Komoly mérföldkő egy nő életében, amikor először pillantja meg a két csíkot a terhességi teszten. Amikor elmarad a menstruáció, és pozitív lesz a teszt, akkor a kismama jellemzően már a 4. terhességi hétben van. Ekkor a benti lakó még csak a hólyagcsíra-állapotban van: ebből három csíralemez alakul ki, melyből aztán a teljes szervezet kifejlődik. Az otthon végezhető terhességi teszt a várandóssággal együtt járó hormonális változást jelzi: a hCG - Human Chorio-Gonadotropin - hormon megemelkedett szintjét mutatja ki a vizeletből, mely a méhlepény sejtjeiben képződik. A terhesség ötödik hététől már általában mérhető a petezsák, mely körülveszi az embriót és a magzatvizet. Az 5. héten a középső csíralemezből már megkezdődik a szív és a keringési rendszer kialakulása. A 6. hét végére az úgynevezett szívcső kapcsolatba kerül az erekkel, beindul a vérkeringés, az embrió szíve pedig már percenként 110-et ver. Maga az embrió ekkor még mindössze 2-4 mm, szerencsés esetben már ekkor hallható a szívhang. Ha a peteérés és a megtermékenyítés nem a menstruációs ciklus közepén történik, vagy az embrió nem hajszálpontosan a nagykönyvben írtaknak megfelelően fejlődik, előfordulhat, hogy a nőgyógyász vagy a szonográfus az első ultrahangvizsgálat során úgy ítéli meg, a terhesség elhalt.
A 6. héten már a szivcső/ ezután kezd csak kialakulni a 4 üregü sziv / pulzálása észlelhető. Tehát magzati életjelenség van. Nem tudni, ,hogy a szikhólyag állapota milyen. A következő vizsgálat valóban perdöntő lehet a továbbiakra nézve. Kérem, ne keseredjen el, a fő az, ,hogy fogantatásra képes és fiatal.
A vetélésről akkor beszélünk, ha a terhesség a várandósság 24. hete - vagy az 500 grammos magzati súly elérése - előtt megszakad. Spontán vetélés esetén az embrió elvesztése külső behatás nélkül következik be. Becslések szerint a kezdődő terhességek egytizede-egynegyede végződik vetéléssel, és jelenleg nincs olyan módszer, amellyel az embrió elvesztése elkerülhető lenne. A spontán vetélések többnyire a várandósság első 12 hetében fordulnak elő; ritkábban a 12. és a 24. terhességi hét között. A 24. hetet követően már nem vetélésről, hanem halvaszületésről van szó.
A halvaszületést (intrauterin magzati elhalás) gyakran a 20. terhességi héten vagy ezt követően bekövetkező magzati veszteségként definiálják, mely nagyjából minden 160. terhességben fordul elő. Az esetek körülbelül fele a 28. terhességi hét után jelentkezik; ez esetben késői halvaszületésről beszélünk, mely nagyobb eséllyel előzhető meg. Amikor a nők a terhesség 20. hete és a születés között elveszítik gyermeküket, azt halvaszületésnek nevezik. Ha a 20. hét előtt elveszítik a babát, azt általában vetélésnek nevezik. A halvaszületések aggasztóak lehetnek a szülők számára, mivel sokuk normális terhesség alatt következik be. A baba hetekkel vagy órákkal a szülés előtt elhalhatott a méhben. A baba ritkán hal meg a szülés során. Még akkor is előfordulhatnak halvaszületések, ha az évek során javult a terhesgondozás.
A halvaszületés lehetséges okai és kockázati tényezői
Bár sok tényezőt hoztak már kapcsolatba a halvaszületéssel (többek között az elhízást, a dohányzást, a cukorbetegséget, az idős anyai életkort, a nem spanyol ajkú sötét bőrű etnikai hovatartozást, a magzat fejlődési elmaradását, valamint a szerzett thrombophiliákat és az örökletes thrombophiliák bizonyos típusait), a terhesek többsége ilyen tényezők fennállása esetén is élő újszülöttet hoz világra. A felsorolt faktorok potenciálisan kapcsolatban állhatnak ugyan a magzat elhalásával, de általában nem ezek a tényleges okok. Adott esetben egy sor kockázati tényező lehet jelen, és előfordulhat, hogy nem csak egyetlen kiváltó ok húzódik meg a háttérben.
A spontán vetélés kockázatát növelő tényezők:
- 40 év feletti anyai életkor
- dohányzás
- drog- és alkoholfogyasztás
- túlzott koffeinfogyasztás
- véralvadási zavar
- cukorbetegség
- extrém túlsúly
- lisztérzékenység
- a pajzsmirigy működési zavarai
- policisztás ovárium szindróma (PCOS)
További lehetséges okok az alábbiak:
- Sárgatest-elégtelenség: ha a sárgatest a menstruációs ciklus során nem termel elég progeszteront (sárgatesthormont), akkor a méhnyálkahártya nem tud kellően felépülni vagy fennmaradni a megtermékenyített petesejt befogadására.
- Hüvelyi fertőzés: bizonyos kórokozók a terhesség 16. hetétől képesek elérni a magzatburkok alsó felszínét; az így kialakuló gyulladás következtében a burok megrepedhet, ami a magzat kilökődését okozhatja.
- Kromoszóma-rendellenességek: kialakulhat új mutációként, vagy hordozhatja valamelyik szülő; ilyenkor a természetes szelekció révén a spontán vetélés megakadályozza, hogy a magzat súlyos, az élettel össze nem egyeztethető fejlődési rendellenességgel fejlődjön tovább.
- Nőgyógyászati rendellenességek: vetélést okozhat például a méh fejlődési rendellenessége, a méhnyálkahártya pusztulása, a méhfalak összenövése, esetleg nagy, sok vagy rossz helyen lévő mióma jelenléte is.
- Méhnyak-elégtelenség: lehet elsődleges a méh fejletlensége vagy fejlődési rendellenessége miatt, illetve másodlagos korábbi szülés vagy terhességmegszakítás során elszenvedett sérülés miatt is kialakulhat.
- Immunológiai összeférhetetlenség: ha a pár antigénjei nagyon hasonlítanak egymáshoz, akkor késhet a magzatot védő ellenanyagok termelése, ezáltal a magzat az idegen szövetekkel szemben agresszív nyiroksejtek (ún. killer sejtek) áldozatává válhat.
- Antifoszfolipid-szindróma (APS): A placentaelégtelenség és az ehhez kapcsolódó szövődmények veszélye miatt a szülés előtti ellenőrzéseket fokozott figyelemmel kell végezni.
A halvaszületések körülbelül egyharmadának okai nem mindig ismertek. Terhesség és szülés szövődményei a halvaszületések közel egyharmadát okozzák. Fertőzés - a magzat, a méhlepény vagy a terhes nő fertőzése halvaszületést okozhat. Köldökzsinór problémák körülbelül 1 halvaszületésből 10-et okozhat. Magas vérnyomás - bizonyos típusú magas vérnyomás hozzájárulhat a halvaszületéshez.
A kivizsgálás folyamata
A halvaszületés okainak besorolására és azonosítására egy sor osztályozási rendszert alkottak már. A specifikus okra sajnos sokszor az alapos elemzés sem derít fényt. Ez különösen a harmadik trimeszterben előforduló halvaszületések esetében igaz. A halvaszületés mögött esetlegesen meghúzódó okok kivizsgálásának fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni. Bár előfordulhat, hogy a gyászoló család első hallásra megkérdőjelezi ennek értékét, mivel ily módon már nem védhető ki a várt gyermek elvesztése, az ilyenfajta vizsgálódás elősegítheti a történtek érzelmi lezárását és a talpra állást, különösen akkor, ha a halvaszületés oka azonosítható.
Jelenleg nincs egységes szemlélet a magzati halálozás kivizsgálására, noha születtek már javaslatok erre vonatkozóan. Az esetek többségében a kórelőzmény felvétele, fizikális vizsgálat, perinatalis boncolás és kariotipizálás ajánlott. Ésszerű megoldásnak tűnik, ha az első klinikai adatok birtokában elsősorban a gyakori és valószínű kórállapotokra gondolunk (pl. súlyos hypertonia, magzati növekedési elmaradás vagy szembetűnő rendellenességek), illetve azokat a tényezőket vesszük számba, melyek nagyobb valószínűséggel idéznek elő ismétlődő halvaszületést (pl. nem kezelt cukorbetegség vagy súlyos hypertonia). Amennyiben azonban a felsorolt okok kezdetben nem nyilvánvalóak, szélesebb körű vizsgálódást kell kezdeményezni.
Egyetlen esetben sem szabad eltekinteni a fetomaternalis vérzés vizsgálatától (Kleihauer-Betke-teszt) és az antitestszűréstől. A kiegészítő vizsgálatok iránya az első klinikai leletek alapján határozható meg a legpontosabban, és végzésük során az adott beteg egyéni körülményeit is figyelembe kell venni.
Placentaelégtelenség klinikai jelei esetén (pl. magzati növekedési zavar vagy oligohydramnion), illetve súlyos praeeclampsiára utaló tünetek észlelésekor mérlegelni kell a lupus anticoagulans, az anticardiolipin antitestek, valamint a gyakori örökletes thrombophiliák (pl. V. faktor Leiden-mutációja, prothrombin G20210A mutációi) meghatározását. Parvovirus B19 és syphilis kimutatására szerológiai tesztek javasolhatók azon esetek többségében, ahol nem bizonyítható a magzati halálozás nyilvánvaló oka, különösen akkor, ha hydrops fetalis is észlelhető. Az egyéb fertőzések kizárását célzó szűrés (pl. A tiltott szerek használatának kimutatására szolgáló toxikológiai szűrés, illetve a tüneteket okozó diabetes mellitus vagy pajzsmirigybetegség vizsgálata akkor indokolt, ha klinikai gyanú merül fel, de a thyreoidea-stimuláló hormon (TSH) vagy a glikált haemoglobin rutin meghatározása nem javasolt. Intrahepaticus cholestasis gyanújakor hasznos lehet az anya vizsgálata a kórosan magas epesavszintek kimutatására.
Genetikai vizsgálatok és boncolás
Halvaszületést követően minden esetben szükséges a kariotípus vizsgálata, mivel az esetek 6-12%-ában kóros eredmény születik. Az erre vonatkozó információ pontosabb iránymutatással szolgál az ismétlődési kockázattal kapcsolatban. Amennyiben az antenatalis ultrahangvizsgálat során normális növekedés észlelhető, és nem mutatkoznak veleszületett rendellenességekre utaló nyilvánvaló jelek, a kromoszómaeltérések valószínűsége nem éri el a 2%-ot - ami azonban még mindig azt jelenti, hogy minden 50. Magzati halálozás után az amniocentesis az életképes sejtek megbízható forrását jelenti.
A szülés után a placenta az a szövet, mely a legnagyobb valószínűséggel tartalmaz életképes sejteket kromoszómaanalízis céljára, különösen akkor, ha a mintagyűjtés a chorionlemez azon régiójából történik, ahol a köldökzsinór tapad. Optimális esetben a méhlepény és a halva született magzat vizsgálatát követően a patológus citogenetikai laboratóriumba küldheti a szövetmintát. A genetikai vizsgálatra szánt mintát nem kell formalinban fixálni. A normális kariotípus nem zárja ki a halvaszületés potenciális genetikai okait. Az örökletes tünetegyüttesek (pl. bizonyos letális rövidláb-dysplasiák) és a monogénes rendellenességek (pl. A perinatalis boncolás új információkkal szolgálhat, mely javítja a tanácsadás eredményességét, és az esetek egynegyedében-felében módosíthatja az ismétlődés kockázatának becslését.
Az egyetlen és leginformatívabb vizsgálatnak számító perinatalis boncolás megfelelő adatokat nyújthat a kóros magzati növekedésről, valamint a veleszületett anomáliákról, a genetikai problémákról, a fertőzésekről, a metabolikus zavarokról és a hypoxiáról. A perinatalis boncolás terén gyakorlott perinatalis patológusok speciális szakértelemmel rendelkeznek a halvaszületések kivizsgálásában. A boncolástól idegenkedő családok esetében fontos a specifikus aggodalmak megvitatása. A félelmek eloszlatásához sokszor elegendő, ha az érintettek pontos információt kapnak a követendő eljárás menetéről.
Különleges esetek és kezelési lehetőségek
Tisztázatlan hátterű méhen belüli elhalás következik be egy terhesnél, akinek vérnyomása normális, magzata fejlettsége megfelel a terhességi kornak. A kivizsgálás során elvégzett tesztek eredménye pozitívnak bizonyul lupus anticoagulans irányában, és az antikardiolipin-IgG antitestek szintje mérsékelten megemelkedik. A 16 héttel később megismételt vizsgálatok ismét a fenti eredménnyel zárulnak. Az antifoszfolipid-szindróma a magzati elhalás ritka oka. E beteg kielégíti az antifoszfolipid-szindróma ismérveit, mivel a több mint 12 hetes különbséggel megismételt laboratóriumi tesztek ismét pozitívnak bizonyultak (pozitív lupus anticoagulans vagy >99% IgG vagy IgM típusú antikardiolipin-antitestek, valamint anti-2-glikoprotein-I-antitest), és a terhesség kedvezőtlenül végződött, mely az alábbiak közül legalább egy kritérium teljesülését feltételezi: thrombosis, tisztázatlan okú magzati elhalás, habituális ≥3) vetélés vagy súlyos placentaelégtelenség.
Amennyiben más tényező nem igazolódik a magzati elhalás hátterében, úgy a későbbi terhességek során célszerű felajánlani a betegnek az antifoszfolipid-szindróma kezelésének lehetőségét. Az antifoszfolipid-szindrómában szenvedő, korábban thrombosison átesett betegek élethosszig tartó - a terhesség idején is folytatódó - alvadásgátló kezelésre szorulnak (pl. 1 mg/kg enoxaparin naponta kétszer). A placentaelégtelenség és az ehhez kapcsolódó szövődmények veszélye miatt a szülés előtti ellenőrzéseket fokozott figyelemmel kell végezni (pl. non-stress teszt vagy biofizikális profil vizsgálatok a 32. LMWH adásakor jó megoldás lehet, ha a 36. terhességi héten nem frakcionált heparinra váltunk. A nem frakcionált heparin viszonylag rövid féléletideje folytán a szülés vagy császármetszés alatti neuroaxiális anesztézia biztonsággal kivitelezhető. Az intrapartum időszakra ajánlatos felfüggeszteni, és a szülés után 6 órával újraindítani a thrombosis-profilaxist. A szülészorvosnak nem frakcionált heparinnal, LMWH-val vagy warfarinnal thromboprofilaxist kell biztosítania a szülés utáni 6.
Hogyan előzhetjük meg a halvaszületéseket? Ismerkedjünk meg Alex Heazell professzorral - 5 News
A magzat és a mellékrészek kórbonctani vizsgálata fontos kiegészítő információkat nyújt a méhen belüli elhalás hátterének megismeréséhez. Jellegzetes morfológiai képpel, minor anomáliákkal járnak bizonyos kromoszomális rendellenességek (pl. Edward-, Patau-, Down-szindróma), valamint a vércsoport-inkompatibilitás kapcsán, illetve egyéb okból kialakuló magzati hydrops. A kórbonctani vizsgálat a szervek szintjén is kimutathat fejlődési rendellenességeket, de ezekben az esetekben a genetikai okból bekövetkező, illetve a méhen belül szerzett ártalmak miatt kialakuló rendellenességek (pl. TORCH komplex) megjelenése gyakran átfedést mutat. Fontos a méhen belüli fejlődés értékelése. A méhen belüli növekedési elmaradás (IUGR) hátterében leggyakrabban placentaris vagy anyai okok (infantilis méh, méhfejlődési rendellenességek, terhességi toxaemia, dohányzás, alkohol stb.) állnak. A mellékrészek vizsgálata a placentafunkció és a méhen belüli fertőzés megítélésében segít. Makroszkóposan látható, ha placenta a vártnál kisebb, sorvadt. Az idő előtti lepényleválás retroplacentaris vérzés képében egyszerűen megítélhető. Ugyanakkor szükséges a részletes szövettani feldolgozás is, főképp a felmerülő infekció (funiculitis, chorionitis, chorioamnionitis) igazolására.
Az esetek egy részében (pl. Fokozott figyelmet igényelnek azok a terhesek, akiknek kórtörténetében terhelő adat szerepel (habitualis vetélés, korábbi méhen belüli elhalás, Rh(D)-negatív és többedszer szülő nők, terhességi toxaemia, thrombophilia). A magzat fejlődésének elmaradása, elöl fekvő vagy egyéb okból rendellenes méhlepény, a terhes nő aktuális fertőző betegségei fontos és jelentőségüknek megfelelően értékelendő leletek. Igen fontos a fenyegető elhalás felismerése és - amennyiben lehetséges - megelőzése megfelelően megválasztott terápiával.
A vetélés ténye nőgyógyászati vizsgálattal és ultrahangvizsgálattal állítható fel. Két egymást követő spontán vetélés esetén szükség lehet a méh anatómiájának vizsgálatára, illetve hormonális és immunológiai kivizsgálásra is.
A korán észlelt, fenyegető vetélés gyakran visszafordítható ágynyugalommal, enyhe nyugtatókkal, méhellazítókkal, progeszteronkészítményekkel. Teljes vetélés esetén, amikor a méh teljesen kiürül, nincs szükség külön kezelésre. Tökéletlen vetélés esetén a terhesség korától és a vérzés intenzitásától függően műtétre, esetenként ún. méhűri revízióra (nőgyógyászati küret) van szükség, hogy a méh üregében ne maradjon magzati rész vagy vérömleny; ezt általában műtéti körülmények között, altatásban végzik.
A vetélés megelőzése: A vetélésre hajlamosító alapbetegségek jelentős része kezelhető. Jól gyógyítható a sárgatest-elégtelenség, az ivarcsatorna-gyulladások, a nyakcsatorna-elégtelenség. Előzetes műtétre lehet szükség méhnyak-elégtelenség, egyes daganatok (pl. mióma), súlyosabb méhfejlődési rendellenességek, illetve Asherman-szindróma esetén.
Az egészséges várandósság érdekében a továbbiak betartása is ajánlott: egészséges életmód és táplálkozás; fertőzések megelőzése, megfelelő kezelése; rendszeres testmozgás; stressz kerülése; alkoholfogyasztás, dohányzás mellőzése.