Kismamaként költözni nem egyszerű feladat, ám nem egyedi eset. Nagyon sokan, éppen a kisbaba érkezése kapcsán kezdenek nagyobb felújításba, átalakításba, vagy épp költözésbe. A megváltozott élethelyzet, a szűkösnek bizonyuló lakás, vagy a rokonság közelsége is indokolhatja ezt. Kevés dolog stresszesebb annál, mint terhesen költözni. A váratlan émelygéstől kezdve egészen a komoly fáradtságig, a terhesség komoly feladat elé állítja a költözni vágyó nőket. Az Interneten rengeteg rémtörténettel találkozhatnak a kismamák, de nem kell, hogy a költözés rémálommá váljon. Igaz, hogy a költözés lebonyolítása sok esetben nem zökkenőmentes, de megfelelő tervezéssel és segítséggel (pl.: költöztetők, család, barátok, férj), könnyedén levezényelhető a költözés, csupán néhány apróságra kell odafigyelni.
Egy kutatásban 100 000 várandós amerikai nő adatait elemezték, és azt találták, hogy azoknál, akik az első trimeszter ideje alatt költöztek, 42 százalékkal nagyobb a koraszülés (37. hétnél korábbi szülés) esélye, és a vizsgált személyek 37 százalékánál az átlagosnál alacsonyabb súlyú babák születtek. Elképzelhető, hogy a költözéssel járó stressz okozza ezeket a problémákat, de fontos lehet azt is figyelembe venni, hogy milyen egyéb indokok állhatnak a terhesség alatti költözés mögött - például esetleges párkapcsolati problémák. Korábbi tanulmányok már kimutatták, hogy az első trimeszterben megélt stresszes események - például természeti katasztrófák, gazdasági válság, munkahely elvesztése - fokozottan hajlamosíthatnak a terhesség alatti komplikációra, elsősorban a koraszülésre és az alacsony születési súlyra.

A költözés megtervezése: elengedhetetlen lépések
Mint minden egyéb esetben, a siker kulcsa a tervezés. Terhesség esetén érdemes akár hónapokkal a költözés előtt elkezdeni a tervezést annak érdekében, hogy később elkerüljük a felesleges fejfájást és kapkodást. Kezdésként készítsünk egy részletes listát, amelyre minden szükséges feladatot írjunk fel: takarítás, pakolás, költöztetést végző cég kiválasztása stb. Hogy biztosan zökkenőmentes legyen a költözés, a listára kerüljön fel egy úgynevezett „személyes lista” is, amelyre minden fontos, személyes teendőt írjunk fel. Minden költözés más és más, ezért nehéz sematizálni a helyzetet, de a legfontosabb, hogy te magad tisztába legyél a rendelkezésre álló feltételekkel. Minden információra szükséged lesz!
- Részletes felmérés az új lakásról: Még arra is, hogy van-e a mosógéphez bemenet, vagy nektek kell telepíteni! A lakás minden pontos méretére szükséged lesz. Nem elég, hogy a szobák méretét tudod: tisztában kell lenned az ajtók, ablakok elhelyezkedésével, a fűtőtest méretével és minden olyan helyzettel, amely befolyásolhatja a költözés, pakolás menetét (pl. beépített szekrény). Még a konnektorok elhelyezkedésére is érdemes odafigyelni, nehogy emiatt kelljen újrarendezni mindent.
- Lomtalanítás és rendszerezés: Ha jelenlegi otthonod folyamatosan lomtalanítottad és rendszerezted, akkor könnyebb helyzetben van. Most nagyjából csak azokkal a dolgokkal rendelkezel, amelyekre valóban szükséged van, lehetőleg rendszerezve, kosarakban és dobozokban. Persze ha nem a sajátjaid a bútoraid és más bútorokba kell most pakolnod, akkor a megszokott rendszer biztosan módosításra szorul majd.
- Pakolás a jövőre gondolva: Ne a jelenlegi helyzet alapján, hanem a jövőre gondolva pakolj!
- Méretarányos tervrajz: Készíts méretarányos tervrajzot! Egy négyzetrácsos lapon könnyen meg tudod rajzolni méretarányosan a lakást. Mérd le a saját bútoraidat! Én minden bútort lerajzoltam a lakás tervrajzának megfelelő méretarányokkal egy négyzetrácsos lapra, majd kivágtam őket, és -férjemmel közösen gondolkodva- addig forgattuk a megrajzolt szobákban, míg a legmegfelelőbb elrendezést sikerült kialakítanunk.

Adminisztrációs teendők költözéskor
Nem is gondolnád, milyen sok szállal kötődsz jelenlegi lakhelyedhez hivatalosan is. Ezekről semmiképp se feledkezz meg, hiszen az új lakcímkártya birtokában tudsz majd számos dolgot intézni az új lakhelyeden.
- Közüzemi szolgáltatások lemondása/ átíratása.
- Lakcím változás bejelentése. Ennek kapcsán pedig érintettek lesznek a többi, lakcímet tartalmazó igazolványaid, hivatalos dokumentumaid.
- Háziorvostól való ki- és bejelentkezés.
Egészségügyi teendők és orvosválasztás
Ha új városba vagy a régi lakóhelyünktől távoli helyre költözünk, az egyik legfontosabb feladat egy új, megfelelő orvos keresése. Aki már próbált időpontot foglalni egy orvosnál új páciensként az tudja, hogy sokszor hónapokba telik bejutni az orvoshoz. Ezért fontos, hogy időben kezdjük el keresni az új orvost. Kezdésként gyűjtsük össze, hogy milyen szempontokat szeretnénk figyelembe venni, majd nézzük végig a helyi kórházakat. Ha megtaláltuk a megfelelő egészségügyi intézményt, ami első látásra minden elvárásunknak megfelel, mihamarabb foglaljunk időpontot a kiválasztott orvosnál. Természetesen ha magánorvost szeretnénk, erre is van lehetőség és ez esetben az idő miatt sem kell aggódnunk. A legtöbb magánintézménynél van lehetőség előzetes - sok esetben online - időpontfoglalásra és a választott időpontban soron kívül fogadják az újonnan érkező pácienseket is.

Korábbi orvosunktól is kérhetünk segítséget, megkérdezhetjük, tud-e ajánlani valakit, ismer-e jó orvosokat az adott településen. Ha sikerült időpontot kérnünk, hívjuk fel korábbi orvosunk rendelőjét és jelezzük a költözés miatt szükségessé vált orvosváltást valamint kérjük meg az asszisztenst, hogy a korábbi orvosi vizsgálatok eredményét küldje át az új orvosnak.
A várandósgondozás fontossága
Az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrum a várandósság alatti vizsgálatok specialistája. A legkiválóbb szakorvosokkal, saját laboratóriummal és hazánk egyik legmodernebb eszközparkjával várják a hozzánk érkezőket. A Centrum a Samsung hazai referenciaközpontja az ultrahangdiagnosztikában. Közép-Európában egyedülálló módon összesen öt Samsung Hera W10 készülékkel rendelkeznek, mely a vállalat egyik legmodernebb berendezése.
Első trimeszterbeli intrauterin terhesség: ultrahangvizsgálati technika
A kismamák számára a legérdekesebb, legkülönlegesebb vizsgálatok az ultrahangok, hiszen ilyenkor bekukkanthatunk a születendő kisbabához. Az orvos pedig nagyon fontos méréseket végezhet, megállapíthatja, hogy a magzat megfelelően fejlődik-e. Orvosaink elmagyarázzák, hogy mi látható a képernyőn, és azt is elmondják, hogy éppen mekkora a kisbaba.
Fontosabb vizsgálatok és szűrőtesztek:
- NIPT tesztek: A NIPT tesztek a legpontosabb - több mint 99%-os érzékenységű - születés előtti teszt a Down-, valamint az Edwards- és a Patau-szindrómák, valamint több mint 100 további genetikai betegség kockázatának mérésére. Azonban, megbízhatósága ellenére - a nemzetközi ajánlásokkal összhangban - nem javasoljuk első lépcsős szűrésként történő alkalmazását, noha legtöbbjük már a 10-11.héttől elvégezhető.
- Edwards-szindróma és Patau-szindróma: Az Edwards-szindróma - másik nevén 18-as triszómia - és a Patau-szindróma - másik nevén 13-as triszómia - ritka, kromoszomális eredetű rendellenességek.
- Down-szindróma: A Down-szindróma abban az esetben fordul elő, ha a 21-es kromoszómának egy darabja vagy egy egész példánya pluszban van. Ez a plusz genetikai anyag fejlődési zavart okoz, és a Down-szindrómával együtt járó jellemzők kialakulásához vezet.
- Tripla X-szindróma: Tripla X-szindróma esetén nagyobb eséllyel lehetnek jelen tanulási zavarok, emellett az átlagosnál lassabb lehet a beszéd és a nyelvi képességek fejlődése.
- Dupla Y-szindróma: A dupla Y-szindróma - vagy XYY-szindróma - az Y-kromoszóma egy plusz példányának jelenléte miatt alakul ki férfiakban.
- Klinefelter-szindróma: A Klinefelter-szindróma egy kromoszóma-rendellenesség, ami a férfiak fizikai és kognitív fejlődését érinti.
- Deléciós és duplikációs szindrómák: Ezek olyan ritka genetikai betegségek, amelyeket egy kromoszóma DNS állományából egy nagyon kicsi szakasznak a hiánya (deléciója), vagy többlete (duplikáció) okoz.
- Turner-szindróma: A Turner-szindróma (más néven Ullrich-Turner szindróma) egy kizárólag nőknél előforduló kromoszóma-rendellenesség.
A terhesség során számos lehetőség van a gyakori rendellenességek kimutatására. A nem invazív eljárások (szűrőmódszerek) fejlődésével egyre több olyan ultrahangos, illetve anyai vérszérum markert azonosítottak, melyek segítik a magzati rendellenességek jelenlétének felismerését, illetve megnyugtathatják a kismamákat. Az AFP vizsgálat nem képezheti Down-szindróma kockázatbecslés alapját, az alacsony AFP érték nem eredményezheti invazív beavatkozás (magzatvíz vizsgálat) javallatát.
A stressz kerülése és a pihenés fontossága
Habár a költözés sokszor komoly stresszel jár, várandósan az a legfontosabb, hogy a kismama a lehető leghatékonyabban elkerülje a stresszt és a lakhelyváltással járó szorongást, idegeskedést, hiszen az sem az anyára, sem a babára nincs jó hatással. Mindig első számú szempont legyen a kismama jóléte, minden más - így a költözés is - csak másodlagos. Az emberi magzatok esetében a kutatás nyújtja az első közvetlen bizonyítékot arra, hogy a stresszhormonok terhesség alatti magasabb szintje ronthatja a gyermek későbbi problémamegoldó és figyelmi képességeit. A mellékvesekéregben termelődő kortizol - köznapi nevén a stresszhormon - olyankor szabadulhat fel nagyobb mennyiségben a kismama szervezetében, amikor hosszabb ideig túlságosan kimerültnek érzi magát.
Az orvos néha pihenésre vagy teljes ágynyugalomra inti a várandósokat, amit persze nem olyan egyszerű megvalósítani. Teljes fekvést akkor szokott javasolni az orvos, ha a méhszáj elkezdett kinyílni és koraszülésre van esély. Gyakori kérdés, hogy mit lehet ilyenkor csinálni, nem gond-e ha néha felkel az ember. Ha még nem nyílt ki a méhszáj, akkor lehet mozogni és kisebb házimunkákat végezni, de ha keményedik a pocak, akkor abba kell hagyni és lefeküdni. Én hősködtem az első várandósságom alatt, aminek az lett az eredménye, hogy 32 hetesen kórházba kerültem visszatartásra, hiszen Léna már meg akart születni óvatlanságom miatt! Ráadásul fizikai szinten sem értem el sokat a tevékenykedésemmel, hiszen utána feküdnöm kellett. Terhesen költözni nem egyszerű, mert nemcsak a pakolásra, hanem a kisbabádra is oda kell figyelned! Hiába érzed, hogy sokat bírsz; ha feszül a hasad, keményedik, rosszabb esetben görcsöl, akkor hagyd abba, amit csinálsz! Pihenj feltett lábbal, a legjobb ha fekszel.

Tippek a stresszcsökkentésre:
- Maradjunk aktívak! Iktassunk be napi sétákat vagy jógázzunk. Minden olyan mozgásforma ajánlott, ami megnyugtatja a testet és a lelket, segít csökkenteni a kortizol szintet és segít elcsendesíteni az elmét.
- Aludjunk eleget! Törekedjünk 8 óra zavartalan alvásra minden éjjel.
- Várandósan a test egyértelmű jelzéseket ad, nincs ez másként költözéskor sem. A költözés érzelmileg és fizikailag is megterhelő feladat, de fontos, hogy ne hajtsuk túl magunkat. Ha elálmosodunk, aludjunk néhány órát, ha szédülünk, üljünk le.
Gyakori terhességi komplikációk és kezelésük
Veszélyeztetett terhesség lép fel azokban az esetekben, amikor a várandós asszony vagy a magzat élete valamilyen, a terhesség ideje alatt fellépő szövődmény miatt veszélybe kerül, tehát az átlagosnál több figyelemre, esetleg állandó orvosi felügyeletre van szükség.
Néhány példa a terhesség alatti problémákra:
- Progeszteronpótlás: A progeszteron nélkülözhetetlen szerepet tölt be a terhesség létrejöttében, majd annak fenntartásában. Előfordulhat azonban, hogy olyan alacsony koncentrációban van jelen szervezetünkben, hogy pótlásra szorulunk belőle várandósságunk első harmadában.
- Cukorbetegség a terhesség alatt: A terhességi vagy idegen szóval gesztációs cukorbetegség a várandósság alatt kialakuló és fennálló betegség, amely rendszerint nem okoz érzékelhető panaszokat. A túlsúly fokozza a terhességi komplikációk kockázatát.
- Nyitott gerinc: A nyitott gerinc az egyik legsúlyosabb veleszületett rendellenesség, szűrési vizsgálatok nélkül minden 400. gyereket érintene, de a kialakulás valószínűsége folsav-tartalmú magzatvédő vitaminok szedésével minimálisra csökkenthető.
- Vírusfertőzések: A baktériumok, vírusok vagy az egysejtű élősködők a terhesség bármelyik időszakában megbetegíthetik a magzatot, anélkül, hogy tünetekkel járó betegséget okoznának.
- Terhességi magasvérnyomás és preeklampszia: A várandósság során végzett rutinvizsgálatok egyik célja a terhesség alatti magasvérnyomás és a preeklampsziának nevezett állapot kizárása. Ez utóbbi - valóban súlyos esetben - az anya és a magzat életét is egyaránt veszélyeztetheti.
A magzati sebészet ma már több európai központban is adott a lehetőség, hogy bizonyos fejlődési rendellenességeket a születést megelőzően, vagyis a méhen belül operáljanak. Az újszülöttkori rekeszizomsérv súlyos formája így jól korrigálható, emellett a nyitott gerinc kezelésében is biztatóak az eredmények.
Gyakorlati tanácsok a költözéshez
Takarítás és tisztítószerek
A költözéssel párhuzamosan óhatatlanul előkerül a takarítás kérdése is. Fordítsunk kiemelt figyelmet a tisztítószerekre. Használjunk természetes összetevőkből készült, parabénmentes tisztítószereket, ha van rá megoldás.
Babaholmik vásárlása
Abban az esetben, ha nem a szülés előtti utolsó pillanatban kerül sor a költözésre, célszerű elhalasztani a babaholmik vásárlását a költözés utáni időszakra. Ezzel pénzt, időt és helyet is spórolhatunk. A költözés során nem kell aggódni a holmik súlyából adódó esetleges többlet költségek miatt.

Segítség kérése pakolásnál és cipekedésnél
Ha úgy döntünk, hogy magunk pakoljuk dobozokba a tárgyakat, érdemes rokonok, barátok segítségét kérni. Készítsünk listát azokról a tárgyakról, amiket szeretnénk magunkkal vinni új otthonunkba és a lista alapján szisztematikusan haladjunk előre. Várandósan, amennyire csak lehet kerüljük a nehéz tárgyak, bútorok emelgetését. Ha úgy érezzük, egyedül nem tudunk megbirkózni a feladattal, kérjük szakemberek segítségét! A választott költöztető cég alkalmazottai elvégzik a munkát a költözködők helyett. Fontos, hogy minden elszállítani kívánt tárgyról tájékoztassuk a költöztető céget, címkézzük fel a dobozokat, jelöljük a törékeny tárgyakat. Az ajánlatkérés során mindenképpen említsük meg, ha kiemelkedően nehéz tárgyakat, pl.: zongorát is szeretnénk elszállíttatni.