban sok babát érint.

Mit tegyünk, ha a baba sír? Megnyugtatási tippek
Először is állj meg egy pillanatra, és vegyél egy mély levegőt! Nagyon fontos tudnod, hogy a sírás nem azt jelenti, hogy rossz szülő vagy, vagy hogy valamit elrontottál. A sírás természetes, a baba így kéri a segítségedet. Íme néhány tipp, hogy mit tegyen, ha a baba sír:
1. Az alapvető szükségletek ellenőrzése
- Éhség: Etesd meg, ha éhesnek tűnik. Az első hetekben akár anyatejes, akár tápszeres a baba, mindenképpen igény szerint kell etetni, akkor, amikor kéri az ennivalót.
- Pelenka: Ellenőrizd a pelenkát. A nedves vagy kényelmetlen pelenka gyakran okoz nyugtalanságot.
2. Közelség és testi kontaktus
- Nyújts neki testközelséget. Sok baba egyszerűen azért sír, mert ölelésre vágyik. Vedd fel, öleld, hallja a szívverésed. A baba számára a legmegnyugtatóbb a testközelség, a dédelgetés és természetesen a szoptatás. Ez utóbbihoz sokan nem mernek folyamodni, mert félnek, hogy talán éppen ettől hasfájós a baba. Pedig a szoptatással több problémát is elhárítasz, hiszen nem csak megnyugszik a baba, hanem jól is lakik, ha melege van, a szomját is oltja és fájdalomcsillapító hatása is van. Ha tápszert kap a baba akkor testi közelséggel, dédelgetéssel és cumival lehet megoldani ezt a helyzetet.
- Ringatás vagy mozgás: A ritmikus mozdulatok megnyugtatják a kicsit. Próbálhatod a karodban ringatni, sétálni vele, vagy akár hordozókendőben magadra kötni. A hordozókendőben való ringatás megnyugtatja egy nyugodt alváshoz.
3. Nyugodt környezet és hangok
- Nyugodt környezet: Biztosíts nyugodt környezetet. Ha túl sok fény vagy zaj veszi körül, könnyen túlterhelődhet az idegrendszere. Egy nyugodt környezet kialakítása lágy fénnyel és kevés ingerrel nagyban hozzájárulhat a sírás csillapításához és a nyugodtabb elalváshoz.
- Hangok: Énekelj vagy dúdolj neki. A hangod a baba számára a legkedvesebb „zene”. Egy egyszerű altatódal, dúdolás vagy halk beszéd megnyugtathatja őt. A ritmikus zene, az ütemes ringatás, a babakocsiban való ütemes rázás, az egyenletes ún. fehér zajok (pl. porszívó, ventillátor stb.) egyaránt megnyugtathatják a vigasztalhatatlanul síró babát.
4. Egyéb bevált módszerek
- Meleg fürdő: Próbáld ki a meleg fürdőt. Sok baba megnyugszik a meleg vízben, hiszen az a pocakbeli környezetet idézi fel.
- Cumi: Adj neki cumit, ha igényli. Vannak olyan babák, akik szinte egész nap csak cumiznának, ez nyugtatja meg őket.
- Babamasszázs: Babamasszázs vagy pocaksimogatás. Különösen hasfájós babáknál sokat segíthet, ha óvatosan masszírozod a hasát körkörös mozdulatokkal.
- Pólya: Hogy a babádat álmában nem ébressze fel a Moro reflex, használj pólyát.
Mikor forduljunk orvoshoz?
A legtöbb esetben a baba sírása teljesen normális, és egyszerű szükségletekre vezethető vissza. Mégis előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor a sírás szokatlan, és aggodalomra ad okot. Fontos, hogy bízz az ösztöneidben! Ha aggódsz, hogy valami nincs rendben, akkor fordulj a gyermekorvoshoz. Akkor is, ha végül kiderül, hogy nincs komoly probléma.
Azonnal forduljon orvoshoz, ha a baba az alábbi tüneteket mutatja, és/vagy ha a baba sír és nem nyugtatható meg:
- Láz
- Légzési nehézségek vagy köhögés
- Hányás
- Hasmenés
- Kiütés
- Fokozott sírás emeléskor vagy mozgatáskor
- Szélsőséges ingerlékenység vagy kimerültség
Ha a tünetek rosszabbodnak, a baba bőre elszíneződik, vagy rohama van, ne habozzon hívni a 112-t.
Mit ne tegyünk, ha a baba sír?
Amikor a baba hosszan sír, természetes, hogy a szülő fáradt, idegesnek vagy tehetetlennek érzi magát. A legfontosabb szabály, hogy soha ne hagyd teljesen figyelmen kívül a sírást. A babák nem sírnak ok nélkül, mindig jeleznek valamit: akár éhséget, fáradtságot, kényelmetlenséget vagy egyszerűen a közelséged iránti vágyat.
- Soha ne rázd meg a babát! A rázás rendkívül veszélyes, mert súlyos agyi sérüléseket okozhat, amit az orvostudományban „megrázott baba szindrómának” neveznek.
- Ne hibáztasd sem a babát, sem önmagadat. A sírás nem „rosszaság”, és nem azt jelenti, hogy valamit elrontottál. A babák nem tudják másképp kifejezni a szükségleteiket, csak sírással. Az önvád és a düh csak még nehezebbé teszi a helyzetet.
- Ne hagyd, hogy mások rossz tanácsokat adjanak. A legtöbbször kéretlen tanácsok és a meghaladott gyermeknevelési elvek félrevezetők lehetnek. Az, hogy mit szól ehhez a környezet, sokszor igen nehéz jól kezelni.
- Ne félj segítséget kérni! Ha úgy érzed, hogy túl sok, kérj támogatást a párodtól, a nagyszülőktől vagy egy közeli baráttól. Ha stresszesnek vagy túlterheltnek érzed magad, győződj meg róla, hogy a baba biztonságos helyen van (például a kiságyában), és menj át egy másik szobába néhány percre, hogy megnyugodjon, mielőtt visszatérne a babához.